Drewval még mindig nem hagytuk abba egymás piszkálását. Kicsit talán már gyerekesek vagyunk, de nem hagyom magam, utálok veszíteni. A hétvége sem telt túl jó hangulatban, végig tanultam az új könyveimből, mert Elena megadta hol tartanak éppen és nem akartam felkészületlenül menni első nap. Drew-t csak az étkezések alkalmával láttam, viszont a Tyler hadművelet jól haladt, mondjuk úgy, hogy kibékültünk és azóta, sok időt töltött a szobámban, mert mesélt a tanárokról és a diákokról is. Úgy érzem, már első látásra meg fogok ismerni mindenkit, de ez egyáltalán nem gond. Az a dolog, hogy Tylerrel beszélek, pedig jól láthatóan dühíti Drew-t. Tehát eddig terv szerint haladunk. Bár kicsit zavar Ty túlzott lelkesedése a bál iránt, de elviselem. Furcsa, a fiúk nem szeretnek táncolni. Vagy mégis?
Féltem Damontól a Grilles eltűnése után, de nem jelentkezett. Ez jó is meg nem is. Vajon miben sántikál? Nem hagy nyugodni az, amit a tervéről mondott. Elég komolynak tűnt mikor mondta, bár ha lehet hinni Elenának, akkor Damon nagyon jó színész.
Most pedig épp a táskámba rakom a könyveim és mindent, amire szükségem van. Nemsokára háromnegyed nyolc, menni kell a suliba. Az első nap, hát érdekes lesz. Amikor lementem az előtérbe meglepetten láttam, hogy csak Tyler várt rám, pedig úgy volt, hogy engem Drew visz el, de úgy látszik ennyire nincs kedve látni. Kicsit azért bántott, de ha elismerné, hogy ő volt, aki az egészet kezdte, és nem hagyta abba mikor egyenlítettem akkor megint minden a régi lehetne. Úgy tűnik viszont, hogy ő is elég makacs és fafejű.
Így hát Tylerrel mentem iskolába. A papírjaim már el voltak intézve, Richardnak köszönhetően. Így rögtön mentem az első órámra. Mint kiderült egy osztályba járok mindenkivel, akiről eddig egy kicsit is többet tudtam meg. Elenával, Stefannal, Bonnieval, Carolinenal, Mattel és természetesen Tylerrel is. Nem volt egy túl izgalmas nap. Minden tanár olyan volt, mint amilyennek leírták őket, és szinte mind ragaszkodott a bemutatkozóhoz. Én persze csak a begyakorolt szöveget mondtam fel újra és újra, inkább a tanárnak, mint az osztálynak, mert egy két kivétellel, ugyan azokkal volt órám. Persze feltűnt, hogy Stefan, Elena, Tyler sőt még Bonnie is kicsit gúnyosan hallgatták végig a mondókám. Hármújukat értettem, hisz tudták mi az igazság, na de Bonnie? Elmondta neki Elena, vagy csak tényleg furán viselkedik ma, mint ahogy arra már fel lettem készítve. Igazából mindegy, a lényeg, hogy másoknak nem tűnt fel a csúsztatás a történetemben.
Caroline viszont a nap végére már az agyamra ment. Fáj tőle a fejem, így egy kicsit kénytelen voltam kiosztani, már az első napon, pechemre a parkolóban, ahol páran a fültanúi voltak a szóváltásnak.
- Caroline!
- Igen? Mondd Jenny! Várj még hadd fejezzem be, szóval képzeld Tony és Lauren… - és itt pattant el a húr.
- ELÉG! – kiáltottam bele az arcába. – Caroline, nem fogod fel, hogy nagyon nem érdekel ki ez a Tony és Lauren, és a többit se ismerem, sőt nem vagyok kíváncsi egész Mystic Falls magánéletére? A tiedet elmondhatod, az még érdekelne is esetleg, napi maximum két szünetben, normális hangmagasságban és tempóban! De ez, hogy egész nap be nem áll a szád már idegesítő. Nagyon nem akarlak megbántani, mert hálás vagyok, amiért befogadtatok ilyen hamar, de már nem bírom tovább. Kérlek, fogd vissza magad egy kicsit! És gondolkodj ma el azon, mennyit beszéltél és meg fogsz döbbenni. Holnap tiszta lappal indulunk, de addig ne keress rendben?
Caroline csak tágra nyílt szemekkel és kissé bánatos tekintettel nézett rám, de válaszolni nem tudott. Lehet kicsit erősen fogalmaztam, de már mindegy. Úgyse vonhatom vissza. Remélem lesz valami hatása holnapig. A parkolóban sokan álltak az autójuk mellet és néztek minket mozdulatlanul. Egyszer csak Tyler termett mellettem, kézen fogott és beültetett a kocsiba majd elhajtott velem.
