Tizenharmadik fejezet - Damon 1.

Elena, mint egy régi jó barát, úgy ölelt át, és ez nagyon jól esett. Rögtön megfogta a kezem és arrébb vitt, hogy kifaggasson. Neki elmeséltem mindent, de kicsit úgy éreztem mintha, már ismerné az eseményeket, de biztos csak képzelődöm. Mostanában többet látok a dolgokba, mint amennyit valójában tartalmaznak. Ez a hely tényleg misztikus, ahogy a neve is mondja. Amióta itt vagyok, napi szinten történnek szokatlan dolgok, bár lehet, csak nekem szokatlan. Annak, aki itt él minden napos. És gondolom, azért mert nem ismerek senkit, mindenkivel bizalmatlan vagyok, és minden mögött hátsó szándékot látok. Olyan érzés ez mintha egy olyan játékot játszanál, amiről mindenki tud, csak te nem, és te is csak egy bábu, vagy akinek minden mozdulatát előre megtervezik. Minden, amit teszek, következményekkel jár. Ez mindig igaz volt, de most ezek az okozatok súlyosabbak. Mint egy élet-halál játszmában. Ilyen gondolataim sem voltak Atlantában, ez a hely megváltoztat, és én nem szólhatok ebbe bele. Érzem, ha elmennék, valahogy mindig visszatérnék ide. Rab vagyok. De minek a rabja? A városé, az embereké, a saját elmémé? Kezdek megőrülni, és Elena is észrevette az arcom változásaiból, hogy valami nincs rendben. Leültetett és elment vízért, addig én körülnéztem és megláttam a folyosó végén Drew-t és Stefant beszélgetni. Miről lehet szó?

/Drew/

            Stefan Salvatore. Hallottam róla a seriftől, és az ő állítása szerint rendes emberek, sőt Damon nagyon nagy segítője a rendőrség munkájának, így mikor Stefan megkért, hogy menjek vele, nem haboztam.

-         Szeretnélek megkérni valamire.

-         Mondd csak, meglátjuk, mit tehetünk.

-         Először is Damont távol kell tartani Jennifertől. – értetlenül pislogtam rá – Higgy nekem, ismerem a bátyámat, és bár most elkezdett jó irányba változni, de még így is egy sunyi és veszélyes alak.

-         A seriff viszont csak jókat mondott róla. – ellenkeztem.

-         Ez Damon specialitása, az emberek manipulálása, könnyen és jól hazudik, és bármit megteszi, hogy véghezvigye a céljait. A serifet is két nap alatt csavarta az ujjai köré, és bár Jenny erősnek tűnik, ha Damon felfedezi őt, csak napok kérdése, hogy megszerezze Jen bizalmát. Onnantól egyenes út vezet le a lejtőn.

-         Nem értelek.

-         Láttad már Carolinet? A szőke hangos lány. – bólintottam – Az a lány is bedőlt Damonnak, és ő úgy játszott vele, ahogy akart, aztán Damon ráunt és a lány egy hónapig egy roncs volt, most is csak kívülről van rendben. Damon nagyon jó társaságnak tűnik a lányoknak, és az is, amíg rájuk nem un.

-         Szerintem Jen nem dőlne be neki.

-         Talán igazad van, de azért jobb az óvatosság. Ha meglátod Damont a házatok közelében hívj fel, és hagyd, hogy Jen Elenával barátkozzon, mert ő egy olyan lány, aki már bizonyította, hogy lehet Damonnak nemet mondani, és már eléggé ismeri Damont – adott át egy cetlit a számával.

-         Rendben persze. Elena pedig bármikor eljöhet hozzánk és Jenny is mehet hozzájuk.

-         Köszönöm. – és tényleg hálásnak tűnt.

Minden, amit Stefan mondott, ellent mondott a serifnek. Kinek higgyek? A serifnek, aki munkatárs, elvileg megbízható, komoly rendőr, viszont nő, és ha Stefan mond igazat, akkor könnyen elcsábítható. Viszont lehet, hogy Stefan hazudik, de miért? A bátyja iránti gyűlöleten kívül más oka is lehet rá? Figyelni fogok ezekre az emberekre, Damonra, Stefanra, Elenára és a Serifre is.

