Ötvenegyedik fejezet – Kirándulás (az emlékekben) 2.

Sziasztok!

Na itt is van a következő fejezet, szintén bétázás nélkül, ezért elnézést kérek előre is a hibákért. A következő fejezetet is igyekszem időbe hozni majd.

Aki még nem tette meg, azt megkérem rá, hogy nézze meg az új oldalam! ;) Szintén Damon-Saját szereplős történet lesz... :P És ha benéztél kérlek szavazz valahol. 

Egyébként köszönöm a biztatást, mert sokan jeleztetek vissza, mind ezzel, mind a másik oldalammal kapcsolatban, és ez hatalmas lökést ad mindig a folytatáshoz! ;) 

Tudom, nehéz lesz egyszerre írni két történeted, de szeretem a kihívásokat!

Egyébként közkívánatra addig húzom ezt a storyt, ameddig csak lehet! :D Ez a kirándulás sem volt betervezve, de jó, hogy megírtam mert új csavarok jutottak eszembe miközben írtam! :P

Na befejeztem, jó olvasást! 

De itt van velem Damon, Damon, aki képes arra, hogy mindent elfelejtessen velem. Megérezhette rajtam a gondterheltséget, mert a nap további részében annyi mindent mesélt, és mutatott, hogy nem tudtam másra figyelni, csak a hely szépségére, és az ő közelségére. A veszélyes és titokzatos pasi is nagyon vonzó benne, és elég ahhoz, hogy magába bolondítson egy lányt, de ahhoz kevés, hogy meg is tartson valakit örökre. Viszont ez az éne, amit ma mutatott nekem rabul ejtő volt. Ha eddig nem voltam szerelmes belé, most már menthetetlenül és visszafordíthatatlanul az vagyok, és ki is akartam ezt neki mutatni, de még vártam, még húztam az időt.

            A birtokot bejártuk keresztben és hosszában is, az összes lovat megismertem, és ezzel egy időben elmerültem Damon meglepő meséiben. Takargatás nélkül megosztotta velem a múltját, én pedig gyakrabban láttam magam előtt a régi jeleneteket, mint a jelen idei tájat. Amikor mindent megnéztünk, és Damon is befejezte a történetét, visszaindultunk a ház felé, és úgy éreztem rajtam a sor.

- Tudod, nekem nincsenek ilyen érdekes történeteim, pedig szívesen elmesélnék neked mindent.

- Akkor kérdezhetek?

- Persze.

Kis szünet után Damon vett egy nagy levegőt majd feltette az első kérdését, ami egy egész kérdésáradatot szabadított el.

/Damon/

-         Mit gondoltál rólam mikor először megláttál? – nem ezt akartam kérdezni, de ez szaladt ki először a számon.

-         Madárként, vagy emberként?

-         Is-is.

-         Madárként azonnal megfogtál. Állat bolond vagyok, de a madarak azok, amiket nem tudok minden nap megfigyelni testközelből. Az pedig, hogy olyan emberien néztél, nem mozdultál és közel engedtél egyszerre vitt a szervezetembe endorfint és adrenalint. – kis szünetet tartott, majd folytatta. – Emberként megleptél, megijesztettél, de egyértelműen örökre bekúsztál a fejembe. Szerepeltél az álmaimban többször is, és rettegtem a viszont látásodtól. – furcsa volt ezt hallani. Akartam is hallani egy ilyen választ, reméltem egy ilyen választ, de meg is lepett.

-         Miért rettegtél? – bukott ki belőlem egy elég ostoba kérdés.

-         Akár hiszed, akár nem, félelmetes tud lenni az, ahogy csak úgy feltűnsz, a beszéded, az egész lényed. Valami, mintha jelezné, hogy nem kéne a közeledben lenni, de van valami, ami nálam erősebbnek bizonyult, egy hang, miszerint bízhatok benned, egy érzés, hogy a közeledben kell lennem. – lehajtotta a fejét, és hallottam, ahogy a szíve is felgyorsult. Gondolom el is pirult.

Látni akartam.

-         Nézz rám! – emeltem fel a fejét.

Ahogy rám emeltem a csillogó tekintetét, a most tágra nyílt pupillájával merült el a szememben csak egy dolog járt a fejemben. Igazából kettő, de az új gondolat volt az erősebb, az volt, ami jobban izgatott.

-         Érezni akarom. Mindent érezni akarok. Emlékezz vissza velem mindenre, az elejétől a végéig, az álmoktól a valóságig. Megteszed ezt nekem? – kérdeztem a szokásosnál mélyebb és komolyabb hangon.