/Damon/
Hű, ez nem volt semmi. Talán ettől még én is megijedtem volna. Na, jó nem, de azért érdekes volt. Csodálom, hogy eddig kibírta, pedig szinte egész nap csak fél füllel figyelt rá. De ez a Tyler gyerek már idegesít. Figyeltem, minden óra minden percében Jent fixírozta a tekintetével. Én elhiszem, hogy ő is férfiből van, de ez már undorító, hisz Jen az unokatestvére. Lehet felbátorította a dolog, hogy vele fog táncolni a bálon, bár szerintem ez messze nem jelenti azt, hogy lehet egy csepp esélye is. Eszébe se jut valószínű, hogy rokonok, csak a szép lányt látja benne.
Az kicsit megnyugtat, hogy nem úgy néz ki mintha Jenny viszonozná az érdeklődését, ő csak tetteti. Látszik a szemében, és ahogy megfigyeltem ezzel Drew-t akarja piszkálni. Már a Grill előtt is láttam, hogy valami nincs rendben közöttük, felváltva bosszantják a másikat, én meg nagyon jól mulattam ezen, eddig a pontig. Most viszont követtem Tyler kocsiját, ami pár kilométerre a házuktól, még az erdő szélén lefékezett. Mi a franc folyik ott?
/Jennifer/
- Miért álltunk meg?
- Tudod nagyon tetszett amit Carolinenak mondtál, teljesen igazad volt.
- Nem osztottam ki nagyon?
- De, de megérdemelte és higgy nekem, holnapra el is felejti. – hálás voltam a megnyugtatásért, még el is mosolyodtam egy kicsit, de ez nagy hiba volt.
Tyler szemében megcsillant az elszántság és hirtelen közel hajolt. Meg akart csókolni! A saját unokatestvérem! Mi ütött belé? Hogy hiheti egy percig is, hogy köztünk lehet valami? Az agyam villámgyorsan működött és mielőtt a szája az enyémhez ért volna, egy hatalmas pofont kevertem le neki, majd kikapcsoltam az övem, kiszálltam a kocsiból és elindultam haza gyalog. Tyler valószínűleg csak pár pillanattal később kapcsolt, mert már eljutottam néhány méterre mikor beindította a motort és elhúzott. Legalább nem vagyok olyan messze otthontól, bár a tervem füstbe ment.
/Damon/
„Megölöm!” Ez volt az első gondolatom mikor megláttam, hogy Jen felé hajol, de kellemesen meglepett, hogy a lány egy hatalmas pofonnal válaszolt a mozdulatára, majd kiszállt a kocsiból. Előkaptam a telefonon és felhívtam Stefant.
- Gyere az erdő széléhez, Jennek fuvarra van szüksége, gyorsan. Semmi baja, otthon elmagyarázom, csak ne kérdezz tőle semmit.
- Oké. – megtette a hatását, hogy komoly hangon mondtam mindezt. Nem kérdezett semmit.
Tyler elhajtott én pedig utána szaladtam. Leparkolt a házuk előtt majd elindult volna befelé. Itt a pillanat. Senki nem volt a közelben, a ház is üres volt, így hát előtte termettem. Meglepődött.
- Jesszus Damon! Mi a francot csinálsz itt, tűnj innen.
- Nem vagy valami kedves.
- Húzz a francba!
- Ezt nem kellet volna. – mosolyogtam rá, majd elkaptam a lábait, amitől hanyatt esett és beverte a fejét a betonba. Megfogtam a bokáját és egy jól irányzott csavarással darabosra törtem azt. Kiáltott volna, de befogtam a száját. Kitágult szemébe néztem és elmondtam a kitalált szöveget.
- A ház felé futottál mikor rosszul léptél és kifordult a bokád, a fejedet pedig beverted a betonba.
- Kifordult a bokám és bevertem a fejem a betonba. – motyogta ködös szemmel.
Mázlim volt, hogy nem volt a szervezetében verbéna. Biztos azt hiszik, eltűnt minden vámpír a közelből a seriffel folytatott tisztogató akciónknak hála. Úgy tűnik hasznos, hogy csak vérbankos vért iszok mostanában és messze vadászok.
Meghallottam Stefan kocsijának a , ezért elszaladtam a ház mögé, hogy onnan figyeljem az eseményeket.
/Jen/
Nagyon nagy mázli, hogy Stefan épp arra járt, mert így visszagondolva, elég sokat kellett volna gyalogolnom. Szerencsére nem kérdezte mi történt, csak kicsit mintha ő is ideges lett volna valamiért. Amikor a ház elé értünk megláttuk Tyler kocsiját, és őt a kocsi előtt fekve a betonon. Stefan nagyon gyorsan kiszállt és ott termett, de én se késlekedtem sokat. Amint odaértem megláttam, hogy Ty feje alatt egy kis vér színezi a betont, és a bokája furcsa pózban áll. Mi történhetett? Azonnal hívtam a mentőket, majd Drew-t is, aki szinte azonnal felkapta a telefonját.
- Mi baj?
- Hosszú, a lényeg, hogy Tylerre a ház előtt találtunk rá kitört bokával és vérző fejjel eszméletlenül. Már hívtam a mentőket, öt perc és itt vannak. Siess te is a kórházba.
- Rendben tíz perc múlva a kórházban leszek! Te jól vagy?
- Mondjuk, igen, fizikailag. Majd elmesélem négyszemközt.
