Ötödik fejezet- Mystic Grill

Egyszer csak kopogtattak. Megriadtam a hangtól, aztán nevetnem kellett magamon. Ez vagyok én, egy hatalmas madarat megbűvölve nézek, és csak azt hallom a fejemben, közelebb-közelebb. Majd mikor elszáll, nem érzek mást csak csalódottságot, mert nem tudtam rendesen megnézni magamnak. Viszont az a kopogástól szívinfarktust kapok. Talán kicsit zilált az idegállapotom.

-   Igen? – kiáltottam, a kopogtatónak, s közben feltápászkodtam a földről. Tyler lépett be.

-   Sikerült mindent kipakolnod?

-   Persze, mindennek megtaláltam a helyét. – nagyon jól esett a figyelmessége, lehet mégsem valami szülői jutalom hajtja, csak egyszerűen magától ilyen.

-   Arra gondoltam, hogy biztos szeretnéd megismerni a helyet, meg az embereket. – megerősítést várva nézett rám ezért rábólintottam. Annyira azért nem vagyok oda az ötletért, de egyszer úgyis meg kell ismernem mindenkit, ha egy hétnél tovább kell itt lennem. Talán jobb nem az iskolában találkozni mindenkivel először. Tyler folytatta:

-   Remek, szóval holnap estére Caroline szervezett egy bulit a Grillbe. Az a helyi kocsma étterem, szórakozóhely egyben. És arra gondoltam, hogy nincs-e kedved eljönni? Bemutathatnálak szinte mindenkinek. Na?

-   Oké, én benne vagyok, de Drew nélkül nem mehetek, szóval őt is rá kell beszélned!

-   Ne aggódj, majd megzsarolom valamivel. – egy ravasznak szánt mosolyt villantott. Csak jót nevettem rajta, de azért eszembe jutott egy frappáns visszaszólás, mint általában.

-   Csak nézd meg, hogy kéznél van-e a fegyvere mikor fenyegetni kezded! – az arcára fagyott a vigyora, és kicsit kitágult a szeme is. Nem bírtam ki, elröhögtem magam, majd mikor vette az adást, ő is velem nevetett.

Mikor kiröhögcséltük magunkat, meghallottuk Carol kiáltását lentről, ami vacsorázni hívott minket. Elindultam Tyler után, és a folyosón becsatlakozott mögénk Drew is. Az étkező a lépcső alatti folyosó végén volt. Szép és nagy volt, mint minden a házban. A vacsora pedig isteni volt. Utoljára azt a rántottát ettem még az országúti benzinkútnál, ahhoz képest ez maga, a mennyei manna volt! Ty csak egy pillantással jelezte, milyen jól szórakozik azon, ahogy lapátolom magamba az ételt. A vacsora után mindenkinek jó éjt kívántam, és elvonultam aludni. Igaz, az egész autó utat végig aludtam, mégis rettentő fáradtnak éreztem magam. Valószínűleg a jóllakottság volt ennek az oka. Átöltöztem pizsamába és az éjjeli lámpa fényénél olvasgattam egy kicsit. Amikor már összefolytak a sorok a szemem előtt és hatodszorra se fogtam fel egy mondat értemét, eltettem a könyvet és lekapcsoltam a lámpát, majd oldalra fordultam. Mielőtt elaludtam, mintha valami árnyat láttam volna mozdulni az erkélyen, de már ezt se fogtam fel igazán, és elmerültem egy nagyon érdekes álomban.

         Álmomban, éjszaka egy sötét erdőben voltam. Nem láttam semmit, csak nagyon fáztam, nem is tudtam, mit csináljak, így hát álltam tovább dideregve az avarban. A lábammal éreztem a sarat, a leveleket és kis ágakat is, amikor valami megzörrent mögöttem. Megfordultam és meresztettem a szemem a sötétbe, de semmit nem láttam, csak az-az érzés volt bennem, hogy valaki néz. Nem tudom, hogy, de mindenki megérzi, amikor valaki figyeli, és most én is biztosra tudtam, hogy nem vagyok egyedül. Nem akartam kiabálni neki, meg se fordult a fejemben, hisz ki tudja, jó vagy gonosz-e, így csak álltam és vártam mi történik. Amikor már azt hittem, hogy még álmomban is csak képzelődök, felülről halottam egy ág reccsenését, és ösztönösen leguggoltam, épp időben, mert éreztem, hogy szárnyak súrolják a fejem.

         És felébredtem. Ahogy kinyitottam a szemem, megláttam az ágyam végében állni Drew-t.

