Huszonegyedik fejezet - Jennifer

Na jó reggelt mindenkinek ezen a napsütéses, de szeles reggelen! Meghoztam az új fejezetet és kivételesen arra kérek mindenkit, hogy írjon pár sort, ha ráér, mivel ebben a fejezetben kiderül mi is Jennifer, és nagyon kíváncsi vagyok a reakciótokra! Nem is húzom tovább az időt, olvassátok! Pussz!

/Damon/

            Ma nem sok választott el attól, hogy valami nagy hülyeséget csináljak. Igaz, eddig sem éltem nagyon elővigyázatosan, mert nem számított, csak az én életem. Hogy mással mi történik az nem izgatott. Eddig. Már sokszor mondtam ki, de csak, mint érdeklődésem okát, hogy vonzódok Jenhez, de tényleg úgy érzem, mintha minden értelembe vonzana magához. Nagyon sok lányt akartam már megcsókolni, és a többségénél meg is tettem, de úgy akarni valakit, mint ma már kétszer őt, ilyen még nem volt.

            Nem tudom mi tévő legyek és ez szar. Kétszer éreztem ezt eddig, amikor átváltoztam, és Katherinet halottnak hittem, és amikor megtudtam, hogy sosem járt a sírban és végig élt valahol, míg én őt kerestem. Most sem tudom, mi lenne a jó. Ha tovább foglalkozom a lánnyal, akkor csak bajba keverem, megölöm, vagy megszeretem. Ellenkező esetben eltávolodunk, nem tudom megvédeni és szinte átengedem annak a görény Drewnak, nem utolsó sorban megfosztom magam egy kis szórakozástól. Melyik a rosszabb? De most nem is ez a lényeg. Ki kell deríteni mi ő, ha nem vámpír? Be kell avatnom mindenkit. Remek. Utálok magyarázkodni, és a kis fekete Hermióne, gőgös és okoskodó megjegyzéseire sem vágyom túlzottan. Essünk is túl rajta. Azzal hazáig, meg sem álltam.

/Drew/

            Telefoncsörgésre ébredtem.

-         Halló? – szóltam bele a lehető leg éberebbnek szánt hangomon.

-         Mr. Campbell?

-         Igen.

-         Elnézést a korai zavarásért, remélem nem ébresztettem fel. Az én nevem Caitlin Maxwell, és a Jones & Maxwell ügyvédi irodától telefonálok. A rendőrségen azt mondták, önt keressem meg a Lloyd-Fox végrendelet és hagyaték ügy miatt.

-         Oh. Persze, mit kell tennem?

-         Szeretnénk Ms. Lloyd-Foxal találkozni, hogy ismertessük a végrendelet tartalmát, és intézkedni tudjunk az ingóságokról is. El tudnának holnap jönni az irodánkba?

-         Hol van ez az iroda?

-         Old Street 27, Atlanta.

-         Rendben, holnap délutánra ott lehetünk, ha ez megfelel.

-         Igen tökéletes. Ha bármi gond adódna, ezen a számon elér enge,m vagy a kollégámat. Köszönöm, elnézést a zavarásért és akkor viszont látásra, hétfőn.

-         Viszlát.

Itt az esély, hogy kibékítsem Jennit és közelebb kerüljek hozzá. Kaptam három napot, amit a lehető legjobban ki kell használnom. Megyek és felkeltem.

            Nagyobb rendetlenséget vártam a tegnapi zajok után. Szinte minden a helyén volt, egészben. Mivel csapott ekkora zajt? És miért van nyitva az erkélyajtó, ha megkértem rá, hogy tartsa bezárva? Nagy levegő, ilyenen nem szabad felhúznom magam. Jenny ágya mellé léptem, és néztem egy kicsit, ahogy alszik. Gyorsan vette a levegőt és nagyon halkan nyögdécselt is. Biztos rosszat álmodik. Kócos, a szeme meg van kissé dagadva az esti sírástól, és a szája is duzzadtabbnak tűnik, de még így is nagyon szép.

/Jennifer/

            Újra éltem az éjszakát. Újra és újra és újra, mindig más szemszögből. Csókoltam Damont, aztán végignéztem ezt úgy mintha Drew lennék, majd láttam az egészet, mint egy szellem, mindenhonnan. Furcsa volt. Legtöbbször magam voltam, és Damonnal nem csak a csókig jutottunk, de mindig máskor változott a kép. Idetépő, én mondom. Most megint a szobámban vagyunk, és összetapad a szánk, majd Damon leveszi a kezét a falról, hogy az oldalamhoz érjen, majd elkezd fel-le simogatni, én pedig csak egyre szorosabbra fonom a nyakán a karom. Elkezdi felhúzni a ruhám, hogy kibújtasson belőle, de ekkor véget ér az álom és Drew néz velem szembe.

