Háát...

Sziasztok! 

Ez megint csak egy újabb villámbejegyzés.. Egy órája értem haza a "munkából" és áram továbbra sincs. :( Ülök a gyertyafénynél és már a 4. könyvet olvasom ki. -.-" A következő fejezet még csak fejben van kész, legközelebb talán hétfőn tudom megírni és feltenni, de még ez se biztos. Egyébként igyekszem, de nekem a holnapi nap is meló akár máj.1 van akár nem.. :/:/ A kommenteket továbbra is várom, Nina Law továbbítja rendszeresen nekem facebookon! ;) (Itt is köszönet érte!<3) 

Ömm mást nagyon nem akartam mondani, igyekszem 2-án hozni a fejezetet, de lehet, hogy 3.-a lesz belőle...

Jah és itt is írnám: BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT NICOLEE!<3


Ennyi, pusz és jó éjt mindenkinek!
Kitartás, igyekszem! ;)

Ötvenkettedik fejezet – Viszontlátás

Sziasztok!

Na nagyon sietek, de itt a fejezet! Kicsit hamarabb hoztam, mint a kiírás, de most tudom, máskor nem. :( Bétázva nincs, szóval előre elnézést a hibákért! A következő fejezet is necces, de majd kiviszem a lovardába a gépet és ebédidőben alkotok valamit! :)) Ez a fejezet a sulimban és az Allee-ban íródott, ma kb. 2 óra alatt, de nekem, meg az osztálytársaimnak is tetszett, szóval remélem, hogy tényleg jó lett! Kommenteket bátran hagyjatok, engem csak lelkesítenek! ;)

Pusssz, jó olvasást!

Jah és bocsi, de kihagytam a 18as részt... Tudom, mindenki várta, de ilyen az élet, de kaptok majd még olyat, hogy ketté áll a fületek! ;) :P

            Másnap reggel a nap első sugaraival együtt mi is felkeltünk. Szinte egész éjjel éren voltunk, erről árulkodik az ujjamon felráncosodott bőr is, mégsem éreztem egy csepp fáradságot sem. Biztos a szervezetemben keringő vámpírvér miatt. Furcsa dolog jutott eszembe… Damon vére felélénkít, meggyógyít és erősebbé tesz engem, az én vérem pedig ugyan ezt műveli Damonnal. Ebből nekem az jön le, hogy a kapcsolatom a vámpírokkal elkerülhetetlen volt. Damon elment vadászni, így most egyedül öltözhettem fel, és láss csodát lényegesen hamarabb végeztem. Lementem a konyhába, kinyitottam a hűtőt és arra számítottam, hogy teljesen üres lesz, de tévedtem. Kellemes csalódás. Nem volt tele, de tojás, felvágott, sajt és zöldség volt benne, a kenyér tartóba pedig volt néhány zsömle is. Mosolyogva készítettem magamnak reggelit, és egy pohár tej kíséretében leültem a tévé elé. Annyira abnormálisan nyugodt volt minden… Végignéztem a kora reggeli meséket, és már csak pár falat maradt, mikor csöngettek. Úgy meglepődtem, hogy még a tejet is félrenyeltem, és köhögve kocogtam el a bejáratig. Bele sem gondoltam, hogy furcsának kéne tartanom, hogy valaki keres ebben a házban bárkit is, egészen addig, míg le nem nyomtam a kilincset és ki nem tártam az ajtót.

            Döbbenten esett le az állam szinte a földig, és egyszerűen nem tudtam reagálni. Az ajtóban álló férfi beljebb lépett, én pedig csak hátráltam, addig, míg mindketten az előszobában nem álltunk, és ő becsukta az ajtót.

-         Szia Jen.

Nem találtam a hangom…

-         Mi az? Nem is üdvözlöd a régi jó barátodat?

-         Nem vagy a barátom. – az, hogy az ő szájából hallottam ezeket a szavakat, annyira feldühített, hogy megtaláltam nem csak a hangom, és az állam, hanem a kontrollomat is visszanyertem a testem és a gondolataim felett.

-         Ne, már Jenny! – közeledett volna hozzám, de elhátráltam, egyenesen neki egy asztalnak.

-         Ne gyere közelebb Drew! – erre csak egy gúnyos kacajjal reagált és tovább közeledett. – Még egy lépés és megbánod… - próbáltam mindezt meggyőző hangon előadni, de nem nagyon sikerülhetett, mert Drew újra csak kinevetett.

Sikerült egyre jobban felhúznia, és egyre erősebben éreztem Damon vérének erejét magamban.

            Drew már egészen hozzászorított az asztalkának, és úgy éreztem, itt az ideje letörölni a képéről a vigyort. Egy hirtelen ötlettő vezérelve felhúztam a térdem, és ezzel egyenesen a férfiasságát találtam el, majd összeszorítottam az öklöm és a gyomorszáját céloztam meg, és el is találtam. Drew kétrét görnyedve hátrált el tőlem, egyenesen neki a szemközti falnak, köhögött egy párat, és egy hosszú másodperc után emelte csak fel a fejét, és nézett újra a szemembe. Az ő tekintetében újfajta tűz égett, és a szája gonosz mosolyra húzódott.

            Ijesztő volt, és egy percre el is bizonytalanított, hogy jó ötlet volt-e megütni, de Drew nem kezdett el fenyegetőzni, inkább újult erővel és elszántsággal állt velem szembe.

-         Nem gondoltam volna, hogy ennyire megerősödtél… Ha tudtam volna mi is vagy valójában, jobban vigyáztam volna rád, és nem hagytam volna esélyt a kis vámpírocskádnak.

-         A nyomába sem érsz. – szűrtem ki a fogaim között. Más már talán megijesztett volna ez a hangnem, de Drew nem hátrált meg, sőt úgy tűnt, tetszik neki, amit kivált belőlem.

Ideje akkor taktikát váltani. Elfordultam tőle, és egy csepp gyengédség nélkül fellöktem a vállammal és tettetett nyugalommal és lazasággal vonultam be a nappaliba. Ahogy vártam Drew követett.

