A Chatet jobb oldalt, az ablak alján találjátok, ha megnyomjátok a hosszúkás fehér gombot, amire az van írva, hogy open cbox. ;) Csak azért írtam ki, mert sokszor hallottam, hogy nem találjátok..Küldhettek nekem e-mailt is, amihez az ikont a magamról rész alatt találjátok, a bal oldalon! :)
Linkcserével kapcsolatban bárhol írhatsz, hirdetni is lehet szabadon! A lenti bannert kérdés nélkül ki lehet tenni más oldalakra. ;)

2011. március 31., csütörtök

Negyvennegyedik fejezet – Kathrine team: „Game on!”

Sziasztok!
Na itt a fejezet, és hétvégén igyekszem magam összeszedni, hogy újra kétnaponta legyen friss! Ugyanis nem mehetek hétvégén lovardába, mert mindenki elment a tavaszi hadjáratra, ahol én is szívesen lennék, de a suli miatt ez lehetetlen, szóval itthon leszek és tanulok, meg írok! Bevallom mostanában nehezen megy a koncentráció, mert már egy új történet terve jár a fejembe, sőt ha a rókavadászat folytatását is hozzávesszük, az már kettő, és ezen kívül van még egy extra ötletem, így 3 storyval a fejemben nehéz koncentrálni, de ma francia órán nagyjából leírtam mindent a kis határidőnaplómba, és remélhetőleg ez megoldja a dekoncentráltságomat.
Na nem húzom tovább az időt, jó olvasást!