-         Bocs, hogy felkeltettelek, de Atlantába kell mennünk. Van egy órád elkészülni. Semmit nem kell hoznod.

-         De minek?

-         A végrendelet miatt.

A döbbent arcom szomorúra vált, és megadva magam, kikeltem az ágyból. Drew már nem volt sehol. Megértem, ha haragszik és nem akar látni. Őszintén nincs kedvem ehhez a kocsikázáshoz, kettesben vele. Nem félek tőle, csak nem tudom mi tévő legyek. Igaz vonzódok hozzá, nagyon helyesnek tartom, és még a kora sem zavarna igazán, no meg az se mentség, hogy rendőr, mert végül is kit érdekel. Csak az zavar, hogy folyton kiabál, bezár az aggodalmával, és rosszkor mutatja ki, hogy érez mégis valamit. Egyszerűen nem lehet rajta kiigazodni.

            Nem mondom, lehet hozzá gratulálni, hogy lassan egy itt töltött hónap után, sikerül két ilyen figurát szereznem. Drew, akit az előbb már jellemeztem és Damon, aki meg egy két lábon járó meglepetés. Sosem tudom mi lesz a következő lépése, és ami a rosszabb, hogy magamról sem tudom, mit fogok tenni. Teljesen összezavar. Mégis mindkettő iránt érzek valamit. Szép kis slamasztika.

            Felöltöztem egy egyszerű kék farmerbe, egy fehér atlétába, amire felvettem egy kék-fehér-fekete kockás inget. Az ujját felhajtottam, és nem is gomboltam be, meg ehhez illően egy kék converse tornacipőt húztam. Nem gondoltam, hogy túl jó ötlet kiöltözni, egy úthoz, amin csak ketten leszünk.

/Damon/

            Ideje felkelteni a gerlicéket!

-         JÓÓ REGGELT! – kiabáltam Stefan fülébe.

-         Mi a franc van? – morgott, viszont Elena úgy ugrott ki az ágyból, mint akit megrázott az áram.

-         Damon, ezt miért kellett?

-         Még mindig érdekel mit kerestem? – néztem Stefanra. – És téged nem izgat, hová tűnt Jen a bálról? – fordultam Elena felé.

-         De! – vágták rá egyszerre. Gyerekek.

-         Nocsak, felébredtetek?

-         Damon, ne húzz fel. Ha már felkeltettél vágj bele.

-         A történet néhol lyukas lesz, mivel nem fogok elmondani mindent, csak ami rátok is tartozik. Lényeg az, hogy elvittem Jent az erdei buliba, ahol lebuktam, hogy vámpír vagyok, de nem ez az érdekes.

-         Ugye nem bántottad? – aggodalmaskodott a kis szentünk.

-         Kérdéseket a végén. Szóval tudja, hogy mik vagyunk, de ami ennél sokkal érdekesebb, hogy amikor meglátta az arcomat, egyik pillanatról a másikra hollóvá változott és egy fa ágára szállt, majd pár pillanat múlva emberként zuhant le. Kérdezhettek.

Most bezzeg csönd van. Már fordultam volna ki a szobából, hogy ezek reménytelenül hülyék, Stefan magához tért.

-         Átváltozott hollóvá?

-         Ahogy mondod.

-         De nem vámpír?

-         Nem ám.

-         És nem tudott erről semmit?

-         Jobban meg volt lepődve, mint én. Szerintem tényleg fogalma sincs arról, hogy mi történt vele. Azt is én meséltem el neki, hogy egyáltalán mit csinált.

-         A könyvekben találtál valamit?

-         Nem, de nem néztem át mindent.

-         Folytatnunk kell.

-         Jobb ötletem van.

-         Mégis mi? – találta meg a hangját Elena.

-         Bonnie.

Nem kellett több, már telefonáltak is, hogy áthívják. Bonnie azt mondta, tíz percen belül ideér, és ezt be is tartotta. Köszönés nélkül beengedte magát és csak annyit kérdezett, hogy ki van bajban.

-         Senki.

-         Veled nem állok szóba.

-         Ez fájt. De kénytelen leszel.