-         Okos kislány.

-         Ne szólíts így! – az apámtól átvett hangnemet használtam, amit ő akkor vett elő, mikor meg akarta győzni a vitapartnerét a saját nagyságáról. A hangomban most nem csengett gúny, azt teljesen elfojtottam a dühvel együtt.

-         Oké, oké, csak nyugalom. Beszélgetni jöttem.

-         Illet volna bejelentkezned.

-         Igaz, sajnálom.

-         Most már mindegy.

Erre csak fújtatott egyet, és úgy látszott beválik a taktikám.

-         Megváltoztál.

-         Te nem?

-         Az előző stílusod jobban tetszett.

-         Örülök. Elárulnád végre, hogy mit akarsz?

-         Tudod te azt.

-         Nem adom fel magam Kathrinenek.

-         Akkor a következményekkel is tisztában vagy?

-         Tisztázzuk, engem boncoltak fel élve vagy téged?

-         Hogy mi?

-         Oh, ezt nem említette a jóságos Kath néni? A kis barátotok, Sylar kétszer is ránk támadt, mivel először kicsúsztam a karmai közül, másodszorra más a bosszú is vezérelte. Kis híja volt, hogy nem ölt meg.

Drew arcán átfutott a döbbenet, aztán rendezte a vonásait, és szóra nyitotta volna a száját, de megelőztem.

-         Nem hittem volna rólad, hogy egyetlen egy elutasítás miatt feladsz mindent, 180°os fordulatot veszel, és a halálomat kívánod majd.

-         Nem kívánom a halálodat! A mások élete nem érdekel, de a tiednek nem lesz baja.

-         Mert te aztán tudod!

-         Kathnek csak egy kevéske kell a véredből, ennyit miért nem tudsz megadni? Mindenki biztonságban maradhatna, ha te csak egyszer odanyújtanád neki a karod pár korty erejéig.

-         Hát ezt mondta neked? Ilyen könnyen át lehet verni egy volt FBI-ost?

-         Tévedsz!

-         Oh, nem, te tévedsz! Mindent tudok Kathrine kis tervéről, és a végeredmény vagy az lesz, hogy én halok meg, és velem együtt mindenki, vagy ő és vele együtt a hívei.

-         Senkinek nem kell meghalnia, lásd már be. Ezt csak neked mondják, hogy velük maradj, hogy ne engedj Kathnek, és csak ők kaphassanak a véredből, hogy az övék legyen a hatalmad! De te nem adhatsz nekik a véredből megértetted?! Soha!

A végén már felállva kiabált, kivörösödött arccal. Kath remek munkát végzett… Annyira megbűvölte Drewt, hogy egy csepp realitás nem maradt benne, és vakon elhisz mindent, amit az a nő mond neki. Bármennyire is gyűlölöm azt, amit tett, így nem tudtam őt magát utálni. Elég volt a szánakozás egyetlen pillanata ahhoz, hogy azon kezdjem törni a fejem, vajon hogy segíthetnék neki, hogyan húzhatnám ki Kath bűvköréből.

- Elgondolkodtál mi? Tudod, valahol mélyen már eddig is sejtetted, hogy valami nem stimmel. Az motoszkál a fejedben, hogy vajon igazam van-e. – mindezt olyan beleéléssel mondta, mint egy pszichopata őrült.

            Nem tudtam hirtelen mit tegyek. Ha tovább húzom az idegeit, akkor elborulhat az agya, és nem tudnám megúszni úgy, hogy őt ne bántsam. Ha elfogadom, amit mond, és azt tettetem, hogy belátom, igaza van, akkor lehet, hogy nem engedné, hogy itt maradjak, és erőszakkal el akarna vinni, akkor pedig megint ugyan oda jutottunk. Mit lehet ilyenkor tenni? Bárcsak itt lenne Damon… Damonra gondolva eszembe jutott egy mentő ötlet. Hisz nem csak alakváltásra vagyok képes!

            Drewra koncentráltam, és megpróbáltam a fejébe látni, de semmi értelmeset nem találtam. A fejében csak csend volt, mintha ő nem is létezne. Teljesen megfosztották a saját gondolataitól, csak azt ismétli, amiben úgymond „újra felnevelték”. Ha gép lenne, azt mondanám újraprogramozták. Ezek után csak egy ötletem maradt, bár annak is meg volt a maga kockázata.

            Nem tudtam mennyi rá az esély, de magamban elkezdtem Damon nevét szajkózni, és minden erőmet belevinni egyetlen szóba. Drew már kezdett furcsán nézni rám.

-         Nem tudom… Úgy érzem, semmit nem tudok. – hazudtam, és reméltem ezzel a válasszal is beéri.

-         Gyere velem Jen. Egyetlen egyszer adsz a véredből Kathnek, ő pedig utána elenged minket, és élhetnénk nyugodtan, és normálisan, mint mindenki más.

Megláttam, hogy Damon megjelenik az előszobában, és döbbenten hallgatta végig Drew mondatának a végét.

„Ne bántsd, csak kergesd el! Átmosták a fejét…” – gondoltam Damonnak címezve, majd Drewhoz fordultam.

-         Menj el Drew, és add át Kathrinenek az üzenetemet: ennyire ostoba nem vagyok, legközelebb próbálkozzon jobban. – majd feltűnően Drew mögé néztem, ahol már ott tornyosult Damon.

-         Én pedig azt üzenem, hogy dögöljön meg. – kacsintott Damon, majd utat engedett Drewnak az ajtó felé, aki két döbbent pislogás után rájött, hogy úgysem nyerhet, és elindult a kijárat felé. Az ajtóból még visszanézett.

-         Rájössz majd, hogy igazam volt. – azzal sarkon fordult és kiment a házból Damon pedig becsapta mögötte az ajtót, majd egy másodperc alatt előttem termett.

