Tizenegyedik fejezet - Lehull a lepel

Egy képet is kaptok, mert úgy vettem észre ezt sokan szeretitek, ezentúl amikor találok fejezethez illőt kirakom nektek! Jó olvasást!

Ebéd után átöltöztem, valami kényelmesebbe, mert semmi kedvem nem volt egy kocsmába, kisruhába menni. Logikus nem? A jó idő miatt úgy döntöttem, egy fekete sortot és egy fehér nyakba-kötős toppot veszek fel, egy fehér szandállal. Amikor meghallottam Drew hangját az előtérből, tudtam, idő van, ezért hamar leszaladtam hozzá. Úgy vettem észre, szereti a pontosságot, bár ez egy rendőrtől talán nem meglepő. Épp Richarddal beszélgetett, de megbotlott a nyelve, mikor leértem, de kibírtam nevetés nélkül. Nem kéne felbosszantani, ha már el lettem engedve a Grillbe. A kocsiban persze jött a szentbeszéd.

-         Telefon van nálad?

-         Van.

-         A hitelkártyát tartsd meg, nyugodtan fizess azzal. – tátva maradt a szám. Az oké, hogy a ruhát az állam állja, mert öltözködni mégis kell, de kocsmázni nem létszükség.

Kezd nekem ez egy kicsit bűzleni, de nem most teszem szóvá, az biztos. Bólogattam, hogy úgy látszódjon, figyelek.

-         Két órát leszek a serifnél körülbelül, remélem elég ennyi idő.

-         Elsőre elég. – adtam meg magam. De még nem tudtam, milyen hosszú idő lehet két óra!

-         Ha valami baj van, hívj fel, a számom már beleírtam a telefonodba.

-         Hogy mi?

-         Amikor idefele kocsikáztunk, folyton csörgött, és nem akartam, hogy felkeltsenek, ezért megkerestem és lehalkítottam, és már bele is írtam a számom, hogy meglegyen neked később.

-         Máskor azért kérd el. – nem örültem ennek az infónak, mert vannak olyan SMS-eim amiket, nem mutogatnék, ha lehet.

-         Bocs. – nézett rám egy csepp megbánás nélkül. Na szép. Ez most mi? Bosszúhadjárat? Azt hittem ő elkezdte én visszaadtam, és ennyi. Erre folytatja? Nem lehet ilyen gyerekes!

Az út további részében nem szóltam hozzá. Ő mondott még valamit az idegenekről meg a fedőstoryról, de nem figyeltem oda. A Grill előtt megállt és egy szempillantás alatt kiszálltam és bevágtam az ajtót, ő pedig elhajtott. Húsz méterre megláttam Elenát közeledni, ezért megvártam még a Grill előtt, nem akartam bemenni.

Szia Jen! – köszöntött vidáman Elena. Még meg is örült.

-         Hello! Nagyon örülök, hogy ráértél, nagyon nagy szükségem van most valakire.

-         Na akkor menjünk be, rendeljünk valamit inni, és mesélj!

Beléptünk a szinte üres kocsmába, alig öt-het ember lehetett bent a csapossal együtt. Elena az egyik kis fülkéhez vezetett, és utánunk jött is a pincér srác.

-         Szia Matt! – köszönt neki Elena.

-         Sziasztok! – mosolygott ő is vissza. Én csak elmotyogtam egy „hello”t.

-         Mit hozhatok?

-         Én egy kólát kérek, te Jenny?

-         Én is.

-         Akkor két kóla, máris hozom.

Miután hallótávolságon kívülre került, már meg is kaptam az első kérdést.

-         És kivel fogsz táncolni?

-         Carol arra kért, hogy had legyen a párom Tyler, én meg belementem, mert egyébként sem ismerek mást itt.

-         És mért nem táncolsz Drewval?

-         Vele már így is túl sok időt töltök.

Erre csak nevetett.

-         És megvan már a ruhád?

-         Épp a boltban voltam mikor hívott Carol, így meg is vettem azonnal. Csak annyit mondok, hogy vörös és gyönyörű.

-         Az enyém kék, hosszú selyemruha.

