Huszonötödik fejezet - Összefogás

Jó reggelt! Vasárnap van, fél tíz és beteg vagyok... Az ég be van borulva, és nekem sincs túl jó kedvem. 

Ez a fejezet is még kissé átvezető, de ígérem, a következő (kedden) okoz majd meglepetéseket. Lesz, akinek fognak tetszeni a fejlemények és lesz, akinek nem. ;);) 

Több szövegre most nem futja, jó olvasást!

-         „És most mi jön? Megszervezzük, hogy igázzuk le a világot? – ironizáltam.

-         Nem. Most az jön, hogy mi együtt kiderítjük ki ölte meg a szüleidet, ki akar elkapni, ez alatt megvédünk és Bonnie kiképez. Megfelel? „

Hitetlenkedve néztem körbe a hatalmas nappaliban. Mindenki arcán komolyságot és határozottságot láttam, és ahogy Damonra tekintettem felfogtam, hogy az előbbit halál komolyan mondta.

-         Szerinted, miattam haltak meg a szüleim? – a napok óta bennem gyűlő könnyeket kezdtem érezni a szememben. Damon nem válaszolt, helyette Stefan lépett elém.

-         Ne gondolj ilyesmire. Elképzelhető, hogy a szüleid is alakváltók voltak, és ezért történt minden, de lehet, hogy tényleg csak téged kerestek, de az sem kizárt, hogy semmi köze ehhez az egészhez. Nem szabad magadat okolnod, mert attól nem lesz jobb. Most tiszta fejjel kell, hogy gondolkodj, ha meg akarod bosszulni, mindazt, amit történt.

Igaza van, attól, ha magamat okolom semmi nem fog változni. Beharaptam az ajkam és szorosan lezártam a szemem, hogy ne törjenek fel a könnyeim. Csupán két csepp gurult végig az arcomon, hogy aztán a szőnyegre hulljon. Ez volt az a pont, ahol helyére kerültek a gondolataim. A világ más, mint hittem és én sem vagyok az, akinek valaha gondoltam magam. Erről nem tehet semmi és senki, így van, és ezt el kell fogadnom, ha tovább akarok élni. A szüleim haláláról viszont igenis van, aki tehet, és meg kell találnom a felelősöket, bármibe is kerüljön. Minden erőmet erre fogom felhasználni, kitanulom az alakváltásból, amit lehet, és egy új Jennifer fog végezni a gyilkosokkal. Sőt, ha a saját két kezemmel nem sikerülne, akkor, mint egy oroszlán fogom darabokra tépni őket. A szomorúság és az elveszettség érzését felváltotta az izzó harag, gyűlölet és bosszúvágy, szinte éreztem, ahogy felforr a vérem. A környezetemből csak a szavak foszlányai jutottak el hozzám, de felismertem Bonnie hangját, ami kiparancsolt mindenkit a szobából. Épp idejében, mert újra megéreztem, hogy a csontjaim elkocsonyásodnak, és már tudtam mi történik velem, tiszta volt a tudatom. A fejemben egy kép villogott, ahogy széttépem a gyilkosokat, oroszlánként a fogaimmal és a karmaimmal. Úgy látszik így működik. Minden idegrostommal az új testemre fókuszáltam. Éreztem, hogy mancson állok, éreztem mindegyik végén a visszahúzódó karmokat. Megpróbáltam megmozdulni, és a bőröm alatt hatalmas izomtömegeket fedeztem fel. A szemem éles volt, és a színek is megváltoztak. A szagok furcsák voltak, marta az orromat az alkohol illata, de éreztem még vért és penészt is, bár egyiket se láttam. Lépni próbáltam, de nehéz volt mozgásra bírni a lábaimat. Egy-két perc elteltével már ura voltam minden részemnek, a fülemtől a farkam végéig. Körbejártam az üres nappalit és megláttam a lépcsőn álló Bonniet. Félve és ugrásra készen tekintett rám, bár nem értem miért. Tudom ki ő, sosem bántanám és ezt a tudtára akartam hozni, ezért elé léptem és leültem a földre, a farkamat, mint a kedves cicák jobbra-balra billegettem. Bonnie összehúzott szemöldökkel figyelt majd megszólított.

-         Jenny?

Nem tudtam válaszolni, ezért morogtam egyet és ránéztem a legalsó és a legfelső lépcsőfokra, hogy a bólogatást utánozzam.

-         Tudatodnál vagy?

Megismételtem a mozdulatom, majd lefeküdtem a földre. Bonnie bizonytalanul közelebb lépett hozzám. Egyre erősebben éreztem az illatát, ami nagyon csábító volt, de uraltam az állati ösztöneimet és mozdulatlanul vártam, hogy megérintsen. Amikor megéreztem a meleg kezét a fejem tetején meghallottam a hangját a fejemben.

