Harmincnyolcadik fejezet – Titokban

Na hellósziacsókolom. 

Itt a várva várt fejezet. xD Köszönöm a kommenteket az előző résznél, meg a 30 tetsziket is! ^^ Tudtok vajon rekordot dönteni?? :P Nemsoká elérünk ám a 200 kommenthez, ami egy ajándék novellát jelent, erről pedig este ki is teszek egy szavazást! ;) A fejezetről nem mondok semmit, remélem sikerül meglepetéseket okozni. (Egyébként igyekeztem nem csak Jenre fókuszálni itt, hanem több mindenkit is belevonni az eseményekbe, mert már egyhangú szagú volt a dolog, és remélem kizökkentek mindenkit a kis nyugodt életéből ma egy pár percre. xD)

Szurkoljatok, most indulok kisérettségizni, 16:15től 17:00ig vagyok én! :S :/ Izgulok. Na olvassatok. Puszi.

Ahogy beléptem az iskolába beugrott, hogy elfelejtettem valamit. Bonnie várt rám ebben a szünetben a szekrényemnél. A fenébe, hogy magyarázzam ezt ki? Egy biztos, nem láthat Gabriellel.

-         Menj fel az első emeletre. Jobbra a második terem a fizika előadó, ott lesz a következő óránk.

-         Te hova mész?

-         Beszélnem kell valakivel, de már így is elkéstem, és ha meglát téged, egyből lejön neki, hogy veled voltam, és faggatózni kezd. Hazudni pedig akkor sem tudnék neki, ha akarnék.

-         Jó, jó meggyőztél. Remélem, tényleg nem árulsz be senkinek. Jobb lenne nyugisan eltölteni itt, ezt a kevés időt.

Nem volt időm elgondolkoznom Gabe utolsó mondatán, csak bólintottam neki és tovább rohantam a folyosón. Nem kellett sok, hogy meglássam az elég morcosnak tűnő Bonniet a szekrényem előtt.

-         Bonnie sajnálom, itt vagyok.

-         Hol voltál?

-         Volt egy kis dolgom, ne haragudj. Miről akartál beszélni?

-         Mit tudtál meg az új gyerekről?

-         Beszéltem vele a szünetben és elmesélte, hogy a szüleit sosem ismerte, mert egy kórházban találták egy üres szobában, aztán nevelőszülőkkel élt, de meghaltak egy balesetben, azóta egy nagykorú haverja a gyámja papíron.

-         És a fejébe nem néztél bele?

-         De, bioszon belenéztem, de semmi extrát nem hallottam, bár a Tylerrel folytatott vitámat sajnos hallotta, és sokáig spekulált, hogy mi lehet a téma, de aztán lemondott róla.

-         Rendben, de azért egyelőre még óvatosan vele és figyelni fogjuk, aztán majd kiderül milyen ember.

-         Én is így gondoltam. Na, megyek fizikára, neked hol lesz órád?

-         Nekem most franciám lesz, de majd az ebédlőben találkozunk.

-         Oké, szia!

Elindultam a lépcső felé, alig néztem a lábam elé, aminek meg is lett az eredménye, mert egyenesen belerohantam valakibe. Olyan keményen csapódtam, hogy ha egy kar nem tart meg a hátamnál, akkor biztos, hogy hanyatt esek. Amikor visszanyertem az egyensúlyom, vettem egy nagy levegőt, és rögtön tudtam kibe futottam bele. Felnéztem, és két villogó kék szemmel találtam magam szembe.

-         Bonnie hívott.

-         Tessék? – teljesen összezavart. Talán ha a nevemet kérdezné, se tudnék válaszolni.

-         Eltűntél a szünetbe és rajtam keresett, de nem talált, így hát kíváncsi lettem, hová tűntél el.

-         Itt vagyok.

-         Mit nem mondasz!? Jól vagy?

-         Mi? Ja, aha persze.

Ott álltunk összeölelkezve a tömött folyosó közepén, de észre sem vettem, hogy nem egyedül és nem újra az erdőben vagyunk. Mindkét kezével szorosan tartott, pedig egy csepp ellenkezés sem volt bennem, az én két kezem is az ő mellkasán pihent. Hirtelen megváltozott valami a tekintetében, és csak egy kis fáziskéséssel értettem meg mit akar. Úgy néztünk egymásra, mint a bál után a fák mögött elrejtőzve. Kezdett elhalkulni a világ zaja, és csak a világos szempárt láttam.

-         Jen! – egy hang kizökkentett. Körbenéztem, hogy meglássam ki szólított. A tömegben nem sokan figyeltek ránk, az egyetlen minket figyelő tekintet a lépcsőn álló Gabrielé volt. Nem ment fel az emeletre, figyelte, hogy nem árulom-e el, és végignézte az egész jelenetet Damonnal.

-         Ki az a srác? – kérdezte Damon kis gúnynak álcázott féltékenységgel a hangjában.

-         Új gyerek az osztályban.

-         Akkor meg honnan ismer ilyen jól?