-   Jó reggelt. – mosolygott rám.

-   Te álmatlanságban szenvedsz? – morogtam vissza.

-   Inkább te vagy álomkóros! Azért jöttem be, hogy felkeltselek, mert egy óra múlva ebéd van. A reggelit kihagyhattad, de ezt már nem. Egyre inkább úgy tűnik, hogy téged nem terroristáktól kell megvédeni, hanem az éhenhalástól. Három nap alatt alig ettél valamit.

Ezzel a szentbeszéddel sikerült elérnie, hogy igazat adva neki, korogni kezdjen a hasam.

-   Jól van, felkelek. tizenöt perc és lent leszek. Ha nem akkor visszaaludtam vagy éhen haltam.

-   Hallom megyünk bulizni este. – húzta el a száját.

-   Nem muszáj, ha nagyon nem akarsz szórakozni menni.

-   Nem azért rendeltek melléd, hogy én érezzem jól magam, hanem hogy azt biztosítsam, hogy te gondtalanul járkálhass. Szóval igenis megyünk. Na de én most elmegyek, be kell néznem a helyi őrsre, addig kérlek, ne hagyd el a házat, rendben?

-   Ébressz fel, ha visszaértél! – vicceltem el a választ, és kicsit oldottam is a feszültséget.

-   Ha nem mész le ebédelni, egyesével tolom le a falatokat a torkodon! – de ezt már ő is nevetve mondta, majd elhagyta a szobát.

Kikászálódtam az ágyból, és az erkélyajtóhoz léptem, hogy engedjek be egy kis oxigént. Kiléptem, és körülnéztem a hátsó kertben. Tényleg nagyon szép volt, és napozni hívogatott a zöld pázsit. Talán, később kiülök olvasni a fűbe, nyáron otthon is gyakran tettem ezt. A hasam jelezte, hogy ideje lenne valami táplálék bevitelnek. Fogat mostam, gyorsan lezuhanyoztam, felvettem egy farmer halásznadrágot egy fehér atlétával meg fehér papuccsal és lecsoszogtam az ebédlőbe. Útközben összefogtam a hajam egy laza kontyba. Az ebédlő üres volt, de az asztalon meg volt terítve két főnek. Mivel nem láttam senkit elkiáltottam magam.

-   Hahó! – erre Tyler dugta be a fejét az ajtón.

-   Jó reggelt álomszuszék! Mindig ennyit alszol?

-   Nem ez kivételes. Általában nem igényel sok pihenést a szervezetem. négy-öt óra alvás bőven elég.

-   De jó neked! Akkor egy-egy buli után is gyorsabbal helyre állsz, nem?

-   Eltaláltad, utálnak is ezért a többiek. Na, meg leitatni se könnyű engem, vagyis lehetetlen. Próbáltam már mindent, de igazán részeg még sosem voltam.

Meglepődve nézett rám, majd elszántra változott az arca.

-   Hát, ha így állunk, majd megmutatom neked, hogy kell lerészegedni! Sőt, mindig van ivó verseny az ilyen bulikon, szóval már most kösd fel a gatyád, mert amint odaérünk, benevezlek.

-   Egy próbát megér. Drew majd hazacipel a hátán kettőnket, ha sikeres lesz az akciód!

-   Úgy legyen. Na, hozhatom az ebédet?

-   Kimondtad a mai nap legszebb szavát. Ebéd!

Azzal eltűnt az ajtó mögött, én meg leültem az egyik tányér mögé. Csendben megettük a tésztát, amit Tyler szolgált fel, majd miután befejeztük, megköszöntem és felmentem a könyvemért. Nem felejtettem el ám a csábító gyepet.

         A nap épp az ég tetején járt, a fű pedig már nem is volt vizes a reggeli párától, így bátran leültem és hátradőltem. Egy kis ideig csak élveztem a nap sugarait, aztán nekikezdtem olvasni. Nagyon gyorsan haladtam, ebben a nagy csöndben, alig fél óra alatt be is fejeztem az egyik kedvenc kisregényem. Felültem, körülnéztem a kertben és megláttam a nagy hollót az egyik fán. Most nem akartam közelebb menni, talán kicsit tartottam tőle az álmom miatt. Csöndben, mozdulatlanul figyeltem mit csinál, de csak ült az egyik nagy fa ágán és meg se mozdult.

- Mit csinálsz? – hozta rám a frászt megint Drew, de nem csak rám, a hollóra is, mert ahogy én megugrottam ültömben, ő úgy repült fel a fáról.

- Olvasgattam. Mennyi az idő?

