Negyvenharmadik fejezet – Új vendégek

Sziasztok!

Hát ez most csak délutánra jött össze, és ezért a b*zi angoltanáromra legyetek pipák, aki beígért mára egy TZ-t 8tól 10ig, ezért rohantam be a suliba, erre mikor beérek a folyosón közlik velem a többiek, hogy telefonált a tanár, hogy ma nem jön be. Hát elképzelhetitek milyen dühös voltam, főleg, hogy ezek után két órát ültünk és lógattuk a lábunkat a nagy tanáriban, ahol a helyettesítő tanár "vigyázott" ránk. Ha most nekiülök írni, akkor azon fog érződni a mérgem! xD (nem tudom, ez pozitívan vagy negatívan sülne el, de kipróbáljuk. :P)

Na nem húzom az időt, olvassatok, likeoljatok és kommenteljetek! ;) Pusz

(a képen Gabe van, a végén megértitek miért ezt tettem ki, ám jobb ötletem sem volt épp..)

Nem értettem ezt az egészet, amit Bonnie összehordott. Egyszerűen figyelni sem tudtam rá rendesen, a mellettem ülő Damon és az üvöltő zene miatt, ezért felálltam, és jeleztem Bonnienak, hogy menjünk ki. A tömegen sikeresen átverekedtük magunkat, és a Grill előtt már csöndben beszélgethettünk.

-         Mégis mit akart jelenteni, amit a végén mondtál?

-         Nem mondhatom el pontosan, mert mindennek úgy kell történnie, hogy te ösztönösen viselkedsz. Viszont láttam valakit a bevillanó jövőképek között, akit nem tudok hova tenni, mert még sose láttam.

-         Hogy nézett ki?

-         Jól. – felelte Bonnie kicsit túl gyorsan is, és kicsit meg is mosolyogtam. – Igazából nem tudom pontosan leírni, de magas és jóképű.

-         Kíváncsi lennék rá.

Miközben beszélgettünk befordult egy kocsi a parkolóba, de nem nagyon figyeltem rájuk, gondoltam csak a buliba jöttek, de mikor megláttam Bonnie hatalmasra nyílt szemeit, én is oda kaptam a tekintetem. A kocsiból két pasi szállt ki, és a házi boszink egyértelműen őket bámulta. Oda-vissza kapkodtam köztük a tekintetem, miközben a fiúk elindultak felénk, Bonnie viszont elkezdett a bejárat felé hátrálni.

-         Őt láttam.

-         Mi?

-         Ő róla beszéltem az előbb, a jövőképemben szerepelt.

-         Melyikük?

-         A zöldkabátos.

Ekkorra már olyan közel értek hozzánk, hogy nem tudtunk többet megbeszélni.

-         Sziasztok. Meg tudnátok nekem mondani, hol találom Damon Salvatoret?

A döbbenettől minden udvariasságról megfeledkeztem.

- Miért keresitek Damont?

Viszont válasz helyett, a másik srác szólított meg engem.

-         Jennifer?

-         Honnan tudod a nevem? – kérdeztem vissza döbbenten.

-         Beszéltünk telefonon, én vagyok Zac Dawson.

-         Én pedig Dean Winchester. – nyújtotta felém a kezét a zöldkabátos srác, vagyis Dean.

-         Megkaptad a válaszod Bonnie. – mondtam a mellettem álló, nálam is döbbentebb boszinak, miközben megráztam a felém nyújtott kezet. – Akkor engem már ismertek, ő pedig az egyik barátnőm Bonnie Bennett. – mutattam be őt is, egy kis hátsó szándékkal, hogy kezet fogjon mindkettejükkel, és esélyt kapjon újabb látomásokra.

Nem látszódott semmi furcsa rajta mikor a fiúk kezéhez ért, de nem mertem volna megesküdni rá, hogy ez egyet jelent a jövőképek hiányával is.

-         Várjatok meg itt, hívok mindenkit, itt nem lehet beszélgetni.

-         Mi mindenkit?

-         Damont és a többieket, akik velünk vannak. – kacsintottam rájuk. – Üdv Mistic Fallsban, ahol senki sem az, akinek látszik.

Azzal otthagytam a vigyorgó srácokat és Bonniet is, és belevetettem magam az ünneplő embertengerbe, hogy elsodródjak az asztalunkig. Amikor odaértem, egy pillanatra megtorpantam, hogy kinek is szóljak, de végül is Damonhoz vitt a lábam.

-         Mennünk kell.

-         Eddig bírtad? – nézett fel rám gúnyosan, és rájöttem, ez is milyen egy kétértelmű mondat volt, de nem vettem fel a kesztyűt, inkább lecsaptam a labdát.

-         Nálatok találkozunk, hozok két vendéget.

-         Mi van? – húzta össze a szemöldökét.

-         Szedj össze mindenkit, akit tudsz, és vidd haza őket kocsival.

-         És te hogy tervezted a hazajutást?

-         Engem biztos elvisz Dean és Zac.

-         Miért nem ezzel kezdted? – emelte fel egy kissé a hangját Damon, és már fel is pattant, hogy a többiekhez szóljon. – Itt vannak a vadászaink, spuri haza. – Azzal el is tűnt a tömegben.

Elég meggyőző lehet Damon ezen stílusa, mivel mindenki szedelőzködni kezdett az asztalnál, én pedig úgy döntöttem tartom magam a szavamhoz, hátha ezzel tovább bosszanthatom Damont, és kifelé indultam.

-         Mehetünk, nemsokára ott lesz mindenki, engem el tudtok vinni?

-         De Jen… - tiltakozott volna Bonnie.

-         Nem lesz több hely a kocsikban Bonnie, te hozod Elenát, Carolinet és Jeremyt, Stefan pedig Tylert, Damont, Ricket. És valahogy szólni kéne Jasonéknak is. – csaptam a homlokomra, de reméltem feltűnt az asztalnál ülő Gabenek a hirtelen távozás, és ők is betoppannak majd.

-         Mi lesz itt, kerti sütés? – kérdezte Dean.

-         Három vámpír, egy vérfarkas, egy boszorkány, három alakváltó, egy Kathrine hasonmás, és két hozzátok hasonló ember. Megmagyaráztam?

Négy hatalmasra nyílt szem nézett vissza rám, majd Zac megrázta a fejét és maga elé motyogott egy „Ez a Mistic Falls…”-t.

Észre sem vettem, hogy Dean már a kocsijánál állt, és csak ránk várt összefont karokkal.

-         A hintó előállt hölgyem. – nyitotta ki nekem a kocsi hátsó ajtaját. Mindenki így beszél velem? Hol élünk? Igazából nem zavar, csak az, hogy nem tudom, mit reagáljak, ezért csendben beültem.

Dean vezetett, Zac ült az anyósülésen, én pedig hátulról navigáltam. Mire leparkoltunk már meg is érkezett mögöttünk Bonnie és Stefan két autója, tele emberekkel.

            Damon ki is pattant az egyikből rögtön, és nagyon dühösen nézett rám, szinte perzselt a tekintete, de ideje már nem volt lehordásra, mivel rögtön mögötte termett Stefan és Caroline is.

-         Dean, itt van, ő az! – kiáltott fel Zac, mikor meglátta Elenát.

-         Hé, hé, nyugi, ő nem Kathrine, ő Elena, ő Kath hasonmása, de ember.

-         Hűh, tényleg ugyan úgy néz ki. Hihetetlen. – vizslatta Zac Elenát, a szemébe pedig végig volt valami, amiből azt sejtettem, hogy állandóan csapdát sejt, és nem fog Elenában megbízni.

Mindenki a két vendégünket méregette, de csendben léptünk be a Salvatore villába. Amikor mindenki helyet foglalt a nappaliba, Damon vette magához a szót.

-         Emberek, ők itt Dean Winchester és Zac Dawson, a kis vadászaink. Viszont had tegyek fel rögtön egy kérdést. Az hogy ti itt vagytok, egyet jelent azzal, hogy Kathrine is a közelben van?

-         Az a baj, hogy nyoma veszett.

-         Tessék? – ugrott azonnal Stefan.

-         Egy szállodában éjszakáztak, és reggel beültek egy étterembe enni, de ki nem jöttek. Mikor bementünk, beszéltünk a pincérrel, aki szerint, csak bejöttek, majd kimentek egy másik kijáraton. Egész sötétedésig kerestük őket, de amikor nem találtunk semmi nyomot ide jöttünk.

-         Hát ez csodás. – húzta a száját Damon is.

-         Lenne nekem is egy kérdésem, Jen említett vérfarkastól kezdve mindent. Ez igaz?

-         Bonnie-t már ismeritek. – vettem magamhoz a szót – Ő a mi Bennett boszorkányunk. Caroline Forbes és Stefan Salvatore, Damonnal együtt a vámpírok. Tyler Lockwood az unokatestvérem és vérfarkas. Jeremy, Elena öccse és van egy gyűrűje, ami visszahozza őt az életbe, ha esetleg meghal. Ricket már ismeritek, és akkor Elenát sem kell bemutatni.

-         És mi az, hogy három alakváltó van?

