Sziasztok! Hát igen reggel elaludtam, így csak most tudtam felrakni a fejezetet. Képet nem rakok hozzá, mert az előző bejegyzésemben lévő kb. 10 kép tartozik ide. ;) Nem is mondok többet, kicsit átvezető fejezet, de nemsokára kárpótolva lesztek ígérem. (Myka már kapott egy sokkot.. :))
Na jó olvasást, pussz!
/Drew/
Jenny úgy szaladt le a lépcsőn, és vágódott be a kocsiba, hogy a lelkesedése szinte hanyatt döntött. Mire gondolhat, hogy így siet a végrendelet olvasásra? Valami nem stimmel, de még mindig jobb ezt nézni, mint hogy egész úton csendben és passzívan utazzunk. Van egy ötletem, amivel talán még vidámabbá tudom tenni. Amikor elhagytuk a Mistic Falls végét jelző táblát, odafordultam hozzá.
- Csak holnap délután kell bemennünk az ügyvédi irodába, ezért valahol kell aludnunk ma este. Ha nem szeretnél visszamenni a házadba, akkor mehetünk szállodába is. Mit szeretnél?
Kicsit elgondolkodott, majd azt a választ adta, amit vártam.
- Szeretnék hazamenni, azt hiszem.
- Ez esetben van egy ötletem. Nem akarod látni a barátaidat? Áthívhatnád őket éjszakára.
Az arca azonnal felderült, és régóta először, újra rám mosolygott.
- Ez egy nagyon remek ötlet! Hogy nem jutott ez nekem eszembe? Rémes egy barát vagyok.
- Megvolt a magad baja. Még egy kis idő és rendeződik minden, te pedig újra elkezdhetsz élni.
Ezzel sok gondolkodni valót adhattam, mert órákon keresztül meg se szólalt csak bámult ki az ablakon.
Atlantáig csak egyszer álltunk meg, egy gyors étkezdénél ebédelni, aztán folytattuk is az utunkat. Vacsorázni egyikünk sem akart, mert Jenny útközben telefonon megszervezte, hogy a barátnői ott legyenek, mire megérkezünk, és hozzanak jó sok pizzát is magukkal. Este tíz óra körül befordultunk a Lloyd-Fox ház kocsifelhajtójára, ahogy egy másik kocsi már várakozott.
/Jen/
Ismerem ezt az autót! Ez Kate kocsija biztosan! Amilyen gyorsan csak tudtam kikapcsoltam a biztonsági övem és kiugrottam az Audiból, ekkor nyílt ki három ajtó is, amin, ahogy vártam, Kate, Vic és Agatha ugrottak ki. Nem kérdeztek vagy mondtak semmit, csak úgy öleltek magukhoz, mintha meg akarnának fojtani, közös erővel. Amikor már kezdtem tényleg nem kapni levegőt elengedtek, viszont helyette nekiálltak egyszerre beszélni.
- Lányok, nyugi, menjünk be, együnk, mert farkas éhes vagyok, és közben kérdezhettek.
- Oké! – hangzott az egybecsengő válaszuk.
Kivettük a kocsijukból a három hatalmas családi pizzát és bementünk a házba.
Sötét volt és csend. Már jó rég nem járhatott itt senki. Minden rendben a helyén állt, és tisztítószer szag terjengett mindenhol. Egy két bútor eltűnt az előszobából és a konyhából, de nem akartam tovább nézelődni. A nappaliba vonultunk, ahol letelepedtünk a nagy szőnyegre, letettük a pizzákat, és nekiálltunk enni.
- Na, Jen.. – kezdte volna Kate, de meg kellett, hogy szakítsam.
- Várj egy kicsit, mindjárt visszajövök. – azzal leszedtem az egyik pizzás doboz tetejét és rátettem háromféle hatalmas szeletet.
Kimentem és keresni kezdtem Drewt, akit a konyhában a hátsó ablakon kibámulva találtam meg. Halkan mögé léptem és megkocogtattam a vállát. Nem volt kedvem megszólalni, de muszáj volt.