-         Jaj, megijesztettél. – mondtam ki hangosan is a gondolatomat.
-         Bocsánat. – nézett fel rám a földről Dean, és egy kis vigyort is erőltetett magára, nem sok sikerrel.
-         Mit csinálsz itt?
-         Gondolkodom… Vagyis, nem tudom, igyekszem feldolgozni a helyzetet.
-         Az rám is, rám férne.
-         Ezt hogy érted? Te itt mindennel tisztában voltál eddig is, nem?
Leültem én is a szőnyegre törökülésben, és kimondtam, talán először azt, amit valójában éreztem.
-         Igazából nem fogom fel, hogy mi folyik körülöttem. Nem engedem magamat azon rágódni, hogy a világ nem olyan, amilyennek 17 évig hittem. Vérfarkasok, boszorkányok, vámpírok és alakváltók, ráadásul egy vagyok közülük. Elvesztettem a szüleimet, majd lett egy bátyám. Igazából, úgy érzem magam, mint akit ledobtak egy idegen helyen egy repülőből, hogy kezdjen új életet vadidegen emberekkel, és alkosson belőlük magának egy családot. Ahogy a kedvenc sorozatomban mondták egyszer, egy nap, egy szoba, és az ezen szobákban rekedt emberek, határozzák meg az életünket. Mistic Falls egy hatalmas szoba, tele fura emberekkel, akiket vagy megszoksz, vagy meghalsz, nincs más opció.
-         Ezt sokat gyakoroltad? – vigyorgott rám végre egy igazit Dean.
-         Csak gondolkodtam, de mindig ugyan ide térek vissza, így eléggé kiforrott bennem ez az a monológ.
-         És mi van Damonnal?
-         Hogy érted?
-         Nem vagyok sem hülye, sem vak, sőt egész életemben azt gyakoroltam, hogyan kell az apró, de fontos részleteket kiszúrni. Sok féle reakciót láttam már életemben, és a legtöbbet fel is ismerem, de őt nem tudtam tegnap hova rakni. Düh volt a szemében, féltés, vágy, irigység, kíváncsiság és öröm is. Nem tudom összerakni a képet.
-         És ezen agyalsz itt az éjszaka közepén?
-         Igazából nem, de ha nem válaszolsz, ezen fogok.
-         Már az első napon egymásba botlottunk, aztán lassan elkezdtem megbízni benne, aztán pedig kihozta belőlem az alakváltót, és színt vallott, mint vámpír, és azóta nem tudom… Vele töltöm a legtöbb időm.
-         Ne mond, hogy ennyi, vagy ha igen, akkor remélem tudod, hogy Damon többet akar.
Erre hirtelen nem is válaszoltam semmit, de az arcom valószínűleg elárult.
-         Tudod, az a baj, hogy elkövettem egy hibát, és beleolvastam a gondolataiba, mikor Stefannal beszélgetett. És az volt a lényeg, hogy az előző barátnői vagy meghaltak, vagy kitörölte az emlékezetüket, de mikor Stefan megkérdezte, hogy mit tervez velem, engem is csak kihasznál-e, akkor nem válaszolt, majd mikor én kérdeztem meg, nekem sem mondott semmit. Azóta mosolyszünet van.
-         Értem, és mi van Jasonnel és Gabriellel?
-         Őket nemrég ismertem meg. Jason a bátyám, és ebben már biztos vagyok. Gabe-ben viszont hatalmas erő van, és épp ezért vonzó és ijesztő egyszerre.
-         Őt is érdekled.
-         Észrevettem, és ki is használtam ezt egy kicsit.
-         Hmm?
-         Gondoltam kicsit rásegítek Damon határozására. Igyekeztem féltékennyé tenni.
-         Gabriellel? – meresztett rám nagy szemeket Dean. – És sikerült?
-         Azt hiszem igen, de nem fogom most abba hagyni, meg akarom törni azt a falat, amit maga köré húzott fel. Ismerni akarom a gondolatait, de úgy, hogy azt ő mondja el nekem.
-         Nem hangzik egyszerű feladatnak.
Ekkor szólalt meg Dean mobilja. Ki keresheti hajnali 2-kor? Felvette, de egy szót se szólt a telefonba, csak hallgatott, és tág szemekkel bámult maga elé, míg egyszer csak a kezembe nyomta a telefont. Értetlenül emeltem a fülemhez a mobilt, amiből egy ismerős hang szólalt meg.
-         Szia Jenny.
-         Drew?
-         Örülök, hogy még emlékszel rám. Hogy vagy?
-         Jól. – nem volt kedvem vele beszélni, és valahogy érzetem, hogy ez nem csak egy udvarias érdeklődés lesz az egészségi állapotomról.
-         Ennek örülök. Hogy meg az alakváltás?
-         Semmi közöd hozzá, ezek szerint nem volt hazugság, hogy Katherinnel vagy.
-         Nem olyan, amilyennek hiszed.
-         Nem látsz tisztán, megigézett téged.
-         Nem tudsz te semmit, te vagy Damon bűvöletében. – éreztem a haragot a hangjában. Ezek szerint Kath felkészítette erre a beszélgetésre, előre megterveztek mindent. Vajon okos dolog-e keresztbe tenni nekik? De nem ez a lényeg. Egy üzeneted kell átadnod Stefannak.
-         Mégis milyen üzenetet?
-         Várjuk őt ott, ahol minden elkezdődött. Három napja van odaérni.
-         Nem értem.
-         Nem is neked kell érteni, de csak Stefan hallhatja! Ha másnak is elmondod, úgyis megtudjuk, és mindent megnehezítesz, ráadásul baja eshet mindenkinek, akit szeretsz. Vigyázz mit kotyogsz el és kinek.
-         Hát eddig süllyedtél, erre is képes lennél?
-         Ne menjünk bele, hogy ki hova süllyedt. – kis szünet állt be mindkét oldalon, már le akartam tenni a telefont, mikor Drew újra megszólalt. – Hiányzol Jen.
Meglepett, és egyszerre kicsapta nálam a biztosítékot.
-         Menj a francba! – kiabáltam bele a telefonba, és olyan hangot ütöttem meg, hogy valószínű mindenki felébredt. Kinyomtam a telefont, és nyújtottam Deannek, aki tőlem két méterre ült és szorosan fogta a fejét
-         Minden rendben Dean?
Erre csak lihegve támaszkodott meg maga előtt a földön, és meg se szólalt.
-         Dean jól vagy? – másztam mellé, de ekkorra ért le mindenki, akit felébresztettem
-         Mi folyik itt? – érdeklődött Zac, aki egy pillanat alatt felsegítette Deant a földről és a kanapéra ültette.
-         Mi történt Jen? – nézett rám Stefan.
-         Nem tudom pontosan. Beszélgettünk, aztán… Stefan beszélhetnénk négyszemközt? – eszembe jutott Drew, vagyis Kath üzenete.
-         Persze. – nézett rám furcsán, de közben kiterelt a házból. Amikor már elég messze értünk megállt, és szembe fordult velem. – Miért kellett kijönnünk?
-         A beszélgetés közben megszólalt Dean mobilja. Drew volt az, és velem akart beszélni.
-         Mit mondott?
-         Azt mondta, át kell adnom neked egy üzenetet, de nem hallhatja más, csak te. Az üzenet pedig, hogy találkozzatok ott, ahol minden elkezdődött, és három napod van odaérni.
Stefan tekintete elhomályosult egy pillanatra, majd lehajtotta a fejét és egy nagyot sóhajtott.
-         Ki kell találnom valamit.
-         Mit jelentett az üzenet?
-         Nem lenne jó ötlet elárulnom, mert ha Damon kiszedi belőled, akkor utánam jön, és biztosan meghal.
-         És te odamész?
-         Muszáj. Katherine-t komolyan kell venni, mert gátlások nélkül megöl bárkit. Ne fog bántani, azt hiszem, de ha mégis, akkor is inkább engem öljön meg, mint Elenát. Menjünk be, meg kell beszélnem a többiekkel ezt, de úgy, hogy ne tudhatják meg, miért kell Elenát biztonságba helyezni.
-         Elena veszélyben lenne?
-         Szerintem azért akar engem Kath elcsalni, hogy Elena védtelen legyen.
Közben már vissza is sétáltunk az ajtóig, és mikor beléptünk mindenki felénk fordult. Deant meglátva eszembe jutott a kérdés, hogy vele mi történt.
-         Dean, mi történt?
-         Nem tudom, ahogy dühös lettél, olyan fájdalom nyilallt a fejembe, mint még soha. Azt hittem kiugrik a szemem a helyéről, vagy nem tudom. Képtelen voltam még gondolkozni is, lebénultnak éreztem magam.
-         Én tettem?
-         Csak te voltál itt. Lehet, hogy ez történik, ha nagyon felhúzod magad. Legközelebb előre szólj, ha felforr az agyvized, hogy legyen időm elfutni. – mosolygott rám, és ezzel nagy kő esett le a szívemről. Féltem, hogy ezután haragudni fog rám, vagy félni fog tőlem.
Stefan vette át a szót.
-         Elenának el kell mennie valahova egy hétre. Ötletek?
-         Miért? – fordult vissza az ablaktól Damon.
-         Az most lényegtelen, a fontos az, hogy itt nincs biztonságban.
-         És miért nem tudsz rá te vigyázni? – Damon túl jókat tud kérdezni, ez jutott csak eszembe.
-         El kell intéznem valamit, de Elena nem tarthat velem. El tudnád vinni valahova Damon?
-         Miért én?
-         Miért ki más? – kontrázott rá Stefan.
-         Például a vadászaink? – nézett Zacre és Deanre.
-         Nem vetted észre, hogy nincsenek túl jóban egymással? Katherinet látják benne.
-         És mi van az alakváltó kis csodagyerekkel?
-         Őket nem ismerjük még annyira, nem bízom még bennük .
-         Jó. Viszont nem akarom utána se az ő, se a te nyavalygásodat hallgatni.
-         Megbeszéltük. Reggel induljatok.
-         És mi lesz Jennel? Rá ki vigyáz majd?
-         Mondjuk Bonnie? – vetette fel Stefan.
-         Nem jó, este mesélte, hogy holnap elutazik valami boszorkány rokonához tanulni.
-         Rick?
-         Egyszerű ember, és bármilyen jó is, nem elég Kath ellen.
-         Akkor mégis ki legyen Jeremy?
-         Ne röhögtess. – vágta rá Damon. Én pedig megelégeltem ezt a beszélgetést, ami rólam szólt, de engem senki nem kérdezett.
-         Elég! – kiáltottam el magam. – Ha nem vennétek észre én is itt állok. – mutattam magamra, mind a két kezemmel. – Én bízom Jasonben, Gabrielben, Deanben és Zacben is. Ti nem lesztek itt, tehát átköltözik ide egy hétre Jason és Gabriel, és négyen csak meg tudnak védeni! Vagyis, ha Dean kibírja Gabe jelenlétét. Dean?
-         Ha muszáj.
-         Igen vagy nem? – tettem fel a kérdést ellentmondást nem tűrően.
-         Kibírom.
-         Köszönöm, probléma megoldva. Jó éjszakát!
És ezzel lezárva a témát elindultam az emeletre. A folyosón hallgatóztam, hogy hallok-e valami ellenvetést, de úgy tűnt, elfogadták a döntésem. Egy pillanatra felhúztam magam, és rájöttem, hogy fogalmazhattam volna másként is, de eszembe jutott, hogy Damon végül is Elena és Kathrine miatt jött Mystic Fallsba és elpattant valami a fejemben. A kis beszédem már nem tűnt olyan jó ötletnek, és ez abban a pillanatban tisztult le bennem, mikor valaki a falhoz vágott.