-         Mi van? A nevemet tudja, és hogy egy helyen vannak az óráink. Bioszon megígértem neki, hogy megkeresem a szünetben, mert nem tudja, hol van a fizika óra.

-         Aha. – nem úgy tűnt, mintha elhinné, de már engem is kezdett kikészíteni ez a nap.

-         Jó, akkor ne higgy nekem, nem érdekelsz, elegem van ebből a napból. – megpróbáltam kibújni a kezei közül, de túl erősen tartott.

-         Na, most fogyott el a türelmem. – súgta vészjóslóan a fülembe, majd egy másodperc alatt felkapott, és bevitt az első mosdóba, ami az útjába esett.

Egy pillanatra sem engedett el, és ahelyett, hogy letett volna, erősen a falnak taszított, és úgy tartott, hogy a lábam sehogy se érje el a földet.

-         Nem ajánlom, hogy így viselkedj, mert akármennyire is formásnak tartom a kis hátsódat, még simán elnáspángolhatlak.

-         Eressz el! – sziszegtem a fogaim közül, miközben megpróbáltam kiszabadulni az öleléséből.

-         Soha. – súgta közel az arcomhoz, úgy hogy a lehelete elbódított.

Gyengültek a szabadulásom érdekében tett mozdulataim. Sejtettem mi következik, de felkészülni nem tudtam rá. A kezeimet összefogta és szorosan tartotta, a másik kezével pedig alám nyúlva tartott a levegőben. Az egyik lábát becsúsztatta a két combom közé, és a csípőjével is a falnak tolt. Stabilan tartott volna akkor is, ha nem használja a kezét, és ahogy nekem feszült, tovább gyengültek a próbálkozásaim. Az arcát közel tartotta az enyémhez, és éreztem a kis légörvényeket a bőrömön, melyeket a sóhajtásaival kavart. Milliméterekre a bőrömtől végig szagolta az arcom, majd a fülem, aztán a nyakam, majd visszafelé is megtette ezt az utat.

-         Érzem magamon az illatod, még ha nem is vagy ott. A véred már nem sokáig, de még kering bennem, de így azért egészen más az élmény. – húzta végig még egyszer az orrát a nyakamnál. – Egészen más, ha foghatlak közben a kezemmel, és érezhetlek mindenhol. – hangja már egészen mély volt – Nem is tudod, mennyire meg tudsz őrjíteni. A véred a szervezetemben is rettentően vonz engem hozzád, de ha érzem a bőröd melegét, ha hallom a szívverésed az olyan szomjassá tesz, hogy alig bírok neki ellenállni. – A végét már olyan halkan suttogta, hogy alig hallottam.

Nem voltam benne biztos, hogy fog-e bántani vagy sem, de ahogy a bőrömet simogatta a kilélegzett levegőjével, már azt sem bántam volna, ha megharap, csak érjen már hozzám. Ügyelt rá, hogy csak a ruhákon keresztül fogjon, és sehol ne találkozzon a bőröm az övével. Hozzá akartam érni, és csak a fejemet tudtam mozgatni, így előre hajoltam volna, de Damon túl gyorsan reagált. Elengedett azzal a kezével, amivel a levegőben tartott, így csak a lába és a nekem préselődött teste tartottak fent, és a szabad karjával a hajamnál fogva hátrahúzta a fejemet. A torkom így már előröl is szabaddá vált, így azt is tudta cirógatni úgy, hogy ne érjen hozzám. Nem éreztem fájdalmat, pedig biztos erősen húzta a hajam.

            Egyszer csak kicsapódott a WC ajtaja, és Tyler lépett be rajta. Hamar leesett neki, mi folyik itt, és Damon mögé lépett, hogy leszedje rólam, de Damon erősebb volt nála, főleg az én véremmel, így csak megrázta magát és Tyler hanyatt is esett. Ahogy ránéztem a földön elterülő Tylerre, összetalálkozott a tekintetünk, és valami megvillant a szemében. Újult erővel vetette rá magát Damonra, de így sem volt sok esélye, mert Damon amellett hogy a lábaival a levegőben tartott, egy kezével lefogott, a másik kezével rendszerint elhajította Tylert. Ekkor újra kinyílt az ajtó, és Jeremy lépett be rajta. Épp az ajtó mellől tápászkodott fel Ty és újra Damonnak ugrott volna, de Jeremy, gyorsan reagált és megpróbálta őt lefogni. Tyler viszont túlságosan is dühbe gurult a visszavert próbálkozásai miatt, és nem is figyelt oda, ki fogja le, így csak egy mozdulattal hátranyúlt, elkapta Jeremy nyakát, és a háta mögül maga elé hajította, miközben csavart egyet a fején. Tisztán hallottam a hatalmas reccsenést, ami Jeremy csigolyáinak törését jelezte. Ahogy meglátta Tyler a földön heverő, kitekert nyakú Jeremyt rögtön megfagyott. Damon pedig megfeledkezve rólam Jeremy-re meredt. Eleresztett, és az ajtóba állt, hogy ne tudjon senki be, vagy kimenni, miközben a telefonját is előkapta és tárcsázott.