-          Az enyém is selyem. – öltöttem ki rá a nyelvem. Jót nevetett, aminek azért örültem, mert így kiderült, van elég humorérzéke és ilyeneken nem fog megsértődni.

Elhatároztam, neki önmagam fogom adni, és csak remélem, hogy így is bírni fog.

-         Akartalak még faggatni a suliról is, meg úgy az emberekről, úgy összességében.

-         Hát a suli nem olyan nehéz szerintem, a matekkal és a franciával szokott csak gondom lenni, a többi tanár jó fej, főleg a töri! Képzeld, a töri tanár Alaric, a nagynénémmel jár.

-         Akkor te biztos ötös leszel! – kacsintottam rá.

-         Az leszek én nélküle is! – nyújtotta most ki ő a nyelvét.

Időközben megjöttek a kólák is, de Matt nem maradt beszélgetni. Szerencsére.

-         Furán néz rád ez a Matt, van valami oka?

-         Hát legjobb barátok voltunk, később elkezdtünk járni, de nem volt meg az a szikra, ezért szakítottunk, de megbeszéltük, hogy barátok maradunk. Amikor viszont összejöttem Stefannal kicsit megint megharagudott, de már kezd visszatérni a normálisba a kapcsolatunk.

-         Hát ez elég bonyolult…

-         Ó ha tudnád, mi folynak itt!

-         Na, pletykálj csak egy kicsit, gyerünk! – bíztattam a folytatásra.

-         Oké, hát először is, Mattről kábé ennyi, van egy nővére, de ő elköltözött már rég. Matt nővére volt Tyler barátnője, meg mellékesen az öcsémé is, de mindegy. Akkor Tylert már ismered, kicsit zűrös sportoló, de semmi extra. Bonnie a legjobb barátnőm, néha kicsit fura, de így szeretjük, ne tedd neki szóvá bármit is mond neked. Például, néha úgy csinál, mint egy látnok! Olyankor csak bólogass arra, amit mond! Caroline, a nagyszájú pletykagép, de remek szervező. Ő szemet vetett Stefanra, de mikor nem ment vele semmire, összeállt egy pár hétre Damonnal, de végül most Mattel van.

Na, erre a gondolatra begörcsölt a gyomrom. Damon az ijesztő rejtélyes veszélyes fiú és Caroline a cserfes, nagyszájú, duracel nyuszi. Nem tudtam összerakni őket a fejemben. De nem ez volt az ok, amiért összeszorult a gyomrom, hanem eszembe jutott az este, amikor Damon a szobámban járt. Kirázott a hideg is. Azt még most nem akartam elárulni Elenának, hogy én már ismerem Damont.

-         Damonnal vigyázz, inkább kerüld őt messziről. Mindenkit csak bajba sodor, és az összes lánynál bepróbálkozik a környéken. Volt Vikivel, Matt nővérével és Carolinenal is, meg gondolom sok más szerencsétlennel is, akikről nem is tudunk. – hát ezzel már elkésett. – Stefant pedig már ismered.

(És itt vesztem el.)

-         De ezt te honnan tudod? – nyílt nagyra a szemem. Stefan elmesélte neki?

-         Tudod, azon a délelőttön én is ott voltam a házban, az emeleten. Mindent hallottam. Szóval ki vele ki ez a Drew és miért vagy itt valójában?

-         Nem mondhatom el, sajnálom, tényleg.

-         Pedig könnyebb lenne, hidd el. Nekem is volt egy nagy titkom, és rettentő nehéz volt egyedül cipeli azt a terhet a vállamon, de ha elmondod, az segít. És megígérem, nem mondom el senkinek! Stefannak se.

Hát jó, ha tényleg nem tudja meg senki lehet róla szó. Vegyük ezt egy barátság kezdetének, amihez bizalom kell. Hát tessék.

-         Rendben, de sok embert, köztük engem is veszélybe sodorsz, ha ez kitudódik.

-         Megértettem.

-         Hát legyen… - azzal elmeséltem neki életem történetét, kezdve a betöréstől, a mai napig, de csak a tényeket mondtam el, érzelmeket nem kevertem bele. Kihagytam Damon éjszakai látogatását, és a hazajutásomat is leegyszerűsítettem, mindennek csak a lényegét mondtam el, de így is épp elég ideig tartott.

