Harmincegyedik fejezet – Otthon, édes otthon…

Sziasztok! !FONTOS! OLVASSÁTOK VÉGIG!

Gondolom a felvételi miatt, sok helyen nincs ma suli, ezért úgy döntöttem, reggel felrakom nektek a fejezetet, ugyanis én ma délután is benne vagyok egy felvételi bizottságban, és csak későn fogok hazaérni.

A fejezethez kivételesen írok szentbeszédet, mivel ebben a fejezetben van 18+-os rész, amit kérek betartani nagyjából! (aki a gólyában és a káposztában hisz, az inkább hagyja ezt most ki!)

A történet majdnem háromezer szavas lett, így ez megfelel nálam két fejezetnek, de ez egy különleges alkalom, így nem bontom szét.

A történetben lesz egy törés, amit két vonal jelöl. Ha nem akarod elolvasni a 18+-as részt, akkor ott állj meg, egyébként nyugalom, aki ott megáll se marad le a történetben, a vonal utáni részt hívjuk inkább egy kis extrának. A vonal előtti részben van mondjuk 16 karikás, de semmi több.

Mindenkit szeretnék most buzdítani a hozzászólásra, mivel ez az első ilyen típusú fejezet, amit életemben írtam, és nagyon izgulok, hogy jó lett-e.

Egyébként köszönöm, hogy ti megírjátok nekem mostanában a 6 kommentet, úgy hogy nincs is kommenthatár!! :DD *.*

Na jöjjön a fejezet, jó olvasást!!

/Damon/

-         Mi van? – kérdezték a kis vadászok.

-         Akit ti Kathrinnel láttatok, az szinte biztos, hogy Drew volt.

-         És mégis ki ez a Drew? Újabb vámpír? – hőbörgött Zac. Hát őt biztos, hogy nem fogom kedvelni a jövőben.

-         Nem, ő egy rendőr. Egyszerű ember. Vagyis eddig ezt hittük. Gondolkodnom kell. Rick ne mondj nekik semmit, amíg vissza nem jövök.

Azzal kiléptem a friss levegőre. Hogy azt a jó büdös kurva nénikéjét! Azt hittem jobban már nem tudom gyűlölni ezt a Drew fickót, de most betelt a pohár. Vadászok rokona, megpróbálja megkaparintani Jennyt, aztán mikor nem sikerül, Katherine ágyába siet. Még jó, hogy már kiszerettem abból a ribancból! Így, hogy fogom élvezni, mikor karót döfhetek mindkettőbe. Bár legszívesebben addig kínoznám őket, míg maguk nem akarnak meghalni. Még ez is egy lehetőség, de elsősorban most az a fontos, hogy megöljük Katherine-t mielőtt Jen, vagy akár Elena közelébe kerül. Most Drew-val hetyeg, ergo már tudja, hogy Mistic Falls a célja, sőt még azt is, hogy mi ott a helyzet, ezért nem is sieti el a dolgokat. De mit kezdjünk ezzel a kettővel? Hasznosak lehetnének, ha mellettük állnának, de sosem lehetne bennük száz százalékosan megbízni. Mindegy, maximum őket is megölöm. Visszamentem a szobába, ahol a srácok még mindig ki voltak kötözve, Rick pedig a fegyvereket nézte.

-         Na, srácok van egy kérdésem. Mi nektek a fontosabb? Megölni Katherine-t vagy a ma estéért bosszút állni rajtam?

-         Katherine. – vágta rá Zac.

-         Nekem mindegy. De talán először azzal a ribanccal végeznék. – ő már szimpatikusabb.

-         Akkor van számotokra egy alkum. Először is elengedünk titeket. Bocsánatkéréssel tartozunk. Csak ezért akartunk titeket megölni, mert azt hittük, hogy ti öltétek meg Jen szüleit. – azzal el is engedtem őket a szék fogságából. – Semmi meggondolatlanság fiúk. – tettem azért hozzá.

-         A csajod az a lány, hogy így akartál bosszút állni?

-         Inkább beszéljük az alkuról rendben?

-         Rendben.