2011. március 28., hétfő

Negyvenharmadik fejezet – Új vendégek

Sziasztok!
Hát ez most csak délutánra jött össze, és ezért a b*zi angoltanáromra legyetek pipák, aki beígért mára egy TZ-t 8tól 10ig, ezért rohantam be a suliba, erre mikor beérek a folyosón közlik velem a többiek, hogy telefonált a tanár, hogy ma nem jön be. Hát elképzelhetitek milyen dühös voltam, főleg, hogy ezek után két órát ültünk és lógattuk a lábunkat a nagy tanáriban, ahol a helyettesítő tanár "vigyázott" ránk. Ha most nekiülök írni, akkor azon fog érződni a mérgem! xD (nem tudom, ez pozitívan vagy negatívan sülne el, de kipróbáljuk. :P)
Na nem húzom az időt, olvassatok, likeoljatok és kommenteljetek! ;) Pusz

(a képen Gabe van, a végén megértitek miért ezt tettem ki, ám jobb ötletem sem volt épp..)

Nem értettem ezt az egészet, amit Bonnie összehordott. Egyszerűen figyelni sem tudtam rá rendesen, a mellettem ülő Damon és az üvöltő zene miatt, ezért felálltam, és jeleztem Bonnienak, hogy menjünk ki. A tömegen sikeresen átverekedtük magunkat, és a Grill előtt már csöndben beszélgethettünk.
-         Mégis mit akart jelenteni, amit a végén mondtál?
-         Nem mondhatom el pontosan, mert mindennek úgy kell történnie, hogy te ösztönösen viselkedsz. Viszont láttam valakit a bevillanó jövőképek között, akit nem tudok hova tenni, mert még sose láttam.
-         Hogy nézett ki?
-         Jól. – felelte Bonnie kicsit túl gyorsan is, és kicsit meg is mosolyogtam. – Igazából nem tudom pontosan leírni, de magas és jóképű.
-         Kíváncsi lennék rá.
Miközben beszélgettünk befordult egy kocsi a parkolóba, de nem nagyon figyeltem rájuk, gondoltam csak a buliba jöttek, de mikor megláttam Bonnie hatalmasra nyílt szemeit, én is oda kaptam a tekintetem. A kocsiból két pasi szállt ki, és a házi boszink egyértelműen őket bámulta. Oda-vissza kapkodtam köztük a tekintetem, miközben a fiúk elindultak felénk, Bonnie viszont elkezdett a bejárat felé hátrálni.
-         Őt láttam.
-         Mi?
-         Ő róla beszéltem az előbb, a jövőképemben szerepelt.
-         Melyikük?
-         A zöldkabátos.
Ekkorra már olyan közel értek hozzánk, hogy nem tudtunk többet megbeszélni.
-         Sziasztok. Meg tudnátok nekem mondani, hol találom Damon Salvatoret?
A döbbenettől minden udvariasságról megfeledkeztem.
- Miért keresitek Damont?
Viszont válasz helyett, a másik srác szólított meg engem.
-         Jennifer?
-         Honnan tudod a nevem? – kérdeztem vissza döbbenten.
-         Beszéltünk telefonon, én vagyok Zac Dawson.
-         Én pedig Dean Winchester. – nyújtotta felém a kezét a zöldkabátos srác, vagyis Dean.
-         Megkaptad a válaszod Bonnie. – mondtam a mellettem álló, nálam is döbbentebb boszinak, miközben megráztam a felém nyújtott kezet. – Akkor engem már ismertek, ő pedig az egyik barátnőm Bonnie Bennett. – mutattam be őt is, egy kis hátsó szándékkal, hogy kezet fogjon mindkettejükkel, és esélyt kapjon újabb látomásokra.
Nem látszódott semmi furcsa rajta mikor a fiúk kezéhez ért, de nem mertem volna megesküdni rá, hogy ez egyet jelent a jövőképek hiányával is.
-         Várjatok meg itt, hívok mindenkit, itt nem lehet beszélgetni.
-         Mi mindenkit?
-         Damont és a többieket, akik velünk vannak. – kacsintottam rájuk. – Üdv Mistic Fallsban, ahol senki sem az, akinek látszik.
Azzal otthagytam a vigyorgó srácokat és Bonniet is, és belevetettem magam az ünneplő embertengerbe, hogy elsodródjak az asztalunkig. Amikor odaértem, egy pillanatra megtorpantam, hogy kinek is szóljak, de végül is Damonhoz vitt a lábam.
-         Mennünk kell.
-         Eddig bírtad? – nézett fel rám gúnyosan, és rájöttem, ez is milyen egy kétértelmű mondat volt, de nem vettem fel a kesztyűt, inkább lecsaptam a labdát.
-         Nálatok találkozunk, hozok két vendéget.
-         Mi van? – húzta össze a szemöldökét.
-         Szedj össze mindenkit, akit tudsz, és vidd haza őket kocsival.
-         És te hogy tervezted a hazajutást?
-         Engem biztos elvisz Dean és Zac.
-         Miért nem ezzel kezdted? – emelte fel egy kissé a hangját Damon, és már fel is pattant, hogy a többiekhez szóljon. – Itt vannak a vadászaink, spuri haza. – Azzal el is tűnt a tömegben.
Elég meggyőző lehet Damon ezen stílusa, mivel mindenki szedelőzködni kezdett az asztalnál, én pedig úgy döntöttem tartom magam a szavamhoz, hátha ezzel tovább bosszanthatom Damont, és kifelé indultam.
-         Mehetünk, nemsokára ott lesz mindenki, engem el tudtok vinni?
-         De Jen… - tiltakozott volna Bonnie.
-         Nem lesz több hely a kocsikban Bonnie, te hozod Elenát, Carolinet és Jeremyt, Stefan pedig Tylert, Damont, Ricket. És valahogy szólni kéne Jasonéknak is. – csaptam a homlokomra, de reméltem feltűnt az asztalnál ülő Gabenek a hirtelen távozás, és ők is betoppannak majd.
-         Mi lesz itt, kerti sütés? – kérdezte Dean.
-         Három vámpír, egy vérfarkas, egy boszorkány, három alakváltó, egy Kathrine hasonmás, és két hozzátok hasonló ember. Megmagyaráztam?
Négy hatalmasra nyílt szem nézett vissza rám, majd Zac megrázta a fejét és maga elé motyogott egy „Ez a Mistic Falls…”-t.
Észre sem vettem, hogy Dean már a kocsijánál állt, és csak ránk várt összefont karokkal.
-         A hintó előállt hölgyem. – nyitotta ki nekem a kocsi hátsó ajtaját. Mindenki így beszél velem? Hol élünk? Igazából nem zavar, csak az, hogy nem tudom, mit reagáljak, ezért csendben beültem.
Dean vezetett, Zac ült az anyósülésen, én pedig hátulról navigáltam. Mire leparkoltunk már meg is érkezett mögöttünk Bonnie és Stefan két autója, tele emberekkel.