Láttam a szemében a pillanat tört része alatt átfutó érzelmeket, a döbbenetet, az izgalmat, a vágyat és a kihívást. Mutatott már nekem érzést, emléket, de azok csak pár pillanatig tartottak. Amit most kértem, az ki tudja milyen hosszú, milyen kimerítő és milyen nehéz, de én érezni és látni akartam, Jenen pedig látszott, hogy meg akarja ezt nekem adni, és ő is át akarja élni újra az egészet, de már velem együtt.

            Mikor beleegyezően bólintott felvettem az ölembe és a lehető leggyorsabban a házhoz szaladtam vele. Letettem őt a nappali kanapéjára és én is mellé telepedtem, majd vártam a folytatásra. Innentől minden az ő kezében van. Összekulcsoltam az ujjainkat, és becsuktam a szemem. Figyeltem. Minden idegszálammal megpróbáltam ráhangolódni, hallgattam a légzését, a szívverését, a mozdulataival keltett zajokat, és lassan érezni kezdtem egy eddig ismeretlen erőt. Ahogy lassult minden, a szíve, a légzése, úgy pöröghetett fel az agya és a testében ez az energia. Éreztem, hogy bennem is megmozdul egy másféle energia, de féken tartottam magam, most remélem érdekesebb dolog fog következni.

            Először csak az érzéseit tudta átadni, és nem volt tiszta, mert tele volt erőlködéssel, de mikor megjelent a szemembe a kép már olyan volt, mintha el is tűntem volna a Kanadai házból. Ott álltam és magammal néztem szembe, vagyis a madár énemmel, és azt éreztem, tettem, amit akkor Jen. Aztán vele álmodtam az éjjel. Amikor magamat szorítottam a falhoz, azt Jen gyorsan átugorta, és jól is tette, mert nagyon fura volt majdnem megcsókolni magamat. Jó képű vagyok, de ennyire azért ne essünk túlzásokba, Jen szerint se. Aztán újra éltem a táncpróbánkat, az erdei kirándulást, aztán a bált. A következő percektől féltem, hisz jött az első csókunk pillanata, de Jen bravúrosan elvette a képet, és csak az érzéseket adta át nekem. Utána valamiért bejátszotta nekem azt is, mikor Drew csókolta meg, de egy pillanattal előbb itt is elvette a képet. Így is szétáradt bennem a düh és az undor. Aztán az első közös esténket átugrottuk, mert már láttam egyszer, és mert Jen is érezhette, hogy ha tovább ingerel, nem bírom végig ülni az egészet. Aztán a Masonös jeleneteket hosszan vettük át. Nagyon érdekes volt érezni Jen reakcióit. Annyira mély és tiszta volt minden tette, hogy úgy éreztem, ha lehet még jobban belészerettem. A kivégzéses résznél pedig két érzés keveredett bennem, a vágy, hogy most megszakítsam ezt az egész emlékezést, és magamévá tegyem Jent, de úgy, mint még soha, és az éhség, a sok vér láttán, az éhség az emberek után, és Jen vére után. Aztán Jen csak a vágyamat fokozta az erdős jelenettel, de végül lelohasztotta minden kedvemet, mikor megjelent Gabe. Innentől gyorsan folytak az események, de örültem annak, hogy amikor a féltékennyé tételnél tartottunk, ő csak rám gondolt. Ebben sosem voltam biztos, mostanáig. Végül a fájdalmas részektől meg akart kímélni, de próbáltam neki sugallni, hogy azt is látni akarom. Megértette, de életem egyik legszörnyűbb élménye következett. A pillanat, mikor Jent Sylar láthatatlan ereje majdnem megölte, aztán mikor elmenekült, és Gabriellel csókolózott, majd Sylar újbóli feltűnése letaglóztak, de a hab a tortán a fájdalom volt a végén. Az a rohadék tényleg élve kezdte el felboncolni Jent, ahogy Jeremy mondta. Ennél nagyobb fájdalmat, rémületet még nem éreztem, de Jen kitartása és élni akarása hozott némi fényt ezekbe az emlékekbe. A végét tényleg csak lepörgettük, mert a véres együttlét nagyon intenzív érzéseket keltett mindkettőnkben, aztán az itteni eseményeket már megmutatta egyszer.

            Megszakadt az érzés és a kép kapcsolata, és újra a nappali kanapéján ültünk továbbra is összekulcsolt ujjakkal. Jen arca szürke volt, és csak úgy csorgott róla a veríték, de a szeme tele volt élettel, és fényesebben csillogott bármi másnál.

-         Elfáradtál? – csak bólintott. – Köszönöm. – csúsztam hozzá közelebb, és hirtelen ötlettől vezérelve felsértettem a fogammal a csuklómat.