- Délután három. Kicsit sokáig faggatózott a sheriff. Ettél?

- Igen uram, ettem. – szalutáltam katonásan.

- Helyes, én is megyek eszem valamit. – azzal ott is hagyott.

Felmentem a szobámba én is, mivel már nem volt a fűben több dolgom. Eszembe jutottak a barátnőim, és hogy még mindig nem hívtam fel őket.

         A szobámban ránéztem a telefonomra, ami még több nem fogadott hívást és sms-t mutatott, mint amikor az autóban megnéztem. Kate-et hívtam először, hátha szerencsém van, és mind együtt vannak. Szerencsém volt. A telefonálást úgy egy óra alatt le is tudtam. Kate teljesen ki volt akadva. A moziba nem mentem el, hívott és nem válaszoltam, majd meglátta a házunk előtti rendőröket, akik nem árultak el neki semmit. Este pedig, a híradóból tudja meg, hogy a szüleim eltűntek. Megértem, hogy kiborult. Egy órán át beszéltem hármójukkal, míg mind megnyugodtak. Kicsit én is jobban lettem a beszélgetéstől, és megígértem, hogy gyakrabban jelentkezem majd.

         Kicsit leültem a laptopom elé, és megnéztem a kedvenc blogjaimat, hátha van friss bejegyzés valakinél. Találtam is párat, és egy órát legalább megint csak olvasgattam. Mikor már fájt a szemem a géptől, beraktam egy-két számot a media playerbe, hogy szóljon valami, amíg készülődök.

         Nem akartam úgy bulizni menni, és megismerni az ittenieket, hogy kócos és piszkos vagyok, ezért egy hosszabb fürdés keretében megmostam a hajamat is. Hát ezt nem lehetett elsietni, úgyis hamar kezdtem el készülődni. Este hétre már meg is szárítottam a hajam és már csak azt kellet kitalálnom, mit vegyek fel.  Végül egy szürke farmert választottam, hozzá egy fekete pólót, aminek bő rövid ujja és valami csillogós minta volt az elején. Ehhez egy fekete kicsit magas sarkú csizmát választottam, és egy fekete bőrdzsekit. Csináltam magamnak egy nem túl erős füstös sminket, amivel kiemeltem a világos szemeimet, majd felöltöttem a kirakott ruháimat és betettem a fülembe, egy egyszerű átlátszó köves fülbevalót. Átpakoltam egy fekete kistáskába a pénzem és a telefonom. És késznek nyilvánítottam magam. Visszaültem a gép elé, hogy megnézzek még valamit, amikor kopogtattak az ajtómon.

-   Gyere! – kiabáltam, és kinyomtam a zenét.

-   Szia. – nézett be Tyler. – Tíz perc múlva indulunk, kész vagy? – felálltam, hogy megmutassam magam.

-   Hűűh. – csak ennyit mondott.

-   Mi az? Hülyén nézek ki, öltözzek át?

-   Dehogy is! Csak azon gondolkodom, honnan szerezzek neked nagyobb testőrséget! Nagyon csinos vagy.

-   Köszönöm! Pár perc múlva lent leszek.

-   Oké. –majd kihátrált a szobából.

Tíz perc múlva tényleg a kocsiban ültünk. Az Audiban. Hát így tényleg nem keltünk feltűnést, füstölögtem magamban. Hátra ültem, mert Tyler elöl navigált, míg Drew vezetett. Alig néhány perc kocsikázás után, kiszálltunk egy kocsma, étterem, vagy pub előtt. Én se tudtam megfelelő szót találni erre a helyre.

         Tyler ment először be, én utána és Drew volt a hátvéd. Tyler mindenkit ismert, de tényleg. Sokan odajöttek hozzá, és azokat mind be is mutatta nekem. Igyekeztem megjegyezni a neveket. Bemutatta nekem Caroline-t és Mattet, akik mint kiderült egy pár voltak. Matt nagyon kedves fiúnak tűnt, Caroline pedig egy energia bomba volt. Atombomba. Rögtön karon ragadott és elrángatott a fiúk mellől, hogy bemutasson mindenkit, és közben háttérinfókat súgjon a fülembe. Aztán az egész helységen átverekedve leültetett egy asztalhoz, néhány ember közé. És sorba elkezdte őket bemutatni.

-   Emberek, ő itt Jennifer, Tyler unoka testvére. Jenny ők itt, Bonnie, Jeremy, Elena és Stefan.

-   Helló! – mondták mind egyszerre. Aztán láttam Caroline-on, hogy kezdené a komolyabb faggatózást, de szerencsére befutott Drew, én pedig nem haboztam őt is bemutatni, hátha őt fogják inkább faggatni.

-   Caroline elfelejtettél valamit. – ő erre csak megriadva nézett rám. Nevetve folytattam. – Ő itt a bátyám Drew. – mutattam rá. – Drew, ők itt Caroline, Bonnie, Jeremy, Elena és Stefan. Igaz? –néztem rájuk bizonytalanul, de szerencsére mind bólogattak.

-   Nagyon örvendek. – fogott kezet a fiúkkal. Erre odaért Tyler is.

-   Nincs kedved táncolni, mielőtt lerészegedsz?

-   Úgyse fogok, de a táncba benne vagyok. – kézen fogott és a táncparkett felé húzott.

Nem is emlékszem mikor táncoltam utoljára.

         Tyler nagyon jól táncolt, nem volt gyenge partner. Táncban minden szabad, vallom én, ezért nem távolodtam el tőle mikor közelebb táncolt hozzám, engedtem, hogy az egyik lábával belépjen az én két lábam közé, és a mellkasa is már nagyon közel volt az enyémhez, a lélegzetét pedig hallottam a hangos zene ellenére is. Az egyik kezével a kezemet, a másikkal a derekamat fogta. Tánc közben, körbenéztem egy kicsit a helyen is, amíg a pillantásom meg nem akadt, egy pohár mögül rám szegeződő szempárban. Fekete kabát, sötét póló, volt rajta és nagyon világos, kék szemei voltak, amiket egyenesen nekem szegezett, sötét haja mögül. Nem tudtam másfelé nézni, pedig átfutott az agyamon, hogy csak nem illik így megbámulni valakit, még akkor sem, ha az illető is ugyanúgy bámul engem. Egyébként se nézett ki túl jó fiúnak, sőt inkább sütött róla, hogy félni kéne tőle. Tyler észre sem vette, hogy nem figyelek rá, úgy érzem nagyon tetszett neki ez a helyzet. Kicsit hátrébb lépve táncoltam tovább, azért mégis csak az unokatestvérem! Megéreztem egy kezet a vállamon, és hátra fordulva Drew-val találtam magam szembe, aki igen csak morcosnak tűnt, és intett a fejével, hogy menjek vele. Egy „bocs”-csal otthagytam Tylert, és kimentem a bejárathoz, ahol már csendesebb volt a zene, így hallhattuk egymást.

-   Neked elment az eszed?

-   Miért is? – nagyon nem értem mitől kapta fel így a vizet.

-   Megbeszéltük, hogy semmi feltűnő viselkedés, ti meg Tylerrel meg azonnal felhívjátok magatokra a figyelmet! Mit akarsz? Első nap egy jó kis verekedést?

-   Nem tudom, miről beszélsz, csak táncoltunk!

-   De te nem láttad, hogy Tyler csak azért kért fel, hogy a haverjainak mutogassa, hogy veled táncol? Akár hiszed, akár nem, senkinek nem árulta el, hogy rokonok vagytok.

Ezen meglepődtem. Nem tudom mit akarhatott ezzel Tyler. Vagy csak egyszerűen ő is pasiból van? Erre nem is gondoltam. Kicsit, nem is nagyon rosszul esett, hogy arra akart használni, hogy mutogasson esetleg bárkinek is, én hülye naiv bolond, pedig semmire nem gondolok. Otthagytam Drew-t, és kiléptem az utcára. Egyedül akartam lenni, és megemészteni ezt. Gyors léptekkel elhagytam a Grill ötven méteres körzetét és befordultam egy utcába, hogy ne találjon rám olyan gyorsan, az egyszemélyes testőrség.

         Nem is figyeltem merre megyek, csak haladtam egyenesen az utcában, ahová betévedtem és azon gondolkodtam, mit akarhatott ezzel Tyler. Mire gondolhattak az emberek, hogy Drew tényleg csak a táncért volt ilyen dühös, és nem utolsó sorban ki lehetett az a kék szemű pasi a pultnál? A gondolataimba merülve sétáltam, amíg el nem az értem az utolsó házat az utcában. Zavartan pillantottam körbe, vajon hol lehetek? Amikor megfordultam, nem más állt előttem, mint előző gondolatom megtestesítője, a kékszemű fekete kabátos srác.

         Fél mosolyra húzta a száját, ahogy meglátta az arcom, ami nem kevés meglepődést mutathatott, és csak annyit kérdezett:

            - Csak nem eltévedtél? – húzta fel a szemöldökét is, és tovább húzta a széles vigyorát.