- Gondoltam éhes vagy. – és a kezébe adtam a doboz tetőt a pizzákkal.
- Oh. Igen, persze. Köszönöm. – már hagytam volna is ott, de folytatta. – Figyelj Jen, én sajnálom. Hülye voltam. Én, nem tudom, mi van velem, de azt tudnod kell, hogy bár nem volt így helyes, de én akkor sem bánom, amit tegnap este tettem.
- Én nem tudom, hogy bánom-e vagy sem. De most még nem tudok ezen gondolkodni, sajnálom.
- Megértem.
Úgy mentem vissza a nappaliba, mint valami holdkóros. Sejtettem én, hogy azért nem fog bocsánatot kérni, és ezzel nem tesz mást, csak megnehezíti a helyzetem, de végre kiállt valami mellett, és nem gyáván megfutamodott. A lányok beszélgetését félbeszakította a megjelenésem, gyanúsan gyorsan hallgattak el. Ezen mindig átlátok.
- Ki vele! Gyerünk!
- Ki ez a pasi, akivel érkeztél?
- Drew a nyomozó, aki rám vigyáz.
- Csak ennyi?
Sajnálom, hogy hazudnom kell, de jobb lesz ez így.
- Igen, bár jó barátok lettünk, mivel Mistic Fallsban, a bátyám szerepét játszza.
- Hát jó, én elhiszem, ha te mondod.
- Csak ennyi lenne? – nem hiszem, hogy erről beszélgettek eddig.
- Igazából nem. – vette át a szót Kate-től, Vic. – A sulinál járt párszor két pasi és rólad faggatózott.
- Milyen pasik? Hogy néztek ki? És mi akartak?
- Két magas, nagyon helyes pasi. Mindkettő barna rövid hajú, az egyikük szeme zöldeskék, a másiké barna. A ruhájuk érdekes volt. A kék szemű farmert, pólót, rajta inget kigombolva és bőrdzsekit viselt. Az a dzseki viszont nagyon kopott volt és tele volt karcolásokkal meg fura nyomokkal. A másik elegánsabb volt, csak egy farmert, egy fekete inget és egy hosszú fekete kabátot viselt.
- És mit akartak?
- Csak azt kérdezték, hogy ismerünk-e téged, meg, hogy nem tudjuk-e, hogy merre találhatnak. Azt elkotyogtuk, hogy tudjuk ki vagy, de azt mondtuk, nem tudjuk hová tűntél, nem is beszéltél velünk.
A szívemről éreztem, hogy leesik egy nagy kő, aminek a súlya már a vállamat nyomta. Ezek szerint engem is keresnek. Lehet, mégsem volt olyan jó ötlet hazatérni. Talán jobb lenne elmondanom Drewnak, már keltem is volna fel, de a lányok megállítottak.
- Várj, ez még nem minden.
- Mi történt még?
- Nem csak ez a két srác keresett. Volt egy csinos korunkbeli barna hajú lány is. Őt is az érdekelte merre talál. És mielőtt megkérdeznéd, neki se árultuk el hol vagy, de nagyon erősködött ezért megadtuk neki a telefonszámodat.
- Hm, még nem keresett senki. Nem mondta egyikőjük sem a nevét?
- Nem, de nem is kérdeztük. Nem voltunk mi sem olyan jó passzban akkortájt.
- Mindjárt visszajövök, és akkor ígérem, kifaggathattok. Sietek. – azzal ki sprinteltem a szobából.
Drew felé vettem az irányt a konyhába, de mielőtt odaértem volna megéreztem a telefonomat rezegni a zsebemben. Egy számomra eddig ismeretlen telefonszámot írt ki, de felvettem.
- Halló?
- Jen? Itt Damon. Minden oké?
- Jaj, de örülök, hogy hívtál! Hát fogjuk rá.
- Ki vele mi történt?