/Jen/

            Stefan otthagyta Drew-t, aki eléggé elgondolkodó fejet vág. Később kifaggatom. Elena visszaért a vízzel, ami nagyon jól esett, nem is tudom ittam-e már ma valamit. Nem beszélgettünk tovább, mert Stefan hívta, hogy menniük kell, így Elena még egyszer megölelt, majd elhagyta a kórházat, helyét viszont átvette mellettem Drew.

            Nem, nem most van itt az idő a faggatózásra, inkább belékaroltam és a vállára hajtottam a fejem. Hallottam, hogy sóhajt és meg akartam kérdezni, miért, de a szemem hamarabb lecsukódott, mint ahogy a szám kinyílt.

/Drew/

            Annyira nehéz magamon uralkodni, és nem elárulni azt, hogy nem is vagyunk testvérek. Átkarolhatnám, mert ilyet tesznek a családtagok, de félek, nem lenne elég, nem állnék itt, meg és ha tovább megyek nincs megállás. Képtelen leszek ellenállni, és én magam fogom bebuktatni az egész tervet. Itt alszik a vállamon és nem mozdulhatok. Szabad vagyok, de a kezemet megköti az eszem. Megfogott ez a lány, de hogy hogyan, az rejtély. Bárcsak ez lenne az egyetlen titok az életében, mert érzem, hogy feszült, ideges és valamit nem mond el őszintén, pedig elviekben bízunk a másikban. Vagy azok is csak szavak voltak a békességért és a látszatért? Nem más, mint egy kompromisszum? Nem hiszem, csak hogy ezek a gondolatok attól még ott vannak a fejemben és már ez is gyengíti a bizalmat. Megcsörrent a telefonom.

-         Halló, itt Drew Campbell.

-         Nyomozó, kérem, induljon azonnal el Atlantába! Nagyon nagy szükségünk van önre! Csupán két napról lenne szó. Ott tudja hagyni Ms. Fox-ot, vagy fenyegeti valami veszély?

-         Természetesen uram, indulok azonnal. Ms. Lloyd-Fox-ot nem veszélyezteti jelen pillanatban senki, és rá tudom bízni az itteni serifre.

-         Nagyszerű, akkor a kapitányságon találkozunk, várom.

-         Viszlát.

Ez most egy jel volt, hogy hagyjam Jennyt? De lehet, hogy csupán egy nyomot találtak, vagy az elkövetőket magukat és azzal lehetővé tennék a nyugodt életet Jennek és én sem lennék már az őre, csak egy barátja, vagy több?

            Lefektettem az alvó angyalt a váró padjára és bementem Lockwoodékhoz, gyorsan felvázolni a helyzetet. Megígérték, hogy vigyáznak Jenre és hívnak, ha bármi történne, de nekem ennyi nem elég. Jennyhez mentem és megpusziltam a homlokát, hisz ezt egy bátyus is megteheti, majd a kocsihoz siettem és a Salvatore házhoz vezettem. Egész könnyen megtaláltam, hisz az elmondások alapján a főútról az erdőbe vezető első út jobbra. Eléggé ki volt járva így könnyen rá tudtam fordulni és gyorsan megérkeztem, az ajtóhoz futottam és becsengettem. Fél percen belül nyílt az ajtó, mögötte pedig Damon állt.

-         Hello.

-         Hát te? – mondta kicsit meglepődve és nem kicsit bunkón.

-         Stefant keresem.

-         Épp ebédel.

-         Zavarom? – ezen nevetni kezdett majd beinvitált a házba.

-         Valószínűleg zavarnád, ha itthon lenne, de nincs.

-         Mikor ér vissza?

-         Miért? – kérdésre kérdéssel válaszolt. De utálom ezt. Azt hiszem Stefannak igaza volt a seriffel kapcsolatban.

-         Nem rád tartozik.

-         Ó, de igen.

-         Hagyjuk, inkább megyek, erre nem érek rá.

-         Ülj le, mindjárt itt lesz.

-         Mindjárt? – ez alatt most mit ért? Perceket, órákat, napokat?

Mintha az úr megválaszolta volna a kérdésem, nyílt az ajtó és belépett Stefan. Rögtön meglátott, majd dühösen nézett Damonra, aki csak megrántotta a vállát és felment az emeletre egy „még látjuk egymást” mondattal. Stefan rögtön lecsapott rám.

-         Mi történt?

-         Hívtak Atlantából. Vissza kell utaznom egy pár napra, de Jennyt nem vihetem. Megbeszéltem Lockwoodékkal, hogy vigyáznak rá, de jobban örülnék, ha te és Elena is vele lennétek, amennyit csak tudtok.