            Damon ki is pattant az egyikből rögtön, és nagyon dühösen nézett rám, szinte perzselt a tekintete, de ideje már nem volt lehordásra, mivel rögtön mögötte termett Stefan és Caroline is.
-         Dean, itt van, ő az! – kiáltott fel Zac, mikor meglátta Elenát.
-         Hé, hé, nyugi, ő nem Kathrine, ő Elena, ő Kath hasonmása, de ember.
-         Hűh, tényleg ugyan úgy néz ki. Hihetetlen. – vizslatta Zac Elenát, a szemébe pedig végig volt valami, amiből azt sejtettem, hogy állandóan csapdát sejt, és nem fog Elenában megbízni.
Mindenki a két vendégünket méregette, de csendben léptünk be a Salvatore villába. Amikor mindenki helyet foglalt a nappaliba, Damon vette magához a szót.
-         Emberek, ők itt Dean Winchester és Zac Dawson, a kis vadászaink. Viszont had tegyek fel rögtön egy kérdést. Az hogy ti itt vagytok, egyet jelent azzal, hogy Kathrine is a közelben van?
-         Az a baj, hogy nyoma veszett.
-         Tessék? – ugrott azonnal Stefan.
-         Egy szállodában éjszakáztak, és reggel beültek egy étterembe enni, de ki nem jöttek. Mikor bementünk, beszéltünk a pincérrel, aki szerint, csak bejöttek, majd kimentek egy másik kijáraton. Egész sötétedésig kerestük őket, de amikor nem találtunk semmi nyomot ide jöttünk.
-         Hát ez csodás. – húzta a száját Damon is.
-         Lenne nekem is egy kérdésem, Jen említett vérfarkastól kezdve mindent. Ez igaz?
-         Bonnie-t már ismeritek. – vettem magamhoz a szót – Ő a mi Bennett boszorkányunk. Caroline Forbes és Stefan Salvatore, Damonnal együtt a vámpírok. Tyler Lockwood az unokatestvérem és vérfarkas. Jeremy, Elena öccse és van egy gyűrűje, ami visszahozza őt az életbe, ha esetleg meghal. Ricket már ismeritek, és akkor Elenát sem kell bemutatni.
-         És mi az, hogy három alakváltó van?
Az időzítés remek volt, mivel az ajtón ebben a pillanatban kopogtattak, és Caroline nyitotta ki, aki a legközelebb állt a bejárathoz. Nem érkezett más, mint Jason és Gabe.
-         Íme, az emlegetett szamarak. – jegyezte meg halkan Damon, de remekül hallotta mindenki,
-         Ők itt Jason Lloyd-Fox a bátyám, aki alakváltó, és…
-         Gabriel. – suttogta Dean.
-         Ismeritek egymást? – néztem értetlenül.
A két fiú közt szinte vágni lehetett a feszültséget.
- Dean még pár éve megpróbálta megölni Gabrielt. – világosított fel minket egyszerűen Jason, aki ugrásra készen állt Gabe mellett.
- Tessék? – hápogtam.
- Mindenki tudja, hogy Deanék vadászok, és még anno, az öccsével elkapták Gabet, mikor még csak fedezte fel a képességeit, mert veszélyesnek tartották, végül Gabe megszökött. – magyarázott tovább Jason.
- De most nem egymás ellenségei vagytok. – kezdett bele a békítésbe Stefan – Most Kathrine a fő ellenségünk, és a cél, hogy megvédjük Jent.
- És már amúgy sem bírnának velem. – morogta Gabriel.
Dean már mozdult volna, de Zac egy apró mozdulattal elé lépett, így semmi nem történt, sőt a többség észre sem vette a reakcióját.
-         Na, jó, mindenki haza, vagy ahova akar.
-         Dean, Zac, van hol aludnotok? – kérdezte Elena.
-         Nincs.
-         Akkor itt maradtok, van még itt egy pár szabad szoba.
-         Köszönjük. – feltűnt, hogy csak Dean beszélt Elenával.
Gabe és Jason sietősen húzták el a csíkot, de még a motorzúgás előtt meghallottam egy hangot a fejemben.
„Jason vagyok, ne mondj nekik semmit rólunk, vagy csak nagyon keveset, és vigyázz velük. Amint meghal a közös ellenség, mindannyian a célpontjaik leszünk. Ne gyakorolj előttük! Szia és bocs, az elrohanásért.”
Caroline hazament, Bonnie pedig hazavitte Tylert és Ricket, Jeremy pedig Bonnieval éjszakázott. Nagyon jól egymásra találtak ők ketten. Stefan és Elena körbevezette Deanéket, így egyedül maradtam Damonnal.
-         Nem fog menni. – súgta a fülembe
-         Mégis mi? – tartottam magam, és nem mozdultam, még akkor sem mikor a fülemhez ért az orra és úgy suttogott tovább.
-         Ilyen próbálkozásokkal nem érsz el semmit.
-         Még el sem kezdtem próbálkozni. – feszítettem tovább a húrt.
-         Nem fogod bírni. – suttogta már nagyon halkan.
-         Te hamarabb feladod majd. – fordultam szembe vele, és olyan közel álltunk, hogy a szánk már súrolta egymást. – Csak egy kérdésre kellett volna válaszolnod, de amiért nem ezt tetted, jobban kell küzdened.
-         Nem értesz te semmit.
-         Meg sem próbálod elmagyarázni.
Vártam pár másodpercet, hogy legyen még egy esélye, de nem élt vele, ezért otthagytam a nappali közepén állva és felmentem az emeletre, ahol szerencsére belefutottam Stefanba.
-         Szeretnél egy külön szobát? – kérdezte mindentudóan.
-         Jó lenne.
-         Akkor hozzuk a cuccaid.
Kihoztuk Damon szobájából a bőröndjeimet, és besétáltam Stefan után, az eddigi életemben látott legszebb szobába.
-         Hű. – csak ennyit tudtam mondani.
-         Ez volt édesanyám szobája, kicsit persze azóta fel lett újítva, de nagyjából olyan, mint az eredeti volt.
-         Akkor, köszönöm, hogy itt alhatok.
-         Szólj, ha kell még valami, és mint már mondtuk, érezd magad otthon.
-         Nem tudom miért vagy ilyen kedves velem, de nagyon jól esik, és nem tudom, hogy fogom ezt valaha meghálálni nektek.
-         Csak segíts Elenát biztonságban tartani. – mosolygott rám, és azt hiszem, ennyit magamtól is megtennék.
Lefürödtem, és átöltöztem a pizsamámba, ami egy sortból és egy topból állt, de elaludni nem bírtam, így az éjszaka közepén elindultam, hogy keressek valami olvasnivalót, a nagy Salvatore könyvtárból. A nappalin keresztül akartam menni, de a földön ülve Deant találtam, aki a tüzet piszkálta egy vassal.