Majd mikor Elenáéktól is ugyanezt a választ kapta, végighallgatta, a kis összefoglalóm. A végén lehunyta a szemét, és mosolygott.

-         Mi olyan mulatságos ezen? – akadtam ki egy kissé, de ahogy láttam, Stefan se érti, mi van.

-         Azt hittem, már egy se él.

-         MÉGIS MI?

-         Jen alakváltó.

-         Olyan is van?

-         Régen volt, de azt hittem már mind meghalt.

-         Mire képesek? – kérdezett egy jót Stefan. Bonnie még nagyobbra húzta a száját.

-         Pontosan nem tudhatom. Mindegyikük más. Pár dolog azonban biztos. Ha megtanulja irányítani a képességét, bármely állat alakját át tudja venni, sőt némelyik képes, más emberi alakot ölteni. Képesek bárki fejébe behatolni, tehát gondolatot olvasni, módosítani, elültetni, és ha megfelelő a másik fél, a telepátiára is képes. Ezenkívül, a vámpírok bűvereje nem hat rájuk, viszont a vérük erősebbé tesz. A legendákban említenek olyat is, aki vámpírrá változott, de azoknak az ereje nem ismert, bár biztos, hogy el nem veszítette a képességeit. Ennyit tudok.

-         Hogy lehet valaki alakváltó? Öröklődik, vagy azzá lehet válni valahogy? – megint Stefan remekelt.

-         Az biztos, hogy válni nem lehet, de az öröklés sem biztos. Sokszor előfordult már, hogy egyszer csak egy családba alakváltó született, pedig a felmenők között, egy se volt.

-         Mit takar a kiképzés, amit az előbb említettél?

-         Azt nem árulom el, csak neki. Egyedül kell indulnia, csak akkor kaphat segítséget, ha egy alakot már gond nélkül, bármikor fel tud venni. És nem lehet a közelében senki, míg nincs tudatánál más alakban is.

-         Miért nem segíthetünk neki? – persze, Elena.

-         Teszem azt, átváltozik egy kígyóvá, és megharap, mert nincs tudatánál. Lehet, hogy olyan erős a mérge, hogy egy percen belül meghalsz. Van még kérdés? Ha nincs, akkor hívjatok, amikor tudok találkozni Jennel itt, és kettesben, rendben?

-         Köszönjük Bonnie, sokat segítettél. – Stefan a kedves, bár kivételesen tényleg segített, ha mindez igaz is volt.

Ahogy Bonnie elhúzott, én sem vártam tovább, egyenesen Jen erkélyére repültem.

/Jenny/

            Épp indultam volna mikor hallani véltem, valami suhogó hangot. Hátra fordultam és Damon állt mögöttem.

-         Azt hittem még biztos alszol.

-         Fel lettem keltve. – kérdően tekintett rám. – Drew-t hívták az ügyvédek, hogy Atlantába kell mennem a végrendelet miatt.

-         Értem. Mikor jössz vissza?

-         Valószínűleg, valamikor kedden, vagy szerdán.

-         Beszélnünk kell majd. – suttogta halkan, majd a fülemhez hajolt, még lejjebb vitte a hangját. – Már tudom mi vagy.

Kihagyott a szívem pár ütemet, majd ötször olyan gyorsan kezdett verni, mint előtte.

-         Most nincs idő rá, hogy elmondjam. Annyit kérek csak, hogy ne próbáld ki senkivel azt, amit velem az erdőben. Ha ezt megteszed, nem lesz baj.

-         De mi vagyok? Áruld el, kérlek!

-         Nem tehetem. Semmi esély nem lehet rá, hogy elkotyogd, vagy rákeress az interneten és valaki észrevegye. Értsd meg kérlek! Megígérem, minden kérdésedre választ kapsz, ha sietsz vissza.

-         Hát jó. – úgyse húzom ki belőle, ha komoly, amit mondott. – akkor sietek vissza.

Megfogta a kezem, és rajta a karkötőt.

-         Erre nincs szükséged, de örülnék, ha megtartanád. – majd újfent egy kézcsókkal távozott.

Mi lehetek, hogy ha nincs szükségem arra a védelemre, amit Damon szerint ez a karkötő nyújt? Menjünk, hogy minél hamarabb visszaérjünk. Gratulálok Damon, elérted, hogy miattad akarjak vissza sietni. Mosolyogva ráztam meg a fejem, majd leszáguldottam a lépcsőn.