Az adrenalin löket elmúlt, Damon vérét pedig úgy éreztem nagyjából fel is emésztette a szívem. Azonnal felnyúltam Damon vállához, majd a nyaka mögött összekulcsoltam az ujjaim és rátámaszkodtam. Vette a lapot, egy szót sem szólt, csak csontropogtató erővel karolta át a derekam.

-         Hogy került ez ide, és mit akart? – kérdezte, miközben leültetett a kanapéra.

-         Azt nem tudom, hogy talált ide. Egyszer csak csengettek, és nem tudom, annyira jó reggel volt, hogy kiment a fejemből, hogy ide senki nem jönne csengetve, és kinyitottam az ajtót, és Drew állt kint. Ledöbbentem, ő pedig besétált a házba. Aztán mondani kezdte a magáét, persze felhúzott, én meg megütöttem, de csak nevetett rajtam. Aztán megpróbáltam higgadtan és lazán kezelni, de akkor meg elkezdett győzködni, hogy igazából Kathrine a jó és ti vertek át engem. Megpróbáltam olvasni a fejében, de nem voltak gondolatai, akkor hívtalak téged.

-         Tehát a szokásos: add fel magad, és akkor mindenki életben marad, különben megölünk mindenkit, és úgyis nálunk végzed?

Csak bólintottam. Damon felállt mellőlem és eltűnt valahova. Két perc múlva tért vissza egy pohár vízzel a kezében, amiért nagyon hálás voltam és azonnal egy húzásra meg is ittam az egészet.

-         Beszéltem Stefannal. Ideje hazaindulnunk. Mennyi idő, míg elkészülsz?

-         Igazából kész vagyok, mehetünk.

Azzal vetettem még egy utolsó pillantást a házra, a kilátásra, majd hátat fordítottam mindennek, és beültem Damon mellé a kocsiba. Fájt itt hagyni egy helyet, ami a jövendőbeli otthonom is lehet, de végül is rosszabb lett volna Damon otthagyni egy otthonért. Felőlem aztán ebben a kocsiban is lakhatunk.

            Damon egész úton csöndesen gondolkodott, miközben lassú monotonitással körözött az ujjaival a térdemen, és persze vadászrepülőket megszégyenítő sebességgel gurultuk az országúton. Aztán lassan elkezdett nehezedni a szemhéjam, és ahogy az ablaknak döntöttem a fejem azonnal el is nyomott az álom.

/Damon/

           

            Hogy az a rohadék! Amikor megláttam a nappaliban, az én nappalimban, az én kanapémon ülni, miközben Jent győzködi arról, hogy éljen vele „normális” életet…! Hát azt hittem mentem letépem a fejét, de Jen szavai még időben megállítottak. Csak az ő kedvéért nem nyírtam ki ott helyben. Még az sem hat meg, hogy átmosták az agyát. Nem agymosott állapotban is tett már nekem keresztbe, szóval tényleg csoda, hogy még lélegzik.

            Jen pedig úgy viselkedett, ahogy kellett. Ez ki is merítette, de egy szavam nem lehet. Egészben van, biztonságban és mellettem. Ennyivel is megelégszem most.

Villám bejegyzés

Sziasztok!
Hát áram az továbbra sincs.. A suliban feltöltöttem a laptopot, de alig használtam, és már csak 35 percet bír, szal gyors leszek.. :( Holnap nincs első órám a suliba, de bemegyek majd korán, lehet, hogy fél 8ra is beérek, ami azt jelenti, hogy meg tudok írni talán egy fejezetet másfél óra alatt. Ugyan ez van pénteken.. Ha jól megy minden, akkor szombaton fel lesz töltve a gép még előző napról, és szombaton fel is tudok tenni egy fejezetet, persze szinte biztos, hogy csak bétázás nélkül. Ha azt kivárom az minimum 2 nap ilyen körülményesen.. :( :/ :S

Remélem jövő hétre rendbe jön minden, mert érettségi szünet lesz, és csomót tudnék írni. Szorítsatok!!! ;)

Na ennyi fért bele az időmbe. 

Akinek ismerőse vagyok facebookon, az írjon ott, mert azt mindig meg tudom nézni telefonról! ;)

Pusssz és igyekszem holnap is jelentkezni!

Sorry

Hát üdv megint.

A mai napra van egy rossz hírem is számotokra... A házunkban van egy kis probléma a villannyal, konkrétan per pillanat nincs. :( És nem tudom ez meddig marad így. Gyertyafénynél és elemlámpákkal körülvéve ülök és próbálok olvasni, de már fáj a szemem. A laptop pedig most fogyasztja el a tartalékait... Holnap beviszem a suliba és feltöltöm, de egy óránál többet nem nagyon bír ki, szóval nem sokat fogok majd haladni a fejezettel, így szinte tuti, hogy csúszás lesz. Ne haragudjatok... :((( Nagyon szarul érzem most magam emiatt. A szünetekben megpróbálok majd valamit írni a suliba, vagy lyukas óráimba, de nem tudom... :S Ha nem lesz wifi a suliban, akkor majd valakivel üzenek nektek, hogy hogy állok. 

Remélem megértitek és vártok majd rám, illetve nem harapjátok le a fejem. :S :/

Végül pedig köszönöm, hogy ilyen gyorsan, 1 nap alatt, már 6 komment érkezett! Nagyon jól esik, bár így még rosszabbul érzem magam a csúszás miatt.. (majd max papírra megírom, hogy gyorsan be kelljen csak gépelni)

Egyébként ez a másik oldalamra is vonatkozik, lehet, hogy a május1-i első fejezet is késni fog.

Pusssz és várjatok meg! <3 <3 <3

Ötvenegyedik fejezet – Kirándulás (az emlékekben) 2.

Sziasztok!

Na itt is van a következő fejezet, szintén bétázás nélkül, ezért elnézést kérek előre is a hibákért. A következő fejezetet is igyekszem időbe hozni majd.

Aki még nem tette meg, azt megkérem rá, hogy nézze meg az új oldalam! ;) Szintén Damon-Saját szereplős történet lesz... :P És ha benéztél kérlek szavazz valahol. 