Jen észre se vette először az elé nyújtott karom, de amikor meglátta nagy szemekkel nézett rám, amiben láttam némi értetlenséget. Ahogy inni kezdte a vérem a fülébe súgtam.

-         Szokj hozzá, ezek után minden nap ihatsz. – Jen elengedte a csuklóm, így a seb egy pillanat alatt begyógyult.

-         Tessék?

-         Jól hallottad, benne vagyok. Mindenemmel azon leszek, hogy életben tartsalak, de ha nem sikerül, akkor sem akarlak elveszíteni. Abban pedig csak reménykedni tudok, hogy nem csak az önzőségem beszél most belőlem, hanem a te akaratod is, és nem fogod megbánni a következményeket, ha egyáltalán lesznek.

Jen egy másodperc alatt felfogta a szavaimat, és egy szívdobbanásnyi szünet után az ölembe ült, a hátamat a támlának, a száját pedig az én számnak nyomta. Váratlanul ért, de kezdem megszokni, hogy bármelyik pillanatban szinte robbanhatunk, és akkor nincs megállás. Újfent sikerült meglepnie, mivel egy hosszú és nagyon is jónak mondható csók után elszakadt tőlem, és újra pirosló arccal nézett rám.

-         Így már mindjárt más. – szaladt ki a számon.

-         Mi?

-         Sokkal jobban szeretem a kipirult arcodat látni.

Mint aki szégyelli magát, úgy sütötte le a szemét, és hajtotta le a fejét.

-         Hé, hé, hé… - az álla alá nyúltam és felemeltem a fejét. – Szeretlek.

A pirosló arca most egyenesen lángvörössé vált, és a tágra nyílt tekintete most teljes döbbenetet tükrözött. Én is csak most fogtam fel, hogy mit mondtam, és hogy komolyan is gondoltam.

/Jennifer/

            Mindig nevettem, és forgattam a szemem azokon a filmeken, amikben a főszereplők elérzékenyültek az első szeretlek kimondásakor, vagy épp nem tudták kimondani, vagy ez volt a feltétele egy esetleges ágytornához, és úgy gondoltam, hogy nem tudom, mi a fenének vannak úgy oda ezért a szóért. Egészen eddig a percig.

            Azután, hogy Damon sikeresen zavarba hozott, azonnal le is döbbentett. Mozdulatlanul és teljesen szétesve ültem tovább, aztán Damon meglepődött tekintete szedett össze egy kissé. Most fogtam fel nemcsak hogy a szavak értelmét, de a súlyát is. Tetteivel már éreztette velem, hogy vonzódik hozzám, érdeklem őt, de még sosem mondta ki ezt nyíltan a szemembe. Úgy éreztem kell valamit tennem vagy mondanom.

-         Mondtad már ezt ki valaha? – annyira le volt sújtva a saját szavaitól, hogy ez a felmerülő kérdés csak úgy jött.

-         Egyszer. De azt hiszem, hogy akkor nem gondoltam ennyire komolyan.

-         Kathrine? – ez volt az egyetlen tippem, és Damon csak egyszerűen bólintott. – Nem leszek olyan, mint ő, nem foglak átverni. Megígérem.

Közelebb hajoltam hozzá, és megcsókoltam. Még nem volt teljesen magánál, így nem támadott le, és egy egyszerű, de nagyon finom, puha csókra sikeredett végül. Egy kicsit húzódtam csak el tőle, épp annyira, hogy a szám még súrolja az övét, és így suttogtam el azt egy, most már sokat jelentő szót egyenesen az ő szájába.

-         Szeretlek.

Egy lélegzetvételnyi szünet, majd Damon magához tért. Hátradöntött, és csodálkozva vettem tudomásul, hogy valahogy felkerültünk a hálószobába. Nem volt tolakodó, sem kapkodó, inkább lassú, kényelmes, de rettentő kívánatos. Egy pillanatra eltűnt felőlem, de mire kinyitottam volna a szemem már süppedt is be a súlya alatt az ágy. Meghallottam egy új zajt, és csak jó egy perc után esett le, hogy egy csapból folyhat a víz.

            Összeraktam a képet, és elmosolyodtam. Damon igazolta is a tézisem, mivel elkezdte lehámozni rólam és magáról is a ruhákat. Mikor már csak a fehérnemű volt rajtunk Damon felemelkedett rólam, én pedig kíváncsian figyeltem mit tervez, de ő csak ült és mosolyogva nézett rajtam végig. Percekig csak járatta rajtam a tekintetét, én pedig kezdtem lassan zavarba jönni.

-         Mit csinálsz?

-         Nézem azt, ami örökre az enyém. Megjegyzem minden egyes apró részletedet, és kiélvezem az elkövetkezendő éjszaka minden másodpercét...