Negyvennegyedik fejezet – Kathrine team: „Game on!”

Sziasztok!

Na itt a fejezet, és hétvégén igyekszem magam összeszedni, hogy újra kétnaponta legyen friss! Ugyanis nem mehetek hétvégén lovardába, mert mindenki elment a tavaszi hadjáratra, ahol én is szívesen lennék, de a suli miatt ez lehetetlen, szóval itthon leszek és tanulok, meg írok! Bevallom mostanában nehezen megy a koncentráció, mert már egy új történet terve jár a fejembe, sőt ha a rókavadászat folytatását is hozzávesszük, az már kettő, és ezen kívül van még egy extra ötletem, így 3 storyval a fejemben nehéz koncentrálni, de ma francia órán nagyjából leírtam mindent a kis határidőnaplómba, és remélhetőleg ez megoldja a dekoncentráltságomat.

Na nem húzom tovább az időt, jó olvasást!

-         Jaj, megijesztettél. – mondtam ki hangosan is a gondolatomat.

-         Bocsánat. – nézett fel rám a földről Dean, és egy kis vigyort is erőltetett magára, nem sok sikerrel.

-         Mit csinálsz itt?

-         Gondolkodom… Vagyis, nem tudom, igyekszem feldolgozni a helyzetet.

-         Az rám is, rám férne.

-         Ezt hogy érted? Te itt mindennel tisztában voltál eddig is, nem?

Leültem én is a szőnyegre törökülésben, és kimondtam, talán először azt, amit valójában éreztem.

-         Igazából nem fogom fel, hogy mi folyik körülöttem. Nem engedem magamat azon rágódni, hogy a világ nem olyan, amilyennek 17 évig hittem. Vérfarkasok, boszorkányok, vámpírok és alakváltók, ráadásul egy vagyok közülük. Elvesztettem a szüleimet, majd lett egy bátyám. Igazából, úgy érzem magam, mint akit ledobtak egy idegen helyen egy repülőből, hogy kezdjen új életet vadidegen emberekkel, és alkosson belőlük magának egy családot. Ahogy a kedvenc sorozatomban mondták egyszer, egy nap, egy szoba, és az ezen szobákban rekedt emberek, határozzák meg az életünket. Mistic Falls egy hatalmas szoba, tele fura emberekkel, akiket vagy megszoksz, vagy meghalsz, nincs más opció.

-         Ezt sokat gyakoroltad? – vigyorgott rám végre egy igazit Dean.

-         Csak gondolkodtam, de mindig ugyan ide térek vissza, így eléggé kiforrott bennem ez az a monológ.

-         És mi van Damonnal?

-         Hogy érted?

-         Nem vagyok sem hülye, sem vak, sőt egész életemben azt gyakoroltam, hogyan kell az apró, de fontos részleteket kiszúrni. Sok féle reakciót láttam már életemben, és a legtöbbet fel is ismerem, de őt nem tudtam tegnap hova rakni. Düh volt a szemében, féltés, vágy, irigység, kíváncsiság és öröm is. Nem tudom összerakni a képet.

-         És ezen agyalsz itt az éjszaka közepén?

-         Igazából nem, de ha nem válaszolsz, ezen fogok.

-         Már az első napon egymásba botlottunk, aztán lassan elkezdtem megbízni benne, aztán pedig kihozta belőlem az alakváltót, és színt vallott, mint vámpír, és azóta nem tudom… Vele töltöm a legtöbb időm.

-         Ne mond, hogy ennyi, vagy ha igen, akkor remélem tudod, hogy Damon többet akar.

Erre hirtelen nem is válaszoltam semmit, de az arcom valószínűleg elárult.

-         Tudod, az a baj, hogy elkövettem egy hibát, és beleolvastam a gondolataiba, mikor Stefannal beszélgetett. És az volt a lényeg, hogy az előző barátnői vagy meghaltak, vagy kitörölte az emlékezetüket, de mikor Stefan megkérdezte, hogy mit tervez velem, engem is csak kihasznál-e, akkor nem válaszolt, majd mikor én kérdeztem meg, nekem sem mondott semmit. Azóta mosolyszünet van.

-         Értem, és mi van Jasonnel és Gabriellel?