Egyébként köszönöm a biztatást, mert sokan jeleztetek vissza, mind ezzel, mind a másik oldalammal kapcsolatban, és ez hatalmas lökést ad mindig a folytatáshoz! ;) 

Tudom, nehéz lesz egyszerre írni két történeted, de szeretem a kihívásokat!

Egyébként közkívánatra addig húzom ezt a storyt, ameddig csak lehet! :D Ez a kirándulás sem volt betervezve, de jó, hogy megírtam mert új csavarok jutottak eszembe miközben írtam! :P

Na befejeztem, jó olvasást! 

De itt van velem Damon, Damon, aki képes arra, hogy mindent elfelejtessen velem. Megérezhette rajtam a gondterheltséget, mert a nap további részében annyi mindent mesélt, és mutatott, hogy nem tudtam másra figyelni, csak a hely szépségére, és az ő közelségére. A veszélyes és titokzatos pasi is nagyon vonzó benne, és elég ahhoz, hogy magába bolondítson egy lányt, de ahhoz kevés, hogy meg is tartson valakit örökre. Viszont ez az éne, amit ma mutatott nekem rabul ejtő volt. Ha eddig nem voltam szerelmes belé, most már menthetetlenül és visszafordíthatatlanul az vagyok, és ki is akartam ezt neki mutatni, de még vártam, még húztam az időt.

            A birtokot bejártuk keresztben és hosszában is, az összes lovat megismertem, és ezzel egy időben elmerültem Damon meglepő meséiben. Takargatás nélkül megosztotta velem a múltját, én pedig gyakrabban láttam magam előtt a régi jeleneteket, mint a jelen idei tájat. Amikor mindent megnéztünk, és Damon is befejezte a történetét, visszaindultunk a ház felé, és úgy éreztem rajtam a sor.

- Tudod, nekem nincsenek ilyen érdekes történeteim, pedig szívesen elmesélnék neked mindent.

- Akkor kérdezhetek?

- Persze.

Kis szünet után Damon vett egy nagy levegőt majd feltette az első kérdését, ami egy egész kérdésáradatot szabadított el.

/Damon/

-         Mit gondoltál rólam mikor először megláttál? – nem ezt akartam kérdezni, de ez szaladt ki először a számon.

-         Madárként, vagy emberként?

-         Is-is.

-         Madárként azonnal megfogtál. Állat bolond vagyok, de a madarak azok, amiket nem tudok minden nap megfigyelni testközelből. Az pedig, hogy olyan emberien néztél, nem mozdultál és közel engedtél egyszerre vitt a szervezetembe endorfint és adrenalint. – kis szünetet tartott, majd folytatta. – Emberként megleptél, megijesztettél, de egyértelműen örökre bekúsztál a fejembe. Szerepeltél az álmaimban többször is, és rettegtem a viszont látásodtól. – furcsa volt ezt hallani. Akartam is hallani egy ilyen választ, reméltem egy ilyen választ, de meg is lepett.

-         Miért rettegtél? – bukott ki belőlem egy elég ostoba kérdés.

-         Akár hiszed, akár nem, félelmetes tud lenni az, ahogy csak úgy feltűnsz, a beszéded, az egész lényed. Valami, mintha jelezné, hogy nem kéne a közeledben lenni, de van valami, ami nálam erősebbnek bizonyult, egy hang, miszerint bízhatok benned, egy érzés, hogy a közeledben kell lennem. – lehajtotta a fejét, és hallottam, ahogy a szíve is felgyorsult. Gondolom el is pirult.

Látni akartam.

-         Nézz rám! – emeltem fel a fejét.

Ahogy rám emeltem a csillogó tekintetét, a most tágra nyílt pupillájával merült el a szememben csak egy dolog járt a fejemben. Igazából kettő, de az új gondolat volt az erősebb, az volt, ami jobban izgatott.

-         Érezni akarom. Mindent érezni akarok. Emlékezz vissza velem mindenre, az elejétől a végéig, az álmoktól a valóságig. Megteszed ezt nekem? – kérdeztem a szokásosnál mélyebb és komolyabb hangon.

Láttam a szemében a pillanat tört része alatt átfutó érzelmeket, a döbbenetet, az izgalmat, a vágyat és a kihívást. Mutatott már nekem érzést, emléket, de azok csak pár pillanatig tartottak. Amit most kértem, az ki tudja milyen hosszú, milyen kimerítő és milyen nehéz, de én érezni és látni akartam, Jenen pedig látszott, hogy meg akarja ezt nekem adni, és ő is át akarja élni újra az egészet, de már velem együtt.

            Mikor beleegyezően bólintott felvettem az ölembe és a lehető leggyorsabban a házhoz szaladtam vele. Letettem őt a nappali kanapéjára és én is mellé telepedtem, majd vártam a folytatásra. Innentől minden az ő kezében van. Összekulcsoltam az ujjainkat, és becsuktam a szemem. Figyeltem. Minden idegszálammal megpróbáltam ráhangolódni, hallgattam a légzését, a szívverését, a mozdulataival keltett zajokat, és lassan érezni kezdtem egy eddig ismeretlen erőt. Ahogy lassult minden, a szíve, a légzése, úgy pöröghetett fel az agya és a testében ez az energia. Éreztem, hogy bennem is megmozdul egy másféle energia, de féken tartottam magam, most remélem érdekesebb dolog fog következni.