 
(Jen új szobája a Salvatore villában)

2011. március 27., vasárnap

Hatodik díj :)

Sziasztok!
Hát, újra megkaptam ezt a kitüntetést, most vervain díjazta az oldalt és a történetet. Köszönöm neki itt is, nagyon örülök, mikor így is jelzitek, hogy tetszik nektek amit írok, és nem hiába dolgozom. Egyébként nagyon sajnálom, de mostanában lehet, hogy 3 naponta lesz csak friss. :( Azért igyekezni fogok, de nem akartam, hogy a fejezetek rovására menjen a sietség. :/ 


Szóval még egyszer köszönöm, bár ilyenkor mindig nehéz feladatot kapok, azáltal, hogy meg kell neveznem 5 embert az összes remek író közül, akit ismerek. Igyekszem mindenkinek tovább küldeni díjat, és bocsánat, ha valakit kihagyok! :( :) Mindenki munkáját elismerem, akik követője és rendszeres olvasója vagyok. 

Díjazottjaim ez alkalommal:
Viki 

És öt (új) infó rólam, vagyis megpróbálom nem ismételni önmagam:
- Nagyon hangulatember vagyok, egy-egy szó, vagy vélemény 180°-os fordulatra is késztethet. 
- Télen várom a nyarat, nyáron várom a telet, de igazán csak az őszt és a tavaszt szeretem.
- Könnyen el lehet bizonytalanítani, és sok mindent elhiszem amit nem kéne.
- Mindig mindenkiből a legjobbat nézem ki, és sokszor csalódom emiatt.
- Bátornak tartanak, de csak álarcot viselek. Nagy a szám, hangos vagyok, de sokszor félek, viszont nincs az a pénz, hogy ezt kimutassam, szeretem a vezérláng szerepét viselni. 