„- Jen koncentrálj arra, hogy újra ember légy, szedd össze minden érzelmed, bármilyen is legyen és gondolj magadra. Lásd magad egy tükörben emberként…” Ugyanezt hosszan ismételve simogatta a fejemet, én pedig megértettem, hogy túl sokat voltam állat, ezért tettem, amire utasított. Magamra gondoltam, de csak mérhetetlen szomorúságot éreztem. Ahogy láttam magam a képzeletemben, kívülről szinte sütött rólam a bánat és a reménytelenség. Úgy látszik ez a fajta érzelem is megteszi, ha eléggé átadom magam neki, mert újra egy adag zselének éreztem magam. Behunytam a szemem és próbáltam a változásra figyelni, de nem ment, csak erős zsibbadtságot éreztem, majd mikor elmúlt, újra éreztem, a már megszokott testemet. Kinyitottam a szemem és újra a lépcsőn álló Bonniera néztem. Amikor létrejött köztünk a szemkontaktus, elmosolyodott és a nyakamba ugorva ölelgetett.

-         Mindenre emlékszel? – kérdezte kíváncsian.

-         Nagyjából igen.

-         Mesélj el minden érzést, részletesen! – úgy kért, mint egy gyerek, aki egy új, izgalmas játékot kapott.

-         Mindnyájunkat érdekelne mi is volt ez. – vetette közbe Damon, ahogy belépett a bejárati ajtón. Őt követte mindenki, aki az előbb is a szobában tartózkodott.

-         Nem tudom leírni. Csak azt kezdtem el érezni, hogy a csontjaim kocsonyává válnak és utána se kép, se hang, majd valami állatként állok a szobában teljesen egyedül. A szagok kiélesedtek, marta az orromat az alkohol szaga, de éreztem valahonnan lentről vért és penészt. Van pincétek? – néztem Damonra. Kicsit lódítottam, de nem akartam elmondani a pontos változatot, mert túl sok kérdést vetett volna fel, amire nem akartam válaszolni.

-         Van, és van lent egy hűtőláda, tele zacskós vérrel . – Damon összeráncolt szemöldökkel és a szemében egy nagy kérdőjellel nézett rám. Kiszúrta, hogy ködösítem a történetet, de nem firtatta mások előtt. Azt hiszem, őt még fogom látni az éjszaka folyamán.

-         A hangomat is hallottad? – kérdezte újra Bonnie.

-         Igen, sokat segített a visszaváltozásnál.

-         Nagyon érdekes. Azt vártam, hogy nem leszel tudatodnál, és nehéz lesz az oda-vissza változás, de egész jól csináltad. Hányszor fordult elő ez eddig?

-         Ez volt a harmadik. Először holló voltam, most másodszor varjú és mivé is változtam az előbb? – tudtam, hogy oroszlán, de úgy éreztem még nem kéne, hogy megtudják mennyire tiszta a fejem állatként.

-         Oroszlán voltál. Elég nagy, kifejlett nőstényoroszlán. – Jeremy szólalt meg hátulról. Átfurakodott a tömegen és Bonniet átkarolva állt meg. Aranyosak együtt.

-         Menjünk be a nappaliba, ott nagyobb a hely és kényelmesebb is talán. – Stefan úgy viselkedett, mint egy házigazda, bár nem tudom, mennyire örül neki, hogy így megszálltuk a házát.

Bevonultunk és mindenki leült valahova. Damon kivételesen nem ült rögtön mellém, előbb egy nagy pohár Bourbont töltött magának, aztán hanyagul a pultnak döntve a hátát, összekulcsolt karral állt és nézett. Úgy vizsgált, hogy szinte belepirultam. Minden egyes centiméteren elidőzött egy percet. A lábamtól indult és a szememig tartott az útja. Beszélgetni kezdtek körülöttünk, de én nem figyeltem rájuk, csak Damon szemének útját figyeltem és egyre jobban vártam a végét. Mikor a szememhez ért összeráncolta a homlokát, mintha erősen koncentrálna, aztán megértettem miért. Megpróbálja a gondolatait a tudtomra adni. Elkezdtem én is koncentrálni, hogy belelássak a fejébe, és szinte azonnal meghallottam a nevemet, az ő hangján.

„- Jen! Ha hallasz, pislogj kettőt.” Majdnem elnevettem magam, de pislogtam, majd egy hirtelen ötlettől vezérelve azt akartam, hogy ő is halljon engem. Erősen koncentrálva gondoltam a mondatomra.

„- Nem egyszerűbb, ha így válaszolok?” Damon félrenyelte a Bourbont, és köhögni kezdett, én pedig akaratlanul is elnevettem magam, a meglepődött arcát látva. Persze ezt nem hagyta figyelmen kívül a kis boszorkány Bonnie sem.

-         Mi történt? – én akartam volna válaszolni, hogy semmi, de Damon nem engedte, hogy ezt is eltitkoljam.

-         Telepátia. – válaszolta félvállról.

-         Hogy mi? Oda-vissza működött? – kérdezte döbbenten.

-         Igen, ez miért olyan meglepő? – Damon. Hát már talán érti, miért nem akartam elárulni.

-         Talán azért Damon, mert az normális, hogy Jen, mint alakváltó belelát bármelyikünk fejébe, akár akarva, akár akaratlanul. De az, hogy valakivel fejben beszéljen, ahhoz rettentően sok gyakorlás kell. A boszorkányoknak is megvan ez a fajta képességük, bár az egyszerű gondolatolvasás nekünk varázsigével megy, az alakváltóknál viszont magától, de nekem a telepatikus kommunikálás más boszorkánnyal háromhavi munkámba került! Jen talán még 24 órája sem tudja, hogy pontosan mi is ő.