            Először csak az érzéseit tudta átadni, és nem volt tiszta, mert tele volt erőlködéssel, de mikor megjelent a szemembe a kép már olyan volt, mintha el is tűntem volna a Kanadai házból. Ott álltam és magammal néztem szembe, vagyis a madár énemmel, és azt éreztem, tettem, amit akkor Jen. Aztán vele álmodtam az éjjel. Amikor magamat szorítottam a falhoz, azt Jen gyorsan átugorta, és jól is tette, mert nagyon fura volt majdnem megcsókolni magamat. Jó képű vagyok, de ennyire azért ne essünk túlzásokba, Jen szerint se. Aztán újra éltem a táncpróbánkat, az erdei kirándulást, aztán a bált. A következő percektől féltem, hisz jött az első csókunk pillanata, de Jen bravúrosan elvette a képet, és csak az érzéseket adta át nekem. Utána valamiért bejátszotta nekem azt is, mikor Drew csókolta meg, de egy pillanattal előbb itt is elvette a képet. Így is szétáradt bennem a düh és az undor. Aztán az első közös esténket átugrottuk, mert már láttam egyszer, és mert Jen is érezhette, hogy ha tovább ingerel, nem bírom végig ülni az egészet. Aztán a Masonös jeleneteket hosszan vettük át. Nagyon érdekes volt érezni Jen reakcióit. Annyira mély és tiszta volt minden tette, hogy úgy éreztem, ha lehet még jobban belészerettem. A kivégzéses résznél pedig két érzés keveredett bennem, a vágy, hogy most megszakítsam ezt az egész emlékezést, és magamévá tegyem Jent, de úgy, mint még soha, és az éhség, a sok vér láttán, az éhség az emberek után, és Jen vére után. Aztán Jen csak a vágyamat fokozta az erdős jelenettel, de végül lelohasztotta minden kedvemet, mikor megjelent Gabe. Innentől gyorsan folytak az események, de örültem annak, hogy amikor a féltékennyé tételnél tartottunk, ő csak rám gondolt. Ebben sosem voltam biztos, mostanáig. Végül a fájdalmas részektől meg akart kímélni, de próbáltam neki sugallni, hogy azt is látni akarom. Megértette, de életem egyik legszörnyűbb élménye következett. A pillanat, mikor Jent Sylar láthatatlan ereje majdnem megölte, aztán mikor elmenekült, és Gabriellel csókolózott, majd Sylar újbóli feltűnése letaglóztak, de a hab a tortán a fájdalom volt a végén. Az a rohadék tényleg élve kezdte el felboncolni Jent, ahogy Jeremy mondta. Ennél nagyobb fájdalmat, rémületet még nem éreztem, de Jen kitartása és élni akarása hozott némi fényt ezekbe az emlékekbe. A végét tényleg csak lepörgettük, mert a véres együttlét nagyon intenzív érzéseket keltett mindkettőnkben, aztán az itteni eseményeket már megmutatta egyszer.

            Megszakadt az érzés és a kép kapcsolata, és újra a nappali kanapéján ültünk továbbra is összekulcsolt ujjakkal. Jen arca szürke volt, és csak úgy csorgott róla a veríték, de a szeme tele volt élettel, és fényesebben csillogott bármi másnál.

-         Elfáradtál? – csak bólintott. – Köszönöm. – csúsztam hozzá közelebb, és hirtelen ötlettől vezérelve felsértettem a fogammal a csuklómat.

Jen észre se vette először az elé nyújtott karom, de amikor meglátta nagy szemekkel nézett rám, amiben láttam némi értetlenséget. Ahogy inni kezdte a vérem a fülébe súgtam.

-         Szokj hozzá, ezek után minden nap ihatsz. – Jen elengedte a csuklóm, így a seb egy pillanat alatt begyógyult.

-         Tessék?

-         Jól hallottad, benne vagyok. Mindenemmel azon leszek, hogy életben tartsalak, de ha nem sikerül, akkor sem akarlak elveszíteni. Abban pedig csak reménykedni tudok, hogy nem csak az önzőségem beszél most belőlem, hanem a te akaratod is, és nem fogod megbánni a következményeket, ha egyáltalán lesznek.

Jen egy másodperc alatt felfogta a szavaimat, és egy szívdobbanásnyi szünet után az ölembe ült, a hátamat a támlának, a száját pedig az én számnak nyomta. Váratlanul ért, de kezdem megszokni, hogy bármelyik pillanatban szinte robbanhatunk, és akkor nincs megállás. Újfent sikerült meglepnie, mivel egy hosszú és nagyon is jónak mondható csók után elszakadt tőlem, és újra pirosló arccal nézett rám.

-         Így már mindjárt más. – szaladt ki a számon.

-         Mi?

-         Sokkal jobban szeretem a kipirult arcodat látni.

Mint aki szégyelli magát, úgy sütötte le a szemét, és hajtotta le a fejét.

-         Hé, hé, hé… - az álla alá nyúltam és felemeltem a fejét. – Szeretlek.

A pirosló arca most egyenesen lángvörössé vált, és a tágra nyílt tekintete most teljes döbbenetet tükrözött. Én is csak most fogtam fel, hogy mit mondtam, és hogy komolyan is gondoltam.

/Jennifer/

            Mindig nevettem, és forgattam a szemem azokon a filmeken, amikben a főszereplők elérzékenyültek az első szeretlek kimondásakor, vagy épp nem tudták kimondani, vagy ez volt a feltétele egy esetleges ágytornához, és úgy gondoltam, hogy nem tudom, mi a fenének vannak úgy oda ezért a szóért. Egészen eddig a percig.

            Azután, hogy Damon sikeresen zavarba hozott, azonnal le is döbbentett. Mozdulatlanul és teljesen szétesve ültem tovább, aztán Damon meglepődött tekintete szedett össze egy kissé. Most fogtam fel nemcsak hogy a szavak értelmét, de a súlyát is. Tetteivel már éreztette velem, hogy vonzódik hozzám, érdeklem őt, de még sosem mondta ki ezt nyíltan a szemembe. Úgy éreztem kell valamit tennem vagy mondanom.

-         Mondtad már ezt ki valaha? – annyira le volt sújtva a saját szavaitól, hogy ez a felmerülő kérdés csak úgy jött.

-         Egyszer. De azt hiszem, hogy akkor nem gondoltam ennyire komolyan.

-         Kathrine? – ez volt az egyetlen tippem, és Damon csak egyszerűen bólintott. – Nem leszek olyan, mint ő, nem foglak átverni. Megígérem.