-         Szóval, mi visszamegyünk Rickkel Mistic Fallsba. Ti pedig továbbra is követitek Katherine-t. Biztosra veszem, hogy egy idő után ő is oda fog jönni. Nektek csak annyi a dolgotok, hogy figyelitek, és minden nap egyszer telefonon beszélünk, és elmondjátok mi a helyzet. Eddig mit szóltok? – egymásra néztek, aztán Dean válaszolt. Végül is ő a főnök.

-         Eddig oké, folytasd.

-         Követitek őt Mistic Fallsba, ahol összeálltok velünk és közös erővel megöljük őt, meg a társait.

-         Társait? – ráncolta a homlokát Zac.

-         Drew-t és a városunkban élő vérfarkast, Mason Lockwoodot. Az unokaöccse Tyler ártalmatlan, csak vigyáznunk kell, hogy ne öljön meg senkit.

-         Ennyi?

-         Ennyiről tudunk, de bármikor csatlakozhat Kate-hez, Isobell, és a társai.

-         Értem. – mondta Dean, majd gondolkodni kezdett. – Az alku ezen része áll. De kéne némi infó még.

-         Miről?

-         Mindenkiről és mindenről Mistic Fallsban. Mi is nyomozni fogunk, de egyszerűbb, ha gyorsan elmondod.

-         Rendben, de utána érdekel, hogy te miért utálod őt. – bólintott. – Akkor kezdjünk bele. Gondolom, tudjátok, van egy öcsém, Stefan ő is vámpír. Most ő vele élünk Mistic Fallsban. A barátnője Elena Gilbert, majd utána néztek, de szakasztott mása Katherine-nek, annyi különbséggel, hogy ő ember de belsőleg különbözik Katherine-től. Ő az egyik célpontja annak a szukának. Rick felesége Isobell volt, ő vámpírokat kutatott, rám talált és rávett, hogy változtassam át. Isobell lánya Elena. Rick sok kaland után mellettünk kötött ki. Elena öccse visel egy gyűrűt, ami feléleszti, ha meghal, de egyébként semmi extra nincs a srácban. Kicsit forrófejű. Ja, és Rick a gyámjukkal kavar, Jennával! – Rickre vigyorogtam. – Akkor Jeremy, ő Elena öccse, egy Bonnie Bennett nevű lánnyal van együtt, aki boszorkány. Elena és Bonnie jó barátnők, a csapat harmadik tajga Caroline, ő újdonsült vámpír. Szőke, nagyszájú, rá fogtok ismerni, egyébként ő a seriff lánya. – kis szünetet tartottam. – Van eddig kérdés?

-         Megjegyeztünk mindent azt hiszem. – bólintott Dean. Remek, egyre jobban bírom, kár hogy rám is vadászik.

-         Tehát, jöjjön Jen. Ezek szerint még nem jöttetek rá, hogy Jenny alakváltó.

-         Az nem lehet! – rázta a fejét Dean.

-         Ó dehogynem!

-         Apám ölte meg az utolsó alakváltót, nem lehet több!

-         De bizony van, többször is bizonyította, de csak rövid ideje tud róla, hogy mi is ő valójában. Szóval folytatnám. Ő Lockwood leszármazott, de nincs benne várfarkas tulajdonság. Richardban a nagybátyjában van, de nem jött ki, Carolban a nagynénjében nincs, az unokatestvérében Tylerben van, de még nem jött elő, és Mason pedig biztos, hogy aktív vérfarkas. Mi mind tudunk egymásról, azt leszámítva, hogy Tyler nem tud semmit, Mason meg azt hiszi, hogy csak én és Stefan vagyunk, és hogy mi se tudunk róla. Minden igényeteket kielégítettem?

-         Azt hiszem.

-         Jó, akkor felírom a számomat, megadjátok ti is a tieteket, és minden nap jelentkezik valamelyikünk. A részleteket majd megbeszéljük, ha Mistic Fallsban lesztek.

Telefonszámokat cseréltünk, majd útnak indultunk.

-         Damon! Katherine még mindig szeret mindkettőtöket. Szerintem úgy okozhatsz neki nagy fájdalmat, ha gyorsan összejössz valakivel! – kiáltotta utánam Zac.

Ha igaz az eleje, akkor igaz a vége is. Lehet, meg fogadom a tanácsát. Beültünk a kocsiba, és elindultunk hazafelé. Ha minden rendben megy, holnap délutánra hazaérünk.

/Jennifer/

            A telefonhívás után már nem maradt kedvem gyakorolni. Lementünk a nappaliba filmet nézni, ahova később becsatlakozott Tyler és a végén Mason is. Amikor legördült a stáblista, elköszöntem mindenkitől, és feljöttem a szobámba. Senki nem volt még fáradt, így lent maradtak tévézni. Végre egyedül vagyok, végre gondolkodhatok egy kicsit. Rettentő idegesítő mikor tudod, hogy figyelnek, és nem engedheted el magad. Beálltam az zuhany alá és sokáig eresztettem magamra a forró vizet. Végig Damonon gondolkodtam. Nem tudom hova tenni azt, amit érzek. Csak azt akarom, hogy ne essen baja, hogy már itt legyen, és megint elvegye az eszem. Azt akarom, hogy újra úgy nézzem rám, azzal a jég kék szemével, hogy ne tudjak gondolkodni, hogy megint olyan közel álljon hozzám, hogy ne tudjak megállni a két lábamon. Megijedtem. Megijesztettek a saját gondolataim. Lehet, hogy néha azt keressük, aminek a megtalálására nem állunk készen? Damon egy vámpír, sőt saját bevallása szerint gonosz is, de én az életemet is rá merném bízni. De talán titokban mindig is egy ilyen emberre vágytam. Határozott, erős, irányító férfira. Sosem volt jó, amit az előző barátaim tudtak adni. Mindet csak ez érdekelte, hogy lefektessen, bár azt hozzá kell tennem, egyikük sem járt sikerrel. Mind gyáva volt hozzá, hogy kiálljon magáért. Olyan pasi kell nekem, aki robban, ha azt hiszi, hogy elveszíthet. Talán ez Damon? Elment megölni két veszélyes embert és miért? Csak azért, mert nekem fájdalmat okoztak. Már zsibbadtam a meleg víztől, így megtörölköztem és ágyba bújtam mielőtt a lányok feljöttek volna. Sokkal jobban akartam, hogy ez a darabka valóság álommá váljék, mint amennyire valaha azt akartam, hogy bármely álmom valóra váljék, mert azt álomban Damon már itthon lenne. Hogy fogok a szemébe nézni, ha újra találkozunk? Egy régi idézet ugrott be az egyik regényemből, „Eddig sohasem éreztem, amit most érzek. Eddig sohasem féltem, hogy mi lesz, ha mégsem kellek. Most félek! Most akarom, hogy kelljek.” Azt akarom, hogy kelljek?  Igen. Akaratlanul is elkövettem életem talán legnagyobb hibáját. Beleszerettem egy vámpírba. Majd ezzel a gondolattal el is aludtam.

            Nem ébredtem fel reggel, egészen délig aludtam. Egy kis cetlit találtam magam mellett az ágyon.

„Suliba mentünk, nem akartunk felébreszteni, olyan mélyen aludtál. Majd hívunk, és lehet, hogy délután át is nézünk, puszi Bonnie és Caroline.”

 Szép kis házigazda vagyok. Majd legközelebb kiengesztelem őket, bár nem volt túl haragos hangvételű a levél. Hogy elüssem valamivel a rabságom második napját is, felöltöztem, fogat mostam, és neki ültem tanulni. Szinte minden tantárgyat átnéztem. Megírtam a matek leckém, a fizika leckém, az angol leckém, olvastam a kötelező olvasmányból és persze bioszoztam meg kémiáztam is. Ezzel a két könyvvel ültem kint az erkélyen, de már nem tudtam figyelni rájuk. A lemenő nap fényét bámultam. Gyönyörű rózsaszínre és narancssárgára festette az eget és a felhőket. Követtem a nap útját egészen addig, míg el nem tűnt az utolsó sugara is a fák lombjai mögött. Megmordulva jelezte a gyomrom, hogy ideje lenne a gyomromba is táplálékot juttatni, nem csak az agyamba, ezért a konyhába mentem. Itt egy másik üzenetet találtam.

„Jen. Richard és Carol elutazott pár napra, rám lettetek bízva. Tylert bevittem a kórházba a gipszlevétel miatt, aztán elviszem kicsit szórakozni. Ne várj minket reggelig. Zárd be az ajtókat! Mason”

Hát ez megmagyarázza a nagy csöndet a házban. Gyorsan összedobtam egy szendvicset és egy teát majd felvittem a szobámba. Letettem az éjjeli szekrényemre a tányért és a bögrét, hogy a laptopomat az ágyamba hozzam, mert ki szeret csöndben és egyedül enni, gondoltam berakok egy filmet. Ahogy megfordultam majdnem sikítottam, de még idejében felfedeztem a félhomályban a betörőm arcát. Ahogy ígérte, Damon hazatért. Ránéztem és elszállt az összes félelmem, amit este éreztem. Léptem felé párat, majd meg kellett törjem a csendet.

-         Élsz. – mondtam ki, amit először gondoltam, bár visszagondolva elég hülyeség volt.

-         Erre mit mondjak? – mosolygott rám azzal a féloldalas vigyorával, és egy lépéssel közelebb jött. Én is léptem egyet, így már csak egy fél lépés kellett volna hozzá, hogy megérintsem.

-         Semmit. – suttogtam.

Damon pedig megtette, amire vártam. Nem is mondott semmit, csak leküzdötte azt a fél lépés távolságot, lehajolt hozzám, és megcsókolt.

            Nem olyan volt, mint ezelőtt. Gyengéd volt, óvatos, puha és visszafogott. Mintha csak félne. Tudom miért fél. Most nem a szemkontaktus miatt kitörő szenvedély volt az oka, hogy megcsókolt. Félt tőle, hogy így már nem viszonzom, hogy megijedek tőle, hogy vámpír, de most ez lett volna az utolsó dolog, amit megtettem volna. Elmélyítettem a csókot, határozottam adtam vissza neki, amit kaptam, és még a kezeimet is összekulcsoltam a tarkójánál. Belemosolyodott ő is, és én is, majd kis idő múlva elváltunk. Bele néztem a szemébe, és azt láttam, amit én is éreztem. Hogy ez nem volt elég. Sütött belőlem a forróság, úgy, hogy még őt sem éreztem hidegnek a kezem alatt. Rámosolyogtam és megpróbáltam átadni neki azt a megkönnyebbülést és örömet, amit én éreztem. Egy nagyon kicsit megmozdítottam a kezem, hogy közelebb húzzam magamhoz, de ennyi épp elég volt neki. Olyan hévvel szorított magához, ahogy még eddig nem. Most több szenvedéllyel és vággyal csókolt, mint az erdőben, vagy utána a szobámban. Elkezdett az ágy felé hátrálni, majd oldalt le is dőlt rá, engem magával húzva. A felül lévő lábamat átcsúsztattam az övére, mert még közelebb akartam ő érezni magamhoz. Nem ellenkezett, sőt, lenyúlt a térdemhez és még közelebb húzott magához. Belesóhajtott a csókba. Az egyik kezével elkezdte elhúzni a pólómat, és úgy éreztem el kell neki mondanom valamit, mielőtt folytatná.

-         Damon. – azonnal abbahagyott mindent. Kérdőn nézett rám és kissé ijedten is.

-         Az a helyzet…hogy, én még… ezelőtt sosem…szóval, kinyögöm, én még nem voltam együtt, egy fiúval sem. – Lehajtottam a fejem, nem akartam látni, hogy mit reagál.

Éreztem, ahogy mozog mellettem, de nem szólt semmit. Felnéztem és az ágy végében, nekem háttal ülve láttam meg, ökölbe szoruló kézzel. Tudnom kellett mit gondol most, így a tegnap gyakorolt gondolatolvasással belenéztem a fejébe. Elég gyorsan és könnyen sikerült.