-         Őket nemrég ismertem meg. Jason a bátyám, és ebben már biztos vagyok. Gabe-ben viszont hatalmas erő van, és épp ezért vonzó és ijesztő egyszerre.

-         Őt is érdekled.

-         Észrevettem, és ki is használtam ezt egy kicsit.

-         Hmm?

-         Gondoltam kicsit rásegítek Damon határozására. Igyekeztem féltékennyé tenni.

-         Gabriellel? – meresztett rám nagy szemeket Dean. – És sikerült?

-         Azt hiszem igen, de nem fogom most abba hagyni, meg akarom törni azt a falat, amit maga köré húzott fel. Ismerni akarom a gondolatait, de úgy, hogy azt ő mondja el nekem.

-         Nem hangzik egyszerű feladatnak.

Ekkor szólalt meg Dean mobilja. Ki keresheti hajnali 2-kor? Felvette, de egy szót se szólt a telefonba, csak hallgatott, és tág szemekkel bámult maga elé, míg egyszer csak a kezembe nyomta a telefont. Értetlenül emeltem a fülemhez a mobilt, amiből egy ismerős hang szólalt meg.

-         Szia Jenny.

-         Drew?

-         Örülök, hogy még emlékszel rám. Hogy vagy?

-         Jól. – nem volt kedvem vele beszélni, és valahogy érzetem, hogy ez nem csak egy udvarias érdeklődés lesz az egészségi állapotomról.

-         Ennek örülök. Hogy meg az alakváltás?

-         Semmi közöd hozzá, ezek szerint nem volt hazugság, hogy Katherinnel vagy.

-         Nem olyan, amilyennek hiszed.

-         Nem látsz tisztán, megigézett téged.

-         Nem tudsz te semmit, te vagy Damon bűvöletében. – éreztem a haragot a hangjában. Ezek szerint Kath felkészítette erre a beszélgetésre, előre megterveztek mindent. Vajon okos dolog-e keresztbe tenni nekik? De nem ez a lényeg. Egy üzeneted kell átadnod Stefannak.

-         Mégis milyen üzenetet?

-         Várjuk őt ott, ahol minden elkezdődött. Három napja van odaérni.

-         Nem értem.

-         Nem is neked kell érteni, de csak Stefan hallhatja! Ha másnak is elmondod, úgyis megtudjuk, és mindent megnehezítesz, ráadásul baja eshet mindenkinek, akit szeretsz. Vigyázz mit kotyogsz el és kinek.

-         Hát eddig süllyedtél, erre is képes lennél?

-         Ne menjünk bele, hogy ki hova süllyedt. – kis szünet állt be mindkét oldalon, már le akartam tenni a telefont, mikor Drew újra megszólalt. – Hiányzol Jen.

Meglepett, és egyszerre kicsapta nálam a biztosítékot.

-         Menj a francba! – kiabáltam bele a telefonba, és olyan hangot ütöttem meg, hogy valószínű mindenki felébredt. Kinyomtam a telefont, és nyújtottam Deannek, aki tőlem két méterre ült és szorosan fogta a fejét

-         Minden rendben Dean?

Erre csak lihegve támaszkodott meg maga előtt a földön, és meg se szólalt.

-         Dean jól vagy? – másztam mellé, de ekkorra ért le mindenki, akit felébresztettem

-         Mi folyik itt? – érdeklődött Zac, aki egy pillanat alatt felsegítette Deant a földről és a kanapéra ültette.

-         Mi történt Jen? – nézett rám Stefan.

-         Nem tudom pontosan. Beszélgettünk, aztán… Stefan beszélhetnénk négyszemközt? – eszembe jutott Drew, vagyis Kath üzenete.

-         Persze. – nézett rám furcsán, de közben kiterelt a házból. Amikor már elég messze értünk megállt, és szembe fordult velem. – Miért kellett kijönnünk?

-         A beszélgetés közben megszólalt Dean mobilja. Drew volt az, és velem akart beszélni.

-         Mit mondott?

-         Azt mondta, át kell adnom neked egy üzenetet, de nem hallhatja más, csak te. Az üzenet pedig, hogy találkozzatok ott, ahol minden elkezdődött, és három napod van odaérni.

Stefan tekintete elhomályosult egy pillanatra, majd lehajtotta a fejét és egy nagyot sóhajtott.

-         Ki kell találnom valamit.

-         Mit jelentett az üzenet?