Közelebb hajoltam hozzá, és megcsókoltam. Még nem volt teljesen magánál, így nem támadott le, és egy egyszerű, de nagyon finom, puha csókra sikeredett végül. Egy kicsit húzódtam csak el tőle, épp annyira, hogy a szám még súrolja az övét, és így suttogtam el azt egy, most már sokat jelentő szót egyenesen az ő szájába.

-         Szeretlek.

Egy lélegzetvételnyi szünet, majd Damon magához tért. Hátradöntött, és csodálkozva vettem tudomásul, hogy valahogy felkerültünk a hálószobába. Nem volt tolakodó, sem kapkodó, inkább lassú, kényelmes, de rettentő kívánatos. Egy pillanatra eltűnt felőlem, de mire kinyitottam volna a szemem már süppedt is be a súlya alatt az ágy. Meghallottam egy új zajt, és csak jó egy perc után esett le, hogy egy csapból folyhat a víz.

            Összeraktam a képet, és elmosolyodtam. Damon igazolta is a tézisem, mivel elkezdte lehámozni rólam és magáról is a ruhákat. Mikor már csak a fehérnemű volt rajtunk Damon felemelkedett rólam, én pedig kíváncsian figyeltem mit tervez, de ő csak ült és mosolyogva nézett rajtam végig. Percekig csak járatta rajtam a tekintetét, én pedig kezdtem lassan zavarba jönni.

-         Mit csinálsz?

-         Nézem azt, ami örökre az enyém. Megjegyzem minden egyes apró részletedet, és kiélvezem az elkövetkezendő éjszaka minden másodpercét...

7. és 8. díj

Sziasztok!

Hát először is köszönöm a hozzászólásokat az előző fejezethez, visszaadtátok a kedvem az íráshoz, és nemsokára hozom a következő fejezetet, de azt hiszem azt is bétázás nélkül teszem fel! (remélem időbe)

Aztán a bejegyzés igazi oka az, hogy kaptam az elmúlt pár napban két díjat is! Először is Rosabella-nak, másodszor pedig Nina Law-nak tartozom hálás köszönettel! :):) Lányok, köszönöm, hogy rám gondoltatok! <3

A szabályokról annyit, hogy mindenhol máshogy olvastam, ezért egy köztes megoldást választok, és azok akik megkapják tőlem ezt a díjat, remélem feltalálják majd magukat! :)

Pár (új) dolog rólam:

1. Amikor eszembe jut egy ötlet a történetemhez, mindent elhajítok, és keresek egy lapot, amire ráfirkantom a vázlatot.

2. Nagyon csúnya a kézírásom, néha még én sem tudom elolvasni, de tudok szépen is írni, ha nagyon akarok.

3. Nagyon gyorsan eszek. xD De tényleg. Apukámtól örököltem ezt a tulajdonságom. Nem habzsolok, és nem disznóként eszek, csak valahogy gyorsabban megy mint másoknak.

A díjat továbbadnám: 

- Klauu

- Viki

- Lexx

Ennyi mára, hamarosan jelentkezem! ;) :P 

Pusssz

Képek

Sziasztok!

Hát először is mindenkinek kellemes húsvéti ünnepeket kívánok! :))) Lányok, meneküljetek és jól bújjatok el holnap! xD

Aztán, az előző fejezetnél ígértem képeket, és hát most fel is töltöm mindet! ;) 

A ház elölről

Az előszoba

A kis nappali, ami egyenesen nyílik az előszobából

Az előző szobából nyíló lépcső, konyha, kis étkező, nappali

Nagy nappali

Étkező

Emeleti "könyvtár"

Vendég hálószoba

Vendég hálószoba

Hálószoba

Fürdőszoba

Erkély

Alagsori szoba

Hátsókert

Mára ennyit, de ha találok még, azt megosztom veletek! ;) :D

Pusz, szép napot!

Ötvenedik fejezet – Kirándulás 1.

Jó reggelt mindenkinek!

Hát felkeltem korán reggel, hogy meglegyen ma ez a fejezet. Előre szólok, hogy kissé "nyálas" lehet, de nem tehetek róla, most ilyen a hangulatom. xD A fejezet két részből fog állni, szóval itt még nincs vége a kirándulásnak. ;) Na nem hiszem, hogy akartam mondani még bármit is, csak hogy NINCS bétázva a fejezet, szóval bocsánat az elütésekért, és holnap érkeznek a fejezethez még ráadás képek. Ja, és a következő részben lesz egy nagy adag Damon szemszög. :P

Pusz

Damon humoros megjegyzése után egész nyugodtan autókáztunk valamerre, mert azt, hogy hová tartunk, továbbra sem árulta el. Továbbra is a lábamon tartotta az egyik kezét, de már nem ingerlően, csupán birtoklóan, és így száguldoztunk a kihalt utakon. Megfordult a fejemben, hogy ha lenne a világnak pereme, lassan elérnénk. A műszerfalon lévő óra hajnali 5öt mutatott, mikor elkezdett feljönni a nap, és Damon letért a főútról. Fáradtságot egyáltalán nem éreztem, sőt, túltengett bennem az energia, amit Damon vére okozott a szervezetemben.

-         Elárulod már, hogy hol vagyunk?

-         Valahol Kanadában.

-         És mit csinálunk itt?

-         Mindjárt meglátod.

Nem kérdezősködtem tovább. Bíztam benne, hogy Damon nem fog sem rosszat tenni, sem bántani, és ha hagyom, had tegye a dolgát, nagy valószínűséggel, még élvezni is fogom. Leparkoltunk egy erdei ösvény végén, és miután kiszálltam a kocsiból, Damon egy szó nélkül felkapott, és elkezdett velem szaladni.

-         Csukd be a szemed. Legyen meglepetés!

Már csak magamban mosolyogtam, és eleget tettem a kérésének.

            Alig két perc múlva Damon megállt, és megéreztem a lábammal a földet.