„A francba, erre nem gondoltam, így persze biztos nem velem akar majd lenni. Sosem hittem volna, hogy valaha gyűlölni fogom azt, ami vagyok. Ha nem lennék egy rohadt vámpír, most semmi gond nem lenne. De nem kérhetem tőle, hogy adja magát egy olyan lénynek, mint én. Egy gyilkosnak, egy vérszívónak, egy élőhalottnak…” Ennyi épp elég volt. A buta, én ilyenre nem is gondoltam. Azt hittem, hogy már felfogta, hogy nem zavar, hogy mi ő, és hogy mit tett azelőtt. Felálltam az ágyról, de nem fordult meg, továbbra is háttal ült. Megfogtam a pólóm és halkan levettem magamról, majd a nadrágommal is ezt tettem. Egy lila csipkés fehérneműben másztam vissza az ágyra. Még mindig csak ült és nagyokat lélegzett. Mögé másztam majd a kezemet lassan előre csúsztattam a mellkasára, majd belecsókoltam a nyakába, amitől az egész teste megremegett.

-         Ne gondolkodj. Tévedsz. Nem érdekel, hogy mi vagy. Te nekem csak Damon vagy. Majd egy puszit adtam a füle mögé.

Egyszer csak hátranyúlt, és hirtelen az ölébe húzott.

-         Minden tele van veled: az illatoddal, a lényeddel, az érzékiségeddel. Nem tudlak nem bámulni. Érinteni szeretnélek. De ha megteszem, te már csak a pokolba jöhetsz velem, a mennybe sosem, ha egyszer meghalunk.

Érzem a pillantása melegét a bőrömön, de nem kockáztatom, hogy a szemébe nézzek. Szeretném, ha kételkedne, ha vágyna rá. Szeretném olyan sokáig húzni, amíg csak lehet.

-         Amíg úton vagyok a Pokol felé, addig élvezem az utam. – majd a felnéztem a szemébe.

-         Nem fogod megbánni? – kérdezte még utoljára.

-         A vágy legyőzi a bűntudatot. A vágy legyőz mindent. – azzal felhúztam magam az ölében, és most én csókoltam meg őt, miközben hátra döntöttem az ágyamon.

!!18+!!