-         Nem lenne jó ötlet elárulnom, mert ha Damon kiszedi belőled, akkor utánam jön, és biztosan meghal.

-         És te odamész?

-         Muszáj. Katherine-t komolyan kell venni, mert gátlások nélkül megöl bárkit. Ne fog bántani, azt hiszem, de ha mégis, akkor is inkább engem öljön meg, mint Elenát. Menjünk be, meg kell beszélnem a többiekkel ezt, de úgy, hogy ne tudhatják meg, miért kell Elenát biztonságba helyezni.

-         Elena veszélyben lenne?

-         Szerintem azért akar engem Kath elcsalni, hogy Elena védtelen legyen.

Közben már vissza is sétáltunk az ajtóig, és mikor beléptünk mindenki felénk fordult. Deant meglátva eszembe jutott a kérdés, hogy vele mi történt.

-         Dean, mi történt?

-         Nem tudom, ahogy dühös lettél, olyan fájdalom nyilallt a fejembe, mint még soha. Azt hittem kiugrik a szemem a helyéről, vagy nem tudom. Képtelen voltam még gondolkozni is, lebénultnak éreztem magam.

-         Én tettem?

-         Csak te voltál itt. Lehet, hogy ez történik, ha nagyon felhúzod magad. Legközelebb előre szólj, ha felforr az agyvized, hogy legyen időm elfutni. – mosolygott rám, és ezzel nagy kő esett le a szívemről. Féltem, hogy ezután haragudni fog rám, vagy félni fog tőlem.

Stefan vette át a szót.

-         Elenának el kell mennie valahova egy hétre. Ötletek?

-         Miért? – fordult vissza az ablaktól Damon.

-         Az most lényegtelen, a fontos az, hogy itt nincs biztonságban.

-         És miért nem tudsz rá te vigyázni? – Damon túl jókat tud kérdezni, ez jutott csak eszembe.

-         El kell intéznem valamit, de Elena nem tarthat velem. El tudnád vinni valahova Damon?

-         Miért én?

-         Miért ki más? – kontrázott rá Stefan.

-         Például a vadászaink? – nézett Zacre és Deanre.

-         Nem vetted észre, hogy nincsenek túl jóban egymással? Katherinet látják benne.

-         És mi van az alakváltó kis csodagyerekkel?

-         Őket nem ismerjük még annyira, nem bízom még bennük .

-         Jó. Viszont nem akarom utána se az ő, se a te nyavalygásodat hallgatni.

-         Megbeszéltük. Reggel induljatok.

-         És mi lesz Jennel? Rá ki vigyáz majd?

-         Mondjuk Bonnie? – vetette fel Stefan.

-         Nem jó, este mesélte, hogy holnap elutazik valami boszorkány rokonához tanulni.

-         Rick?

-         Egyszerű ember, és bármilyen jó is, nem elég Kath ellen.

-         Akkor mégis ki legyen Jeremy?

-         Ne röhögtess. – vágta rá Damon. Én pedig megelégeltem ezt a beszélgetést, ami rólam szólt, de engem senki nem kérdezett.

-         Elég! – kiáltottam el magam. – Ha nem vennétek észre én is itt állok. – mutattam magamra, mind a két kezemmel. – Én bízom Jasonben, Gabrielben, Deanben és Zacben is. Ti nem lesztek itt, tehát átköltözik ide egy hétre Jason és Gabriel, és négyen csak meg tudnak védeni! Vagyis, ha Dean kibírja Gabe jelenlétét. Dean?

-         Ha muszáj.

-         Igen vagy nem? – tettem fel a kérdést ellentmondást nem tűrően.

-         Kibírom.

-         Köszönöm, probléma megoldva. Jó éjszakát!

És ezzel lezárva a témát elindultam az emeletre. A folyosón hallgatóztam, hogy hallok-e valami ellenvetést, de úgy tűnt, elfogadták a döntésem. Egy pillanatra felhúztam magam, és rájöttem, hogy fogalmazhattam volna másként is, de eszembe jutott, hogy Damon végül is Elena és Kathrine miatt jött Mystic Fallsba és elpattant valami a fejemben. A kis beszédem már nem tűnt olyan jó ötletnek, és ez abban a pillanatban tisztult le bennem, mikor valaki a falhoz vágott.