-         Még ne nyisd ki a szemed. – súgta a fülembe.

Megfogta a kezem és lassan elindított. Fűben lépkedtem, ráadásul magas, és nyirkos fűben. Felemelte a kezem, és előre nyújtotta. Számítottam rá, hogy valamit meg kell fognom, vagy valamihez hozzá kell, hogy érjek, de a meleg, puha, szőrös és lélegző valamire nem számítottam, ezért rögtön felnyitottam a szemem. Elakadt a lélegzetem… Csak tátogtam és döbbenten pislogtam az előttem álló gyönyörű sárga lóra. Nem értettem a helyzetet, de határozottan élveztem.

            Damon szorosan hozzám simulva áll mögöttem, és fogja a kezem, amivel egy lovat simogatok, eközben pedig a végtelen láthatár szélén még élénk narancssárgán világít be a nap mindent. Végtelenül nyugodtnak és boldognak éreztem magam, és meg merem kockáztatni, hogy ennél szebb emlékem nem lesz a jövőben. Megpróbáltam minden egyes apró részletet megjegyezni, szinte felrajzolni a fejembe, hogy bármikor, mikor legközelebb lehunyom a szemem, felidézhessem ezt.

-         Tetszik? – alig hallottam meg Damon hangját, de éreztem benne a kételyt.

Mivel csak elcsépelt kifejezéseim lennének válaszul, és ezeket nem érzem elég méltónak sem a gondolataim leírására, csak megfordultam, belenéztem a szemébe, és megpróbáltam éreztetni mindazt vele is, ami bennem kavarog, és emellett a képet is felidéztem benne, amit én láttam. Egyértelmű, hogy Damon csak tippelt, ezzel az egésszel, és nem is gondolt bele, hogy ez nekem mennyit jelent majd.

            Sosem voltam még szerelmes, és ez egy új, intenzív és mindent átható érzés bennem. Élek-halok a lovakért, és már nagyon régóta nem láttam egyet sem, de nem csak ezért van bennem egy hatalmas adag boldogság. Nekem ezek az állatok mindig a nyugalmat, a békét, és a menekvést szimbolizálták, és most ebben az üldözött helyzetben pont erre van szükségem. Kapaszkodókra. A szeretet, és a lovak már rögtön kettő, és éreztem, hogy még csak most kezdődik ez a nap.

            Megpróbáltam egy kisebb puszit adni Damon szájára, de már a döntés pillanatában tudtam, hogy veszett próbálkozás… Két perc múlva tudtam csak elszakadni tőle, és szólásra nyitni a szám.

-         Igen, tetszik. De tudod, hogy ez enyhe kifejezés.

-         Nagyon hatásos a módszered, de azért szeretem hallani a hangod, szóval használd néha.

-         Ohh, ne aggódj, most jönnek a csak a kérdéseim!

-         Hallgatlak.

-         Miért jöttünk el Kanadáig lovat simogatni?

-         Mutatok valamit, és azzal válaszolom meg a kérdésed rendben?

Kis szomorúságot színlelve bólintottam, és egy hatalmas puszi, és ölelés után otthagytam a hatalmas legelőn a sárga kancát és Damon ölébe másztam.

-         Mehetünk.

Mire kimondtam oda is értünk kábé. És hogy hova? Egy egyszerű, de nagyon szép és nagy ház elé.

-         Na, szóval… – lépett fel Damon a lépcsőkön. – Ez a ház itt, a tiéd, mármint, ha túléljük ezt az egészet, akkor a miénk, ha neked is tetszik.

Hát, ha az előbb nem jutottam szóhoz, akkor most már nem tudom, mit csinálok. Sokk a döbbenet után, ez tényleg hatásos.

            Teljesen kómás állapotban néztem végig a házon, majd én is felléptem a hófehér ajtóig, és lenyomtam a kilincset. Az ajtó egy hang nélkül tárult ki előttem, és engedtem a ház invitálásának, beljebb léptem. Egy kör alakú előszobában találtam magam és szinte vonzotta a tekintetem minden. Ahogy felnéztem, felláttam az emeletre, mivel egybe volt nyitva egy korláttal a felső szinten lévő szobával, és így lógott le a mennyezetről egy csillár. Már ebbe az egy helységbe jól érezném magam, de beljebb kellett lépnem. Balra egy elegáns étkező volt, velem szembe, pedig a nappali nyílt. A nappali egyszerű volt, de a kandalló benne már most téli esték hangulatát idézte fel bennem. A nappaliból balra nyílt egy folyosó, aminek a végében egy nagy konyha volt, és innen nyílt egy lépcső is az emeletre. Nagy meglepetésemre, itt is volt egy nappali, és egy kisebb étkező, ráadásul még a konyha pultja mellett is sorakoztak székek. A konyhából nyílt egy másik ajtó az előszobából már látott étkezőbe. Az emeletre is fel kellett néznem. Az előszoba feletti szoba egy könyvtár volt körülbelül, és nagyon kényelmesnek tűnő fotelek kínálták maguk a polcok előtt. Az innen elnyúló folyosóról három hálószoba és egy fürdőszoba nyílt, ezen kívül egy hatalmas erkély is elnyúlt a ház majdnem egész hosszán.

            Észrevettem, hogy valami hiányzik. Damon. Hol lehet? Elindultam le, de még az előszoba előtt, a szép étkezőből, észrevettem még egy ajtót, és a kíváncsiságomat nem tudtam legyőzni, így lementem az alagsorba. Itt egy hatalmas szórakoztató központ kapott helyett. Volt asztal és szék sakknak, vagy kártyának, hangszerek, könyvek, és egy kényelmes kanapé előtt egy házimozi rendszer is. Jól körül néztem, hogy nem nyílik-e még valami titkos ajtó, de mivel ilyet nem találtam, visszasiettem a bejárathoz, ahol Damon vigyorogva álldogált.

-         Hogy tetszik?

-         Elmondhatatlan. Nagy, és gyönyörű, és olyan dolgok vannak benne, amik egy vagyont érnek. De te miért nem tartottál velem?