- Miért ki van még veled?
- Stefan. Ő hozott haza, de majd elmesélem.
- Oké. Felhívom Carolékat is.
- Köszönöm. – azzal letettük.
Megpróbáltuk Tylert élesztgetni, de nem tért magához. Lélegzett, csak eszméletlen volt. Meghallottam a szirénákat, amitől megkönnyebbültem. A mentősök azonnal hordágyra tették, és a kocsiba rakták, és mondták, hogy szálljak be én is. Stefanhoz fordultam.
- Most mennem kell, de később benézek a kórházba. Megleszel?
- Igen, és köszönöm. Mindent.
Erre már csak egy kis mosoly volt a válasz, majd becsukódott a mentő ajtaja és elszáguldottunk a kórházba.
/Damon/
A bourbonös üveggel a kezemben vártam, hogy Stefan letámadjon. Nem tévedtem.
- Mi a francot műveltél?
- Semmit.
- Ne hazudj!
- Figyeltem Jent egész nap, és követtem őket hazafelé. Az erdő szélén megálltak, és Tyler meg akarta csókolni, Ő erre kiszállt a kocsiból és gyalog indult el. Ekkor hívtalak. Tyler elhajtott és utána mentem és a ház előtt móresre tanítottam. Arra fog emlékezni, hogy rosszul lépett, kifordult a bokája és beverte a fejét, én pedig két legyet ütöttem egy csapásra.
- Érdekes, hogy mit ki nem hoz belőled ez a lány. A végét nem értem, de remélem csak ennyi történt. Most elmegyek Elenáért és be a kórházba, te pedig ne merd oda betenni a lábad, megértetted?
- Meg. Persze. Úgyis jobb társaságom van, mint a Lockwood família. – azzal meglóbáltam a bourbonös üveget. Stefan megforgatta a szemét majd elsuhant.
Azért jól esett ez a kis balhé, rég fájt már a fogam, a kis Tyler fiúra.
/Jen/
A kórházban már várt ránk Drew, én pedig mit sem törődve a kis „háborúnkkal” odarohantam hozzá, és megöleltem, ő pedig viszonozta. Amíg Tylert elvitték megvizsgálni, Drew félrehívott beszélgetni.
- Mi történt? Mesélj el mindent!
- A suli után kicsit összevesztem Carolinenal, mert halálra idegesített, aztán jött Tyler, hogy menjünk haza. Az erdő szélén megállt és megnyugtatott, hogy nem volt helytelen, amit mondtam, és hogy már rég megérdemelte. Meg akart csókolni, én meg lekevertem neki egy pofont. – a csók szónál észrevettem, hogy összeszorítja az állkapcsát és az öklét, aztán kicsit felengedett a pofonos résznél. – Aztán kiszálltam a kocsiból, mert már nem voltunk olyan messze, ő meg elhajtott. Sétáltam, amikor mellém ért egy kocsi, Stefan volt az és felajánlotta, hogy hazavisz. Amikor a ház elé értünk megláttuk Tylert a földön, a feje alatt volt némi vér, a bokája ki volt csavarodva, hívtuk a mentőket, aztán téged. Ennyi történt.
Drew fel alá járkált, az utolsó egy-két mondatom alatt. Öt perc után megelégeltem.
- Nem mondasz semmit? – kizökkenthettem a gondolataiból, mert felém nézett, kicsit felhúzta a szája szélét és csak annyit kérdezett:
- Legalább nagyot ütöttél? – és igen, még ebben a helyzetben is képesek voltunk nevetni.
Nem sokkal később megérkezett Carol és Richard is, és nekik is elmeséltem a történetet. Nagyon ledöbbentek, amikor meghallották mit akart tenni Tyler. Carol teljesen magába roskadva ült a váróterem egyik székén, Richard pedig fel alá kezdett járkálni, mint az előbb Drew. Kis idő elteltével kijött az orvos.
- A bokája szilánkosra tört és agyrázkódása is van. A lábát begipszeltük, két hétig egyáltalán nem állhat rá, az agyrázkódást kiheveri néhány nap alatt. Felírok neki egy injekciót, amit minden nap be kell neki adni, ugyanabban az időpontban. Kire bízhatom ezt?
- Én nem vállalom, nem bírom a tűket. – vallotta be Richard.
- Nem tudnám megtenni, sajnálom. – ezt Carol mondta. – Jenny te elvállalnád? Ha jól tudom te már csináltál ilyet.
- Persze, elvállalom. Injekciókban jó vagyok, Fraxiparine ugye?
- Orvosira jár?
- Majd csak fogok, remélem. – egész kedves ez az orvos.
- Most a fájdalomcsillapítók és a nyugtatók miatt alszik, de bemehetnek hozzá nyugodtan, és itt a recept, lent a patikában ki is tudják váltani. Fájdalomcsillapítót napi hármat vehet be maximum, és igyon sokat!
- Köszönjük. – hadarta Carol majd elviharzott Tylerhez.
- Sajnálom. – Richard csak ennyit mondott majd követte a feleségét.
Ekkor megérkezett Stefan és Elena.