Holnap hozom a fejezetet, lehet, hogy reggel, lehet, hogy csak délután, de lehet, hogy már most éjjel. Majd kiderül. :)) És köszönöm, hogy összejött megint a 8 komment a fejezethez! <3 
Egyébként a véleményetek sokat befolyásolt, mivel töröltem és újra írtam az egész 44. fejezetet, de jobb lett, mint amit először írtam, szóval ezért is köszönet jár! ;) 
Pusz, jó éjt mindenkinek, és kitartás holnap a sulihoz!

2011. március 25., péntek

Negyvenkettedik fejezet – Ha te úgy, akkor én így

Sziasztok!
Először is bocsi, hogy ilyen későn, de tényleg csak most értem haza. (18:45kor)
Másodszor reagálnék a kommentekre, miszerint köszönöm mindenkinek a szép szavakat, és nem haragszom meg senkire a kritikáért, sőt külön örülök neki, mert azt jelenti, hogy figyelmesen olvassátok, amit írok. Nem fog átmenni hősökbe ígérem, és Odaátba sem. Deant és Zac-et igyekeztem nem nagyon belevonni, és nem is nagyon tervezem, csupán segítség lesznek, akik nem zavarnak olyan sok vizet, nem lesz Supernatural jellege a dolognak. Gabre és Jasnora azért volt szükségem, mivel Drew-t nagyjából kiírtam, de szükségem volt valakire, aki felkavarja az álló vizet, és még lesz jelentőségük, de Hősök feelingje sem lesz a dolgoknak. Ezt megerősítem azzal, hogy nemsokára feltűnik Kath és onnantól elég TVD-s lesz. 
Harmadszor pedig, bocsánat, ha gyengültek a fejezeteim, de az ihlet hiányon kívül más gondjaim is voltak. (pl: Övsömör, Kisérettségi, stb) Szóval ennek ez az oka, de igyekszem magamhoz térni amint lehet. :) Most már csak a Tavaszi hadjárat zavarhat be, és az év végi vizsgák, és a terepgyakorlat..... xDxD Na jó, nem húzom, nyúzom tovább senki idegeit, továbbra is igyekszem kétnaponta hozni a fejezeteket, bár higgyétek el, ez nem olyan egyszerű feladat.
Negyedszer, és egyben végül, jó olvasást, és örülök, hogy azért összejött a 8 komment az előző fejezethez is! :D
 