-         Mondtam. A ház a tiéd, a te neveden van, és én csak olyan házba léphetek be, ahova a tulajdonos hív be.

-         Istenem, de hülye vagyok! Bocsánat. – kiléptem a ház elé, megragadtam Damon kezét és befelé kezdtem húzni. – Gyere be. – súgtam a fülébe a küszöbön, majd szorosan magamhoz öleltem.

Damon sem hagyta nálam a vezérvonalat, persze, hogy ő akart irányítani, így meg sem lepődtem, mikor alám nyúlt és a dereka köré fonta a lábaimat. De engem sem kell félteni, én is valamiféle lény vagyok nem igaz? Így hát egy kis ideig hagytam magam, majd határozottan lefejtettem magam Damonról, de meglepődött tekintetére azért reagáltam valamit.

-         Türelem. – kacsintottam rá, majd a kezét el nem engedve húztam beljebb a házba. – Egyébként miért hoztál most ide?

-         Gondoltam, tudnod kell, hol találsz menedéket, ha valahogy magadra maradnál… - folytatta volna, de nem akartam hallani. Befogtam a száját.

Nem akartam még gondolni se rá, hogy bármelyikünk meghalhat, és Damonnak se lenne szabad ezen járatni az agyát. Megfogtam a kezét és az emeletre indultam vele, de a várakozásival ellentétben, nem az egyik hálószobába vittek a lábaim, hanem a hatalmas erkélyre.

            A nap még mindig nem kelt fel teljesen, így a sugarai halvány narancsszínben törtek meg és világították be a ház mögött elterülő hatalmas rétet.

- Egy valamit nem értek? A ló simogatás csak valami extra volt, hogy szebb legyen a napom?

- Nem. A ház mögötti rét is a birtok része, és van hozzá istálló, lovász és néhány ló is. Azok is a tieid.

- Megnézhetjük? – fordultam el a korláttól Damon felé.

- Ez izgat a legjobban? – csóválta meg a fejét, de a szája már felfelé görbült.

- Ha azt mondom, hogy csak a második helyen áll, akkor odamehetünk most?

- Tudnék veled vitatkozni, de a mai a te napod, szóval indulhatunk. – a következő lépésével mégis vitt a napba egy kis irányítást ő is, mivel ha rajtam múlik a dolog, lemegyünk a lépcsőn és sétálunk, de Damon máshogy gondolkozik, ezért nemes egyszerűséggel felkapott az ölébe, és leugrott az erkélyről. Egy dobhártyaszaggatót sikította, de mikor épségben földet értünk, és az ijedtségem is alábbhagyott abbahagytam.

- Azt hiszem, legközelebb előre szólok. – dörzsölte a fülét Damon.

- Ez az! Végre valamivel hatottam rád! – ujjongtam, immár a földön, de nem sokáig.

Hamar Damon kezei közé kerültem, és az elváltozott arcával néztem szembe.

-         Tévedsz, ha azt hiszed most hatottál rám először. Nem mutatom ki, mert első sorban így vagy rám hatással. – villantotta ki a szemfogait.

-         De igen is akarom látni. – hajoltam hozzá most én közelebb, és láttam rajta, hogy meglepem. – Mindent akarok tudni. Meg akarlak érteni, és ismerni akarlak kívülről belülről. Tudom, hogy a lehetetlent kérem, mert nem fogsz mindent elmondani, de legalább innentől kezdve, amikor csak ketten vagyunk, add önmagad. Akkor is, ha az-az önmagad ilyen. – érintettem meg az arcát. Egy kis hatásszünet után hátraléptem, és elmosolyodtam. – Na, akkor mehetünk? Látni akarok mindent!

-         Mindig meglepsz. – ráncolta össze a homlokát Damon, és mivel nem úgy nézett ki, mint aki hamar el tud egyedül indulni, elkezdtem húzni arra, amerre a lovakat sejtettem.

Átvágtunk egy nagy réten, amikor Damon elkezdett a fák felé vinni. Hagytam magam vezetni, hisz ő járt már itt, csak tudja, merre megy. Amikor a közelebb értünk, és megláttam a fák és a rét találkozását elámultam. Úgy nézett ki, mint egy festmény, vagy egy álombéli helyszín. A nap már erősen sütött, és ettől minden fényesen világított, a rét virágzott, a fák pedig még csak rügyeztek. Így is gyönyörű volt ez a hely, de ha elképzeltem milyen lesz ez nyáron, mikor már hatalmas lombkoronát bontanak ezek a fák, még szebbnek láttam.

            Nem vagyok az a tipikus nyálas álmodozó, de most beugrott egy kép a szemem elé, és csak nagyon lassan tudtam elkergetni.

-         Mitől pirultál el? – jött Damon jól időzített gúnyos kérdése, amire nem volt kedvem válaszolni.

-         Inkább nem mondom el.

-         Úgyis kiszedem belőled. – lépet hozzám közelebb fenyegetőzően.

-         Ha Kathrine meghalt, elárulom.

Ez a gondolat, ami csak úgy a semmiből jött, elvette ettől a helytől a kedvem. Belegondolni abba, ahogy egyre több mindent veszíthetek szörnyű. Eddig nem féltem, mert nem nagyon volt mit veszítenem, maximum egy-két új barátot, de most… Itt van Damon, itt van ez a ház, vagyis egész birtok, és az egy-két új barát sok igazi baráttá nőtte ki magát, ráadásul most még új remények is bekúsztak a fejembe. Már sokat veszíthetek, nagyon sokat. Ha Damon belemegy a mindennapi véradásba, akkor az én életem már nem lesz olyan nagy veszélybe, de mint hallottam, bárki meghalhat, vámpír is, vérfarkas is, tehát ha átváltozom, sem leszek biztonságba, és senki élete nem lesz rizikómentes. Az átváltozásom lehetősége, maximum egy pillanatnyi előny lehet, semmi több. Sok a veszíteni valónk, egyre több.