-         Persze, ha gondolod, megkérem Elenát, hogy aludjon ott addig, míg vissza nem térsz, szerintem Jen is örülne.

-         Remek ötlet. Köszönöm, most rohanok már úton kéne lennem.

-         Szívesen, és siess vissza.

Bólintottam és már rohantam is az autóhoz. Nem mondta senki, hogy siessek, de úgy éreztem minél hamarabb indulnom kell és oda érnem, hogy visszaérjek mielőtt bármi baj történne itt. Rátapostam a gázra és meg sem álltam Atlantáig.

/Damon/

            Ilyen mázli nincs. Kárpótolni akar ez a szar világ az elmúlt 150 évért vagy mi? Öltem, hazudtam, kihasználtam az embereket és mégis ilyen esélyeket kapok! A drága nyomozó urat elhívják egészen vissza Atlantába, ami minimum három napot ad nekem. Úgy érzem most jött el az alkalom. Kiugrottam az ablakon és a kórházba rohantam. Az első utam viszont Jen helyett, aki a váróban aludt, Carolhoz és a hím Lockwoodokhoz vezetett. A kórteremben csak ők voltak hárman így bementem és bezártam az ajtót. Tyler csak félig volt magánál, ő nem jelent veszélyt, így Richardot ütöttem le, persze nem erősen, ő is kell nekem. Carolnak ledöbbenni sem volt ideje, én előtte termettem, befogtam a száját és mélyen a szemébe néztem.

-         Azt szeretnéd, hgy Jen, Damonnal táncoljon, hisz ő is alapítói családtag és nagy segítője a városnak.

-         Azt szeretném, hogy Jen Damonnal táncoljon. – ismételte utánam engedelmesen.

-         Inni akarsz egy kávét és erre az egészre nem fogsz emlékezni.

-         Inni akarok egy kávét. – és ezzel kiment a szobából. Remek, egy kipipálva és, ha ő nem élt verbénával, akkor a többi sem. Tényleg ostobák, azt hiszik ennyi volt, az összes vámpírt megölték?

A következő Tyler, mivel apuci még ki van ütve. Vele is eljátszottam.

- Az szeretnéd, hogy Jen Damonnal táncoljon, mert jó haverod és szerinted meg kéne ismerjen közelebbről. –utánam ismételte, majd kitöröltem az emlékeit arról, hogy leütöttem az apját. Lockwood papa éledezik, jöhet ő is.

- Azt szeretnéd, hogy Jen Damonnal táncoljon, mert családi jó barát, városalapító, és Tyler után neki örülnétek a legjobban. – ismétlés, memóriatörlés. Kész is indulhatunk.

            Kifelé menet megálltam Jen mellett, de úgy döntöttem hallgatok a mondásra, miszerint a türelem rózsát terem. Ha most felkeltem, nem tudnám megállni, hogy ne legyek bunkó, ahhoz túl éhes vagyok, és csak elszúrnám az esélyt, hogy a Lockwood klán hatására velem akarjon táncolni. És még valami, gyakrabban kellene ennem, túl erős az illata, legszívesebben most azonnal rátapadnék a nyakára, vagy bármelyik részére, csak érezhessem. Ezt a hibát nem követhetem még el, várnom kell, úgyis megkapom őt egyszer, és ha megkaptam, önként adja majd nekem, amit akarok, igézés nélkül, és az teljesen más lesz.

            Lefagytam. Most azt akarom érezni, mint amit anno Katherinnel éreztem? Én önként adtam magam neki, belészerettem és most ugyan azt akarom én is egy embertől? Azt akarom, hogy szeressen és engem, ne azt, akit játszom? Miért akarom én ezt, én nem vagyok Stefan!? Én nem tudok szeretni, csak gyűlölni! Vagy ez megváltozhat? Kétkedve néztem a szunnyadó lányra, akiben talán a szép külső mögött olyan dolog van, ami még Kathben sem volt meg? Ha ő több mint Kathrine akkor jobban szeretném, még erősebben?

            Megijedtem a saját gondolataimtól, az éhséget pedig teljesen elfelejtettem. El kell tűnnöm innen, mielőtt még több zagyvaság jut eszembe! Az ajtóig emberi tempóban haladtam, de a szabadban már száguldottam a legközelebbi fákig, amiknek a rejtekében holló lettem és messze repültem.