-         Földszinti fiú WC, nagy gáz, siess.

Aztán le is csapta a telefont, valószínűleg Stefannak ennyi is elég volt. Alig tudtam kettőt lépni Jeremy felé, mikor Stefant beengedte Damon a mosdóba.

-         Mi történt?

-         Jennel beszélgettünk, Tyler berontott és nekem esett, de könnyen hárítottam, mire bedühödött, erre bejött Jeremy, aki megpróbálta lefogni, Tyler pedig egy válldobással kicsavarta a nyakát.

-         Mi lesz Jeremy-vel? – jutottam végre én is szóhoz.

-         Mindjárt rendbe jön. – felelte Damon félvállról.

-         Tessék? – kapta fel a fejét Tyler, aki eddig Jeremy-től pár lépésnyire meredt a hullára.

Stefan tudván, hogy Damonnak milyen a stílusa, sietett a válasszal.

-         Látod Jeremy kezén a gyűrűt? Az feléleszti. Amíg hordja, akár hányszor is hal meg, mindig fel fog éledni.

-         Ez hogy lehet?

-         Sok mindent kell elmagyaráznunk. Én és Damon vámpírok vagyunk, sőt Caroline is. Bonnie boszorkány, Jen pedig alakváltó. Jeremy, mint látni fogod, a gyűrűvel feléled, Elena egyszerű ember, de van egy hasonmása Katherine, aki vámpír és mellesleg ő változtatott át minket is. Mason pedig vérfarkas volt, de az előző teliholdkor meghalt. Egy átok szerint addig nem válsz vérfarkassá, míg nem ölsz embert, de nagyon valószínű, hogy Jeremy ideiglenes halála is elég hozzá, hogy te is átváltozz.

-         Mi? Vérfarkas? Vámpír, alakváltó? Mi van? Ugye most csak hülyülsz. Ez nem lehetséges! Ilyen lények nem léteznek! Nem, nem és nem!

Ezt már Damon nem bírta idegekkel ezért felkapta Tylert és a falhoz nyomta egy kézzel, miközben rávillantotta a szemfogait. Tyler dühös tekintetében megjelent egy kis döbbenet és félelem is. Mikor Damon leeresztette a földre, úgy gondoltam rajtam a sor, hogy mindent elhiggyen, így a szeme láttára átváltoztam rókává, majd vissza. Tyler már tátott szájjal meredt rám, majd Damonra, majd újra rám. A döbbentségét már csak az fokozta, mikor Jeremy vett egy hatalmas levegőt és köhögni kezdett a földön. Úgy nézett ránk, és hátrált a falig, mint aki szellemet látott. Meg kell, hogy mondjam, meg is értem, az ő reakciója volt a normális ebben a helyzetben, csak én vagyok ilyen elcseszett, hogy az ilyen tényeket is hideg fejjel elviselem.

-         Mi történt? – nézett körül Jeremy heves nyakkörzések között.

-         Meghaltál. – Damon a tőle megszokott kíméletes stíluséban válaszolt.

-         Aha. – bólintott Jeremy. – Te megöltél? – nézett kicsit meglepődve Tylerre, aki kezdett magához térni lassan. – Tudom, hogy utálsz Vicki óta, de ezt azért nem gondoltam volna.

-         Ember, véletlen volt, én sajnálom, eldurrant az agyam.

-         Még mázli, hogy hordom John bácsi gyűrűjét. – rázta meg a fejét Jeremy, miközben az ujján forgatta az említett gyűrűt.

-         És most mi legyen? – tettem fel az egyszerű kérdést.

-         Én haza megyek, és kicsinosítom a pincét a kutyának. – vonta meg a vállát Damon.

-         Mi? – vonta fel a szemöldökét Tyler.

-         Ember, teliholdkor mindenkire veszélyes vagy. Zárt helyen kell lenned, különben még megölsz valakit. Gondolom, ezt nem akarod. – válaszolt kicsit számon kérőn Jeremy.

-         Mi mindent kell még tudnom? – fogta a fejét Ty.

-         Nyugi, este gyere át hozzánk és elmagyaráztunk mindent. Addig is maradj a közelemben. – mondta Stefan. – Na, mindenki menjen a dolgára, ne fogjon gyanút senki.

Azzal kiléptünk a mosdóból. Tyler Stefannal franciára ment, tehát Bonnie gyorsan be lesz avatva, és ott lesz segítségnek. Jeremy a saját órájára indult el, még elég bizonytalan léptekkel. Damon hangját pedig egyszer csak meghallottam a bal fülemnél.

-         Ne hidd, hogy ennyivel megelégedtem.

De mire megfordultam, hogy válaszoljak neki, már nem volt sehol. Nagyon sóhajtva indultam el, hogy késve beessek fizikára, de megtorpantam, mikor a lépcsőhöz értem.