Ha ez igaz, akkor pláne nagy hülyeség volt Damonnak mindenkinek elárulnia. Feszült csönd ereszkedett a szobára, amit Rick tört meg egy kis idő múlva.

-         Nekem lassan indulnom kell, mindjárt hét óra van és Jennánál vacsorázok. Elena, Jeremy hazavigyelek titeket?

-         Hét óra? – hangom kicsit magasra ugrott. Masonnel kell találkoznom.

-         Igen, miért? – kérdezett vissza Rick.

-         Mason megkért, hogy találkozzak vele a Grillben. Így is el fogok így késni.

Talán nagyobb csönd és mozdulatlanság lett, mint az előbb volt. Mi rosszat mondtam?

-         Jen talán még nem mondtunk el mindent. – Elena is szót emelt végre.

-         Hogy érted? – ránézett Stefanra, majd mikor ő bólintott csak akkor válaszolt.

-         Nem tilthatjuk meg, hogy találkozz vele, hisz egy házban éltek, de vigyázz magadra, ha a közelben van. Mason egy vérfarkas.

-         Remek most már tényleg csak egy minotaurusz, egy szfinx vagy egy fúria hiányzik. Csak Mason vérfarkas vagy mindegyikük? – ha ő az, miért ne lehetne Richard vagy Tyler is?

-         Egy átok hozza működésbe azt a gént, ami ezért felelős. Ha Tyler megöl valakit, akár csak véletlenül is, a következő teliholdkor már átváltozik. – Stefan válaszolt.

-         Ezek szerint csak teliholdkor veszélyesek?

-         Nem, a vérfarkasok agya könnyen elborul, és emberként is nagyon erősek. Nagy butaság őket fölbosszantani. Bár Damon ezt már ügyesen megtette.

-         Mi?

-         Damon megpróbálta ostoba módon egy ezüstkéssel leszúrni, de a vérfarkasokra nem hat az ezüst, csak a farkasülőfű, no meg, ha letéped a fejüket, vagy kitéped a szívüket. így hát most Mason nagyon paprikás rá, és kétségtelen, hogy az első teliholdkor, meg is próbálja majd ölni.

-         És megtudja?

-         Ránk halálos a vérfarkas harapás.

Kicsit elgondolkoztam mindenen, ami ma történt.

-         Úgy hiszem jobb, ha mégis találkozom vele. Ha nem mennék el, az gyanús lenne és gyanakodni kezdene.

-         És mit csinálsz, ha rákérdez, hogy hova vittelek reggel?

-         Mondjuk, megmondom, hogy Stefant vártam Elenával, de ő nem tudott jönni ezért te vittél el. És persze titokban tartom, hogy tudnék egyáltalán bármiről is, ami nem evilági dolog.

-         Jól hangzik. – értett egyet velem Rick, Jeremy és Stefan is.

-         Rohadtul nem hangzik jól, de nem jut eszembe jobb. – mondta végül Damon.

-         Akkor ki visz el a Grillbe?

-         Én elviszlek. Rám nem fog gyanakodni. – ajánlotta Bonnie.

-         Nekem jó. – már álltam is volna fel, de az eddig csendes Caroline hangja megállított mindnyájunkat.

-         Erről az egészről senki nem tudhat rajtunk, nyolcunkon kívül. Továbbra is csupán iskolai barátnőknek kell tűnnünk, - nézett rám, Bonniera és Elenára – és városi ismerősök leszünk. – fejezte be a fiúkra nézve. – Ha bárki megtudja, hogy mi tudunk egymásról, akkor mindenki veszélybe kerül. Ha valaki csak a vámpírokat üldözi, de megtudja, hogy másik öt ember is tud róluk, az-az öt személy is veszélybe kerül. Viszont az ellenségek számunkra közösek maradnak. Megvédjük egymást ugye?

-         Igen.

-         Úgy van. – bólogatott mindenki. Nekem pedig eszembe jutott egy ötlet.

Mindenki elvonult a házból, csak Elena maradt a két fiúval. Én Bonnie Miniébe szálltam be. Útközben eszembe jutott valami.

-         Bonnie?

-         Mondjad.

-         Legközelebb tanítanál többet a telepátiáról?

-         Hogy-hogy ez érdekel a legjobban?

-         Arra gondoltam, hogy nagyon hasznos lenne, ha bármelyikőtökkel tudnék szavak nélkül, és a lehető legtávolabbról is kommunikálni.

-         Nem mondasz hülyeséget, megbeszélhetjük, de nagyon fontos, hogy az alakváltásba is hamar belejöjj. Van egy olyan érzésem, hogy akik keresnek téged, már nem járnak messze, és ha rád találnak, mindnyájunknak a legnagyobb erejére lesz szükségünk. Össze kell tartanunk, mert egyedül esélyünk sincs. – mondta távolba révedő tekintettel.