Nem tétovázott ő sem tovább. Magába szívott. Már nem tudtam gondolkodni, a kezem automatikusan működött tovább. Kigomboltam az ingein a gombokat, és minden feltűnő négyzetcentiméterét végig simítottam a számmal. Amikor végeztem az ingével felfelé is végigjártam az előző utat, egészen a szájáig. Újra egymásra talált a szánk, és most ő döntött úgy, hogy megszabadít egy ruhadarabtól. Végigsimította a nyakam, a kulcscsontom majd a hasamat végig a derekamig, majd a hátamon indult el visszafelé. Mikor a melltartó kapcsához érkezett ügyesen kikapcsolta. Az ajkaink nem váltak szét, de a kezemet felemelve levettem magamról a fölöslegessé vált fehérneműt. Rajta feltűnően sok volt még a ruha, ezért most én húztam végig a kezem a hasán, de nem álltam meg a derekánál. Az övét egy mozdulattal kinyitottam, de a gombot már lassan gomboltam ki, a cipzárt pedig lassan, fokonként húztam le. Damon türelmetlenül a segítségemre sietett és együtt vettük le róla a nadrágját. Már csak annyi volt rajta amennyi rajtam is. Úgy gondolhatta Damon, hogy most már rajta a sor, mert egyik pillanatról a másikra fordult egyet a világ és ő felém kerekedett. Olyan bátorsággal simítottam végig rajta, és olyan határozottam cselekedtem, mintha már sok éves tapasztalattal rendelkeznék, úgy, mint Damon, akinek tényleg 150 éve volt erre. A két lábam közé feküdt és szorosan hozzám simult. Egy oxigén molekula nem fért volna be közénk. A számtól elvált és a nyakamra vándorolt az övé. Majd tovább a kulcscsontomra, aztán a mellkasomra, végül a mellemre, amivel nagy sóhajokra kényszerített. Egy elégedett vigyorral nézett fel rám, és nem sejtettem sok jót. Damon elhatározta, hogy kideríti, mi a legnagyobb hang, amit ki tud húzni belőlem. Egy pillanatnyi gondolkodási időm nem volt, már a hasamat csókolta végig, aztán már el is tűnt rólam az utolsó darab ruha is, úgy hogy észre sem vettem mikor vette le. Meg akartam volna szólalni, de a nyitott számat csak egy nyögés hagyta el. Damon olyan ügyesen használta mindenét, amije volt, hogy öt percen belül úgy éreztem itt egy sütőben vagyok, és mindjárt kigyulladok, élve elégek. Nem tudtam már irányítani a mozdulataimat, mint egy megbélyegzett csikó, úgy vonaglottam a kezei közt. Úgy éreztem ennél melegebb már nem lehet, de lett, mert olyan hullám söpört rajtam végig, hogy még a fejemben is csak mindent betöltő fehér fényt láttam. Éreztem, ahogy a kezemmel a takarót markolom, és a hátam ívbe hajlik. Amikor ki tudtam nyitni a szemem, Damon arcát láttam meg az enyém felett. Szeme csillogott, haja a homlokára tapadt és elégedetten mosolygott rám. A szemében láttam az utolsó kérdést arra, hogy biztos vagyok-e a dolgomban, és úgy gondoltam a megfelelő válasz az, ha lehúzom a fejét és megcsókolom. Így is tettem, az egyik kezemmel a fejéért nyúltam, a másikkal a hátát húztam közelebb magamhoz, a lábammal pedig átfogtam a derekát. Éreztem, ahogy mozdul, aztán megszűnt minden. Megszűnt a tér, az idő és megszűntem én is. Csak mi voltunk. Semmi fájdalmat nem éreztem, amiről ódákat zengnek. Az én sóhajom és Damoné volt csak hallható, a hangos szívverésemen kívül. Damon arcára néztem, ami most át volt változva. Biztos megérezte a vérem illatát. Lesütötte a szemét és oldalra fordította a fejét. Nem kellet gondolatolvasás hozzá, hogy tudjam, mi mehet végbe benne. Egy határozott mozdulattal visszafordítottam a fejét magamhoz, és ellent mondást nem tűrően csókoltam meg, sőt hogy értse a célomat, a nyelvemmel megérintettem a kiugrott szemfogait. Eközben a csípőmet is megemeltem, és a támadásom eredménye meg is született. Damon újra önmaga volt, és elégedetten morgott egyet. Az ágyba teljes súlyával nyomott bele, a csókja mindent kitörölt a fejemből, és ahogy együtt mozogtunk az idő is elrepült. Egyszer csak megint szaunában éreztem magam, de ha az előbb 200 fok volt, most 2000 van. A lábammal egy normális embert már összeroppantottam volna, a körmeimet pedig Damon hátába vájtam. Gyorsított és még nagyobb forróságot éreztem, aztán megint mindent betöltött a vakító fény és az égető hő. Egymásnak feszültünk, és torkunkat felismerhetetlen hangok hagyták el, morogtunk, sóhajtottunk, kiáltottunk egyszerre. Aztán elmúlt a meleg és csak zsibbadtságot éreztem, meg a helyéről kiugró szívemet. Damon még mindig rajtam feküdt, de a fejét a vállamon pihentette. Ő is gyorsabban vette a levegőt. Pár percig feküdtünk így, aztán felemelte a fejét és rám nézett. Haja olyan volt, mintha most mosta volna meg, az enyém valószínűleg nem különben. A számhoz hajolt, és egy nagyon apró csókot adott. Legurult rólam, a hátamhoz simult és átkarolt. A fülembe szuszogott. A nap épp felkelni készült.

-         Ugye nem bántottalak? – suttogta a fülembe.

-         Ne aggódj értem.

-         Ha tudnánk anélkül kívánni, hogy aggódnánk miatta, minden kívánságunk azonnal teljesülne.

-         Te vagy a jó fiú, aki a rosszat játssza, vagy te vagy a rossz fiú, aki a jót játssza? Gondolkodtál már ezen? – kérdeztem.

-         Még nem. De valami máson gondolkodtam már. Akarlak téged.

-         És ha nem kapsz meg?

-         Kibírom, ha nem kapok meg valamit, amit nagyon szeretnék. De azt is tudom, hogyan kell megszerezni, amit akarok. Ez csak elhatározás kérdése.

Majd a hátamat kezdte cirógatni, és apró csókokat lehelt a tarkómra. Hiszek neki, már megszerzett. Így szenderültem végül álomba.