A hosszú várakozás után, viszont nem azt a választ kaptam Damontól, amit vártam. Igazából ledöbbentett, nem csak az, amit mondott, hanem az ahogy.
- Úgysem értenéd.
- Kösz a feltételezést, de azért mégis próbáld meg elmagyarázni.
- Nem.
- Tessék?
- A hallásoddal is gond van?
Épp vissza akartam volna vágni, mikor Caroline termett mellettünk nagy mosollyal az arcán.
-         Elfelejtettem mondani, hogy ma van Tyler születésnapja, és estére bulit szerveztem a Grillbe, mindenki ott lesz szóval, nektek is el kell jönnötök.
-         Caroline zavarsz. – bunkóskodott Damon, amitől kicsit lejjebb ereszkedett Car szája széle.
-         Én ott leszek nyugi, ha segítesz ruhát választani. – mosolyogtam Carolinera, aki karon ragadott, és talán a kelleténél kicsit erősebben rángatott be a házba, és vitt fel az emeletre.
Nem néztem hátra, így nem láttam Damon arcát, hogy mit szólt mindenhez, de igazából jobb is így. Ha igaz, amit halottam, és csak kihasznál engem, akkor bármennyire is szeretem őt, nem szabad közelebb engednem magamhoz, már így is túl sokat kapott.
            Caroline kicsapta a bőröndjeimet, és elkezdte a ruhákat jobbra-balra dobálni, némelyiknél elismerően hümmögött. Végül két ruhát tartva állt meg előttem.
-         A kettő közül válassz.
-         Sikeresen kiválasztottad az egész ruhatáram két legérdekesebb ruháját. – húztam el egy kicsit a szám.
Az egyik ruha zöld volt, elég rövid, és nagyon érdekes szabású ugyanis az egész ruha bő volt, csak a mellrészénél volt egy szorosabb rész, és a háta eléggé ki volt vágva. A másik ruha világoskék volt, szintén érdekes varrással, ennek volt eleje és hátulja is, viszont a szoknya része elég szűk volt, és rövid, a teteje pedig két rétegből állt, és a felül lévő rész bő volt, és pár varrás tartotta csak, így ráncokba hullott le. Caroline unszolására belebújtam először az egyikbe, majd a másikba, és egyetértettünk, hogy a kék a jobb, sőt Car hozzátette:
-         És a szemedhez is ez megy jobban. – én pedig elhiszem, ha ő mondja.
El kellett kezdeni készülődni, mert már csak egy óránk volt az indulásig, és megbeszéltük, hogy együtt megyünk négyen lányok, és Stefan hozza Tylert később. Igyekeztünk úgy intézni mindent, hogy ne áruljuk el magunkat, és a buli meglepetés maradjon. Lezuhanyoztunk, felöltöztünk, sminkeltünk, megcsináltuk a hajunkat, és a folyosón találkoztunk, Car, Elena és én, majd együtt osontunk le a lépcsőn, ki a házból a bejárat előtt parkoló kocsiig, amiben egy nagyon csinos Bonnie várt minket.
            Amikor megérkeztünk a Grillbe, szinte már tele volt. Ha jól sejtem ebben is Caroline keze volt, mivel a tömeget meglátva, csillogni kezdett a szeme, és a széles vigyorát még jobban széthúzta. Bementünk, és egy kis segítséggel lecsendesítettük az embereket, hogy ne tűnjön fel már a kocsiból az ünnepeltnek, hogy valami várja idebent. Nemsokára, a megbeszélt időben meg is hallottuk a parkoló kocsit, és mikor belépett Tyler mögötte Stefannal, elkiáltottuk magunkat:
-         BOLDOG SZÜLINAPT TYLER!
Az elkenődött Tyler, azonnal jobb kedvre derült. Amióta megtudta, hogy vérfarkas, és sok időt töltött a Salvatore házban eléggé lehangolt volt, valószínűleg, most is arra számított, hogy beül az üres Grillbe, italba fojtani a bánatát, hogy senki nem emlékezett a szülinapjára. Nem tudom, hogy a fiúk, hogy viselik az ilyet, de én elég magam alatt tudok lenni, ha azt hiszem, hogy elfelejtettek a barátaim.
            Tyler kezébe rögtön nyomott valaki egy üveg sört, és rögtön egy csomóan termettek körülötte, hogy felköszöntsék. A DJ, akit valószínűleg direkt csak a bulira hívtak, rögtön el is kezdett játszani. Caroline eltűnt valahova, ugyan úgy, mint Bonnie, így csak Elena maradt mellettem, akihez máris csatlakozott Stefan.
-         Üljünk le valahova, amíg még van hely. – kiabálta túl a zenét Elena, és el is indult az egyik üres boksz felé.
Legnagyobb meglepetésemre a pincérek ma is dolgoztak, és el sem kellett menni az italért. Rögtön rendeltünk mi lányok két koktélt, míg Stefan nem kért semmit, de nem hagytuk, hogy alkohol nélkül megússza az estét, ezért rendeltünk neki is egy sört.
-         Mit gyakoroltatok Jasonnel? – kíváncsiskodott Stefan, de szívesen válaszoltam.
-         A gyorsaságot fejlesztettük, és már kb. 5 másodperc alatt megy, és az állatból állatba változást, ami meglepően jól ment.
-         És Damon miért volt úgy kiakadva mikor bejött?
-         Feltettem neki egy kérdést, amire nem akart válaszolni. Ne haragudj, de kihallgattalak titeket. – sütöttem le a szemem. – Igazából csak Damon fejébe hallgattam bele, amikor veled beszélt, és feltettem neki ugyan azt a kérdést, amit te, hogy mit tervez velem.
-         És mit válaszolt? – csapott le Elena.
-         Azt, hogy úgysem érteném, de mielőtt igazán összeveszhettem volna vele ott termett Caroline.
-         Nem tűnsz túl megviseltnek. – mért végig Stefan.
-         Igazából a bizonytalanság rosszabb volt, miután beleláttam a fejébe. Most, hogy már arra számítok, hogy lehet, hogy csak kihasznál, már tudom kezelni. Az bánt egy kicsit, amit eddig tettem, de igazából nem bántam meg. – rántottam meg a vállamat.
Igazából nem hiszem, hogy csak kihasznál, de nem tudom kitalálni, mi lehet velem a célja. Sejtettem, hogy nem egyszerű, de elvállaltam a feladatot, mikor annak tudatában, hogy egy vámpírral van dolgom, mégis lefeküdtem vele. De amit mondtam, az igaz volt, küzdenie kell, és ha ilyen bunkó marad, akkor még meg is nehezítem a dolgát. Ha pedig tévedek, és semmi érzelem nincs benne felém, akkor legalább, addig is jól szórakozom. Megjöttek az italaink, amikből kapásból rendeltünk még egy kört. Egyre többen táncoltak a parketten, és csatlakozott hozzánk Bonnie is Jeremyvel. A harmadik kör után, legnagyobb meglepetésemre, beesett mellénk Damon is. Nem vitte túlzásba az öltözködést, de még így is ő nézett ki talán a legjobban, az egész bárban. Mellém ült, de nem szólt hozzám, csak a negyedik körre érkező pincértől rendelt magának egy bourbont. Elmerültünk a beszélgetésben, és egyre oldottabbak lettünk az alkoholtól. Amikor megállt valaki az asztalnál, azt hittem először, hogy a pincér srác lesz, de ahogy felnéztem, Gabrielt láttam meg az asztal mellett. Igazából nem is az asztalhoz jött, mivel konkrétan mellettem állt meg, és odanyújtotta nekem a kezét. Kérdőn néztem rá, mire a táncparkett felé nézett.