 Amikor befejeztem Matt lépett mellénk és letett elém egy nagy pohár Bourbon whiskyt. Kérdően néztem fel rá.

-         Valaki küldi, de nem mondhatom el kicsoda.

-         Hát köszi.

Azzal el is ment, én pedig nem haboztam, belekortyoltam és mit ne mondjak, nagyon jól esett, ezután a nagy felidézés után. Elena még a történet hatása alatt állt, de a whiskyre nézve összehúzta a szemöldökét. Biztos korainak tartja az időpontot.

-         Köszönöm, hogy elmondtad, és őszinte voltál. Tudom csak röviden mondtál el mindent, és több van még az események mögött, de azt majd elmeséled máskor, ha már jobban megismertük egymást.

-         Vedd úgy, mint a bizalmam jele, nem szoktam megbízni az emberekben, de te annyira kedves és közvetlen vagy velem, hogy nem tudok nem bízni benned.

-         Nem mondom el senkinek, de van egy olyan érzésem, hogy nem sokáig tudod titokban tartani. Damon nagyon kíváncsi és fúrja az oldalát a Drew story, és nem nyugszik, míg ki nem deríti, bár nem hiszem, hogy ha megtudná, világgá kürtölné. – kicsit úgy beszélt, mint aki előre magyarázza a bizonyítványát.

/Damon/

Az egyik sarokban lévő fülkéből hallgatóztam. Tudom gyerekes, de túl kíváncsi vagyok. Megdöbbentett, amit a szüleiről mondott, így visszagondolva nem csoda, hogy nem omlott aznap este a karjaimba, hisz valahol mélyen, még ha be nem is ismeri, fél a szülei elrablójától, és így, ahogy én is betörtem, cseppet sem lettem szimpatikus, bár összezavarni azért még sikerült.

Tudtam, hogy nem testvére az a Drew gyerek és még nem is rokon. Ez annyiból nem jó nekem, hogy simán teheti a szépet Jennek, aki viszonozhatja is, mert hát nem családtagok. De ha véletlen megölném, nem lenne nagyon oda. Vagy már megkedvelte annyira? Elég haragosnak tűnt az érkezéskor…

 A táncról meg annyit, hogy rohadtul bosszant, hogy Tylerrel fog lötyögni. Ezzel még lesz egy kis dolgom. És már kezdtem is forralni a tervem, mikor Elena fizetett és távozott. Jen viszont még maradt, és épp a táskájában kotorászott. Itt az ideje beszélgetni!

/Jen/

Hirtelen valaki beült velem szembe a bokszba, ezzel kis híján a frászt hozva rám. Felnéztem és Damon vigyorgó fejével találtam magam szembe.

-         Ízlett? – bökött a pohárra.

-         Lement. – nem akartam túl lelkes lenni, pedig rohadt jól esett.

-         Szívesen. – kis szünet után kibújt a szög a zsákból. – Szóval Drew Campbell nyomozó, heh?

-         Te hallgatóztál? – a hidegvéremnek annyi.

-         Nem, csupán itt ültem, pár hellyel arrébb, és hallottam mindent. Túl hangosak voltatok. Bár Elena előtt lebuktam.

-         Akkor ezért magyarázott előre rólad. – esett le végül. – Akkor is tudta, hogy itt vagy mikor megkérdezte mi az igazság?

-         Nem, a Bourbonből jött rá. Az én kedvencem, erről esett le neki, hogy itt vagyok és figyelek.

-         És most mik a terveid? – ennél szarabbul úgyse lehetek, ezért mertem megkérdezni.

-         Ó, ugye nem hiszed, hogy elmondom? Még Stefannak is több hónapjába telt, míg rájött miért költöztem anno Mystic Fallsba! Ha beavatnálak, nem lenne izgi!

Hát remek, beismerem lehettem szarabbul is, bravó Damon.

- De most megyek, megjött a lovagod. – nézett az ajtó felé, ahol épp Drew lépett be. Mire visszafordultam, hogy visszaszóljak a lovagért, már sehol sem láttam.