Az időzítés remek volt, mivel az ajtón ebben a pillanatban kopogtattak, és Caroline nyitotta ki, aki a legközelebb állt a bejárathoz. Nem érkezett más, mint Jason és Gabe.

-         Íme, az emlegetett szamarak. – jegyezte meg halkan Damon, de remekül hallotta mindenki,

-         Ők itt Jason Lloyd-Fox a bátyám, aki alakváltó, és…

-         Gabriel. – suttogta Dean.

-         Ismeritek egymást? – néztem értetlenül.

A két fiú közt szinte vágni lehetett a feszültséget.

- Dean még pár éve megpróbálta megölni Gabrielt. – világosított fel minket egyszerűen Jason, aki ugrásra készen állt Gabe mellett.

- Tessék? – hápogtam.

- Mindenki tudja, hogy Deanék vadászok, és még anno, az öccsével elkapták Gabet, mikor még csak fedezte fel a képességeit, mert veszélyesnek tartották, végül Gabe megszökött. – magyarázott tovább Jason.

- De most nem egymás ellenségei vagytok. – kezdett bele a békítésbe Stefan – Most Kathrine a fő ellenségünk, és a cél, hogy megvédjük Jent.

- És már amúgy sem bírnának velem. – morogta Gabriel.

Dean már mozdult volna, de Zac egy apró mozdulattal elé lépett, így semmi nem történt, sőt a többség észre sem vette a reakcióját.

-         Na, jó, mindenki haza, vagy ahova akar.

-         Dean, Zac, van hol aludnotok? – kérdezte Elena.

-         Nincs.

-         Akkor itt maradtok, van még itt egy pár szabad szoba.

-         Köszönjük. – feltűnt, hogy csak Dean beszélt Elenával.

Gabe és Jason sietősen húzták el a csíkot, de még a motorzúgás előtt meghallottam egy hangot a fejemben.

„Jason vagyok, ne mondj nekik semmit rólunk, vagy csak nagyon keveset, és vigyázz velük. Amint meghal a közös ellenség, mindannyian a célpontjaik leszünk. Ne gyakorolj előttük! Szia és bocs, az elrohanásért.”

Caroline hazament, Bonnie pedig hazavitte Tylert és Ricket, Jeremy pedig Bonnieval éjszakázott. Nagyon jól egymásra találtak ők ketten. Stefan és Elena körbevezette Deanéket, így egyedül maradtam Damonnal.

-         Nem fog menni. – súgta a fülembe

-         Mégis mi? – tartottam magam, és nem mozdultam, még akkor sem mikor a fülemhez ért az orra és úgy suttogott tovább.

-         Ilyen próbálkozásokkal nem érsz el semmit.

-         Még el sem kezdtem próbálkozni. – feszítettem tovább a húrt.

-         Nem fogod bírni. – suttogta már nagyon halkan.

-         Te hamarabb feladod majd. – fordultam szembe vele, és olyan közel álltunk, hogy a szánk már súrolta egymást. – Csak egy kérdésre kellett volna válaszolnod, de amiért nem ezt tetted, jobban kell küzdened.

-         Nem értesz te semmit.

-         Meg sem próbálod elmagyarázni.

Vártam pár másodpercet, hogy legyen még egy esélye, de nem élt vele, ezért otthagytam a nappali közepén állva és felmentem az emeletre, ahol szerencsére belefutottam Stefanba.

-         Szeretnél egy külön szobát? – kérdezte mindentudóan.

-         Jó lenne.

-         Akkor hozzuk a cuccaid.

Kihoztuk Damon szobájából a bőröndjeimet, és besétáltam Stefan után, az eddigi életemben látott legszebb szobába.

-         Hű. – csak ennyit tudtam mondani.

-         Ez volt édesanyám szobája, kicsit persze azóta fel lett újítva, de nagyjából olyan, mint az eredeti volt.

-         Akkor, köszönöm, hogy itt alhatok.

-         Szólj, ha kell még valami, és mint már mondtuk, érezd magad otthon.

-         Nem tudom miért vagy ilyen kedves velem, de nagyon jól esik, és nem tudom, hogy fogom ezt valaha meghálálni nektek.

-         Csak segíts Elenát biztonságban tartani. – mosolygott rám, és azt hiszem, ennyit magamtól is megtennék.

Lefürödtem, és átöltöztem a pizsamámba, ami egy sortból és egy topból állt, de elaludni nem bírtam, így az éjszaka közepén elindultam, hogy keressek valami olvasnivalót, a nagy Salvatore könyvtárból. A nappalin keresztül akartam menni, de a földön ülve Deant találtam, aki a tüzet piszkálta egy vassal.

 

(Jen új szobája a Salvatore villában)