            Négy koktél után, épp ideje volt táncolni menni, így megfogtam a kezét, és felhúztam magam álló helyzetbe. Már a parkett felé elkezdtem mozogni, és ahogy a sok táncoló ember közé értünk, Gabe meg is forgatott. Először még tartottuk az egy lépés távolságot, aztán ahogy egyre jobban belejöttünk, úgy kerültünk közelebb. Látszott Gabrielen, hogy van ritmusérzéke, és nagyon ügyesen táncolt, sokat járhatott bulizni régen, és szégyellősnek sem mondanám. Egy idő után már nem csak a kezemet, de a hátamat, és a derekamat is megfogta, így könnyebben tudtunk egyszerre mozdulni. Egy pillanatra eszembe jutott, amikor Tylerrel táncoltam, és hogy, akkor mennyire megharagudott Drew, így beugrott egy elég szemét, de jó ötlet. Igyekeztem úgy állni, hogy a tömeg szélén maradjunk, és egyre közelebb álltam Gabehez. Neki persze semmi kifogása nem akadt, miért is lenne, hisz csak táncolunk, de reméltem, hogy Damon figyel minket. Amikor egy olyan rész jött, Gabe megfordított, szinte kitalálva a gondolataimat, és szorosan mögém állt, talán még a szívverését is éreztem a hátamon. Mindkét kezét a derekamra csúsztatta, majd kicsit lazított, és már a csípőmön voltak a tenyerei, én pedig, hogy tegyek még rá egy lapáttal, hátra nyúltam az egyik karommal és átkaroltam Gabriel nyakát. De ez sem volt elég, úgy éreztem Damon először csak moroghatott magában, az én lépésemnél megdöbbenhetett, hisz eddig csak Gabe közeledett, akkor már én is, így hát megint rajtam volt a sor. A szabad kezemmel hátranyúltam, és Gaberiel combjának külső oldalára tettem a kezem. Nem tudom meddig táncoltunk így, de már jött a következő szám, ezért megfordultam, de felnézni nem akartam. Az biztos, hogy Damon magába fortyog, ha látott minket, de azt csak remélem, hogy ezt nem vette túl komolyan Gabriel. Kicsit bántott, hogy így kihasználtam, de az némileg enyhítette a felé érzett sajnálatom, hogy legalább táncolt egy jót. A számnak tényleg eljött a vége, és jeleztem Gabrielnek, hogy menjünk vissza, mire ő bólintott, és jött utánam. Elena eltűnt valahova, így Gabe is le tudott ülni Stefan mellé, én pedig visszaültem Damon mellé. És ez egy végzetes hibának bizonyult.
            A fiúk rendeltek kaját is, amíg távol voltam, de nem feledkeztek meg szerencsére rólam sem, mert farkas éhes voltam. Békésen ettem a sült krumplit, és beszélgettem Stefannal a jövő heti dolgozatokról, mikor megéreztem egy kezet a bal térdemen, ami belém fojtotta egy pillanatra a szót. Nyeltem egy nagyot és fojtattam a megkezdett mondatom, hogy ne tűnjön fel senkinek semmi. Damon tovább ment, elkezdte az ujjaival simogatni a térdem, amitől apróra ugrott össze a gyomrom. Közben Damon is beszállt a beszélgetésbe, aminek nagyon örültem, amikor a keze lassan, centiről centire kezdett el felfelé kúszni a combomon és én egyre kevésbé bírtam egy helyben ülni, és összefüggően gondolkodni. Melegebb lett, és éreztem, ahogy elkezd gyöngyözni a homlokom, a szívem pedig már olyan hangosan kalapált, hogy ha nem szólna a zene, az egész bár hallaná. Megpróbáltam nyelni egyet, de teljesen kiszáradt a szám, a poharamért viszont nem mertem elnyúlni, féltem kilötykölném az egészet, mert úgy remeg a kezem. Amikor pedig Damon már a szoknyám szélét sem érezte elég fentinek, és elkezdett a benyúlni a ruhám alá is, nem bírtam tovább.
- Bocsánat. – álltam fel az asztaltól, és a mosdó felé vettem az irányt, a ruhámat pedig csak menet közben igazítottam meg.
            A wc-be benyitva, viszont olyat találtam, amint nem akartam volna. Caroline és Matt épp „megünnepelték”, hogy újra járnak, ezért inkább egy hang nélkül kihátráltam, de a lehető leggyorsabban. Nem néztem a hátam mögé, aminek meg is lett az eredménye, mikor nekihátráltam valakinek.
- Túl hamar elmentél. – hallottam meg Damont, és mikor felfogtam a szavainak kétértelműségét, csak dühösen fújtam egyet, és igyekeztem elmenekülni, de egy vámpír ellen esélyem sem volt. – Kérdezted mit tervezek veled. – ennyit mondott, és épp elég volt hozzá, hogy megállítson. – Közelebb lépett, és a fülembe suttogott. – Ezt, és még ennél sokkal többet. – a szavait a tetteivel is alá akarta támasztani, mert végigsimította a bőrömet a nyakamon, pont ott ahol a verőerem futott.
Nem tudom, ezt komolyan mondta-e és ez is része az igazságnak, vagy csak terelni próbál, de bármelyik is remekül csinálja, de már eldöntöttem, hogy felveszem a kesztyűt.
            Felnyúltam a nyakához, és közelebb húztam magamhoz, végighúztam az arcom a nyakán, és nagyot lélegeztem, hogy azt higgye nyert, de mikor a füléhez értem, egy apró nyögés után, határozottan szólaltam meg:
-         Nem. – azzal el is engedtem, és visszaindultam az asztalhoz. Leültem a népes asztalhoz, ahol mindenki minket méregetett, de én egy szemforgatással jeleztem, hogy semmi gond nincs.
A legtöbben vissza is tértek a megszakított beszélgetéseikhez, de Bonnie nekem kezdett beszélni a fejemben.
- Beszélnünk kellett volna.
- Jaj, tényleg, miről is?
- Most már mindegy. Már akkor felborítottál mindent, mikor kimentél gyakorolni.
- Tessék? Miért, nem értem.
- Mindennek van következménye. Azzal, hogy kimentél gyakorolni, sok mindent megváltoztattál. Először is szereztél nekünk még két embert, akik Katherine ellen fognak küzdeni.
- De hát ez jó!
- Igen, de nem tudom, mennyire örülsz majd neki, hogy Gabe küzdeni fog érted Damonnal, Damon pedig egy kötélen egyensúlyozik, és ennek a balhénak a végén eldől, hogy újra egy vadállat lesz-e belőle, vagy megváltozik, és jó útra tér.
- És most mit csináljak?
- Azt már nem tudom, de minden egyes tettednek nagyobb súlya lesz, és egy dolgot még nem mondtam.
- Mit? Bonnie ne húzd az idegeim!
- Ha nem gyakoroltál volna ma velük, egyszerű alakváltó lett volna belőled…
- De?
- …de így válaszút előtt állsz, vagyis fogsz egyszer. Elindultál egy úton, és már nem fordulhatsz vissza.

(Sári rádöbbentett, hogy ez kimaradt, pedig be akartam tenni. Utólag itt van, bocsánat. :$)