Hetedik fejezet - Furcsaságok

/Damon/

            Haza érve Stefant a kanapén ülve találtam, és persze nem hagyta egy szó nélkül a késői érkezésem.

-         Hol voltál?

-         Nem öltem meg senkit.

-         Ennek örülök, de nem ezt kérdeztem.

-         Elmondom, de csak azért, igaz szar beismerni, de valamit nem értek. – húztam a szám.

-         Érdekes. – fordult felém könyvét félretéve.

-         Meglátogattam az új lányt a Lockwood házban. – láttam, szólásra nyitná a száját, de tudtam mit akar kérdezi. – Nem, tényleg nem bántottam, csak ki akartam deríteni minek jött ide, és a Drew tényleg a bátyja-e.

-         Nem hasonlítanak.

-         Szerintem se. Na de a lényeg, hogy meg akartam igézni, és nem sikerült.

-         Viselt valamilyen ékszert?

-         Nem. Szóval a szervezetében lehetett. Tehát vagy tud rólunk, vagy csak Lockwoodék adják mindenkinek.

-         Ezt nem tudhatom. – gondolkodott Stefan is.

-         Ezért áthívtam holnap reggelre ide.

-         És belement? – csodálkozott.

-         Igen.

-         De azt mondtad, nem tudtad megigézni. – ráncolta össze a szemöldökét.

-         Azt hittem, tisztában vagy a vonzerőmmel!

-         Az utcán nem úgy nézett ki, mint aki mindjárt elalél tőled. – vigyorgott önelégülten.

-         Nem mondtam, hogy gyenge, sőt ahogy elnézem nagyon is erős, és van benne valami plusz, valami mélyen, titokban, amit fel kell fedeznem. – most én ráncoltam a homlokom.

-         Csak nem belezúgtál? – kérdezte somolyogva Stefan.

-         Jajj, hagyjál már! – azzal ott is hagytam, mielőtt kibukik belőle a romantikus kis Stefi. Azt nem kívánom senkinek!

Gondoltam lefekszem, alszom egy kicsit, de nem jött álom a szememre. Folyton csak ez a lány járt a fejemben. Ittam egy zacskós vért, mert nem volt kedvem vadászni, de a vértől se lettem nyugodtabb. Inkább elmegyek megint hozzá és körülnézek a cuccai közt, amíg alszik. Kirepültem a nyitott ablakon, és egyenesen Jen erkélyének párkányára szálltam, de bemenni már nem volt időm.

/Jen/

Felriadtam. Rémes álmom volt. Ugyan az, mint múlt éjjel, annyi különbséggel, hogy most nem csak a madár szárnyát éreztem a fejemen, hanem a karmait is. Annyira életszerű volt, hogy ösztönösen a fejemet kezdtem el simogatni. Szerencsére kócon kívül nem éreztem benne semmit. Körülnéztem a szobában, még sötét volt, az órára nézve rájöttem miért. Csak hajnali négy van. Örülj Drew, ma nem hagyom ki a reggelit! Ha egyszer felébredek, nem tudok vissza aludni, utálatos egy dolog. Megnyújtózkodtam és azon gondolkodtam, mit csináljak addig, amíg a ház felébred. Olvasni most nincs kedvem, sőt igazából lámpát gyújtani se szeretnék. Olyan jól esett, ahogy a hátam kiropogott, hogy eldöntöttem mozgok egy kicsit. Kimenni futni, ilyenkor nem akarok, főleg az álmom után nem, táncolni táncoltam az este, és egyébként is ahhoz zene kell, felverni másokat meg talán nem kéne. Megkerestem az mp4 lejátszómat és beraktam a fülembe. Az ágyam elé léptem, a szoba közepére ahol legnagyobb volt a hely. Először is kicsit bemelegítettem, váll-boka-térd-nyak-derékkörzés után a hátamra feküdtem a puha szőnyegen, hogy csináljak pár felülést. 150ig meg sem álltam, de épp ennyi esett jól. Kinyújtottam a hasizmaim, majd a hasamra fordultam, hogy a hátizmaimat is megmozgassam. Ebből könnyen ment a 200 is, csak a végére már eluntam magam, így a nyújtás után jött a fekvőtámasz. Ebből sose ment sok, kétszer 25 után be is fejeztem. Mivel még elég merevnek éreztem magam, nyújtani kezdtem, a nyújtott lábaimra hajoltam és így maradtam egy darabig. Amikor már nem húzódott egyik szalagom se, kikapcsoltam a zenét, és elmentem fürödni. Teleeresztettem a kádat meleg vízzel, majd beleültem és félálomban élveztem a forró vizet, és a habfürdő illatát. Szerettem edzéssel kezdeni a reggeleket, mert ha így indul a napom, akkor garantáltan jobb lesz a kedvem.

/Damon/

         Mondtam, hogy nem normális ez a csaj! És ezt most nem negatív értelemben gondolom. Hajnal négykor felriad, és nem visszafekszik aludni, nekiáll tornázni. Annyira belemerült, hogy észre se vette, hogy végig itt ültem. Most fürdik, szóval itt az idő körülnézni és már emberként álltam az erkélyen. Az ajtót meglöktem és szerencsémre csak be volt hajtva. Nekiálltam kutakodni. Megnéztem a könyveit, és megerősítést nyert a megállapításom, hogy nem egy átlag lány ez. Vegyesen voltak a fiókjában regények, de azok az igazán vastagok, és a vékony tudományos könyvek, természettudomány témakörben, és két tankönyvet is találtam, biológiát és kémiát. Minek készül? Orvosnak? Szerencsére Twilightot egyet sem találtam.

Na, inkább haladjunk tovább, az ékszerei közt nem találtam olyat, amiben verbéna lenne, ez megnyugtató. A ruhái között nem volt semmi érdekes, bár a fehérneműit jobban is megnézhetném, de majd inkább máshogy és máskor.

A családi fotót megnéztem közelebbről is. A szüleire hasonlított, ellenben a „bátyjára” nem. Most már csak azt kell kideríteni, ki a franc ez a pasi, és mért hazudnak róla, hogy testvérek. Meghallottam, hogy kiszáll a kádból ezért gyorsan visszatértem az erkélyre.

/Jenny/

Törülközőbe csavarva kimentem a komódhoz és a szekrényhez kiválasztani valamit, amit felveszek. A fehérneműn nem gondolkodtam sokat, viszont a ruhán annál többet. Reménykedve a tegnapihoz hasonló jó időben, egy farmer rövidnadrágot választottam és egy fekete atlétát, egy fekete balett cipővel. Bevittem a fürdőszobába, hogy felvegyem. Nem akarom, hogy egyszer véletlen valaki benyisson, mikor öltözök. Jut eszembe, meg kell kérdeznem Carolt, hogy van-e a szobám ajtajához kulcs, mert nincs szükségem még egy ilyen Damon féle látogatásra.

            Felöltöztem, megfésülködtem, egy fekete hajpánttal hátrafogtam a hajam, és kihúztam a szemem. Remek már hét óra van, így hát lementem megnézni, hátha valaki már ébren van. Nem kellett csalódnom.

-         Jó reggelt! – köszöntem Drewnak.

-         Neked is. – látszott kicsit meglepődött. – Mi ez a nagy jókedv?

-         Reggel korán felébredtem és kicsit edzettem a szobámban, és sokkal jobban is lettem tőle. Utána pedig, fürödtem vagy egy órát.

-         Korán felébredtél? Azt hittem, ma is ebédre jössz le leghamarabb.

-         Nem szoktam sokat aludni, csak az elmúlt pár nap kikészített, és a szervezetem így dolgozta fel, de nem tudok hat óránál többet aludni. Mit eszel?

-         Gabona pelyhet. Kérsz te is? – nagyokat bólogattam erre. Elém tolta a dobozt, és a tejet, majd adott egy tálat és egy kanalat a szekrényből.

Hangosan ropogtatva megreggeliztünk. Ránéztem az órára és megláttam, hogy fél nyolc van.

Eszembe jutott Damon és a hülye válaszom, hogy átmegyek hozzájuk. Fogalmam sincs, hogy tervezi a szökésem, de legjobb lesz, ha a szobámba várom meg és nem Drew mellett ülve. Elköszöntem azzal, hogy felmegyek gépezni. Most nagyon rossznak éreztem magam, ugrált a gyomrom idegességemben. Nem tudom, hogy akarok-e Damonnal menni, vagy sem és utáltam magam a hazugságért. Féltem a következménytől, hogy ha hazajövök Drew, mivel fog fogadni, és egyáltalán mi lesz velem ma, bízhatok-e egy rossz külsejű, szép szemű idegenben.

Kinyitottam a szobám ajtaját és megláttam Damont az ágyamon ülve. Kis híján megint frászt kaptam, de vissza tudtam fogni magam és nem sikítottam egy hatalmasat. Vigyorogva szólalt meg.

-         Neked is jó reggelt!

-         Mi a fenét keresel te itt?

-         Megbeszéltük, hogy megszöktetlek, nem emlékszel? –ráncolta a homlokát.

-         De nyolc órát mondtál nem?

-         Azt mondtam, nyolckor nálunk, és azért idő odajutni.

-         Hogy jöttél be? Az étkező a bejárattal szemben van, láttam volna, ha ott jössz be.

-         Ismerek én itt olyan helyeket is, amit még Lockwoodék sem! – mondta titokzatosan. Vajon ezzel mire akar célozni?

A fura beszéde és viselkedése is, mind olyan dolgok, amik sajnos felkeltik az érdeklődésem, nekem mindig tudnom kell, mit miért tesznek az emberek.

- És mondd csak, hogy jutunk ki és vissza úgy, hogy ne vegyék észre?

- Csak kövess! – azzal felállt és kilépett mellettem az ajtón. Mit csinál ez a nagyon hülye? Egyenesen az előtérbe megy! Hogy gondolja, hogy kimegyünk azon az ajtón, mikor Drew ott ül a bejárattal szemben? A lépcsőn félúton megállt és hátranézett, gondolom észre vette, hogy nem követem. Intett és bólintott, hogy menjek, tudja, mit csinál. Na persze, de azért utána mentem. Határozott léptekkel a bejárat elé sétált és kinyitotta nekem az ajtót. Értetlenül néztem körbe, sehol nem láttam Drew-t, pedig az előbb még itt volt. Vajon hova lett?

A lépcső aljánál egy nagyon szép fekete Chevy Impala állt, mellette pedig Damon, aki az ajtót tartotta. Nem vagyok nagy autó mániás, de ezt még én is felismertem, és tudom értékelni, milyen régi és drága darab, ráadásul nagyon jó állapotban volt! Egy fél percig csak nagyra nyílt szemekkel néztem a kocsit, majd lekocogtam a lépcsőn és beültem. Damon egy pillanattal később már be is indította a motort és elindultunk ki a város határa felé.

Most tudatosult csak bennem, hogy nekem félnem kéne, de egyáltalán nem érzek így. Nem lenne szabad megbíznom Damonban, de mégis megteszem. Amióta ide jöttünk, teljesen irracionálisan viselkedek, mi van velem?

-         Most jutott el a tudatodig, hogy egyáltalán nem biztonságos, amit csinálsz? – nézett rám mindent tudóan Damon.

-         Azt hiszem igen. De nem érzek félelmet, vagy lelkiismeret furdalást, vagy egyáltalán bármit. Nem is igazán értem magam. – és miért mondom el ezt neked egyáltalán? De ezt már csak magamban kérdeztem meg.

-         Ezzel nem vagy egyedül. – motyogta vissza. Ezt most rám értette? Még jó, hogy nem ért, háromszor ha találkoztunk eddig…

Nem sokkal később befordultunk jobbra, egy kis földútra, az erdőbe. Most visz az erdőbe megölni, vagy valóban itt lakik? Amikor megláttam a Lockwoodéknál is nagyobb házat leesett az állam. Ilyen kocsi, ilyen ház, kik ezek a Salvatoreék most komolyan? Olasz maffiózók? Damon leállította az autót a ház előtt, kiszállt, egy pillanattal később, kinyitotta nekem is az ajtót és a kezét nyújtotta, hogy segítsen kiszállni. Felé nyúltam, és ahogy hozzáértem mintha áram rázott volna meg, egészen a szívemig éreztem.