- Itt vannak a barátnőim és épp az előbb mesélték, hogy miután eltűntem innen, többen is kerestek.
- Kik?
- Nem tudják. Két pasi volt együtt, meg egy csaj egyedül és mindnyájukat az érdekelte, hogy engem hol találnak meg.
- És elárulták nekik?
- Nem, szerencsére nem. De a lánynak elárulták a telefonszámom.
- Hogy nézett ki a lány?
- Korunkbeli, hosszú barna hajú, csinos. Ennyit mondtak róla.
- Hm. Ha letettük a telefont, kapcsold ki, és vedd ki az aksiját és csak holnap, pontosan délben kapcsold vissza. Akkor újra hívlak. Egy telefont nem nehéz bemérni, ha meg van hozzá a megfelelő felszerelésed. Drewnak ne szólj semmiről. Megteszed ezt nekem?
- Nem szólok Drewnak és kikapcsolom a mobilom holnap délig, rendben.
- Ha bármi baj történik, fuss emberek közé, és ne menj az erdőbe! Siess vissza.
- Oké. Köszönöm, hogy felhívtál.
- Jó éjt! – azzal letette.
Nem mentem be a konyhába, visszafordultam a nappali felé és megpróbáltam a legnyugodtabb arcomat magamra ölteni.
Az este további részében a lányok kifaggattak az új suliról, a diákokról, a tanárokról, és természetesen Lockwoodékról is. Miután elszóltam magam a bállal kapcsolatban, egy szépített, kevésbé izgalmas történetet meséltem el nekik. Megígértették velem, hogy küldök nekik fényképeket mindenkiről, és hogy hetente legalább egyszer beszéljünk telefonon. Jóval éjfél után bújtunk csak ágyba. Kate aludt az én ágyamban, és a szobámban lévő kihúzható heverőn rendezkedett be Vic és Agatha. Drew nem aludt. Azt mondta, hogy a nappaliban alszik majd, de este sokáig hallottam a motoszkálását, és reggel is érintetlennek tűnt a lenti kanapé. A lányok még velem maradtak egy kicsit délelőtt, majd hosszú búcsúzkodás után hazamentek, én pedig újra kettesben maradtam Drew-val.
A nap azzal telt, hogy összecsomagoltam, amire szükségem volt. Eldöntöttem, hogy nem szeretnék tovább itt élni, inkább eladnám a házat, ezért most mindent be kell csomagolnom, hogy el tudják szállítani nekem Mistic Fallsba. Carol megengedte, hogy a hatalmas pincéjükbe szállítsak mindent. A szobámból összeszedtem minden ruhát egy dobozba, majd a cipőket és a táskákat is bele tettem egybe. Az összes könyvemet két ládába tettem. A fotókat, egybepakoltam, a DVD és videó gyűjteményemmel. Ezeket Drew mind levitte a nappaliba az emeletről. A lenti nagy TV-t és a hifi-t is, a szoba közepére toltuk. Minden bútort és berendezési tárgyat a helyén hagytam, azokat nem akartam elköltöztetni. A szüleim ruháin nagyon sokat gondolkodtam. Nem akartam egyiket se hordani, és tudom értelmetlen, lenne elvinni, ezért azokat úgy csomagoltam be, hogy ráírtam a dobozokra, hogy „ruhák jótékonysági célra”. A nagy pakolás után üresnek tűnt a ház. Csak a nagy bútorok álltak a helyükön, és a falon lógott néhány kép. A szekrények és a polcok üresen, már el is kezdtek porosodni. Ijedten néztem az órámra, de szerencsére még időben voltam. Két percem volt délig, így felmentem a szobámba, és összeraktam a telefonom, majd amikor a lenti ingaóra elütötte a delet bekapcsoltam. Tíz másodperc sem telt bele és megcsörrent.
- Igen?
- Szia Jen. Minden rendben volt?
- Igen. Egész délelőtt pakoltam.
- Mit? – kérdezte meglepetten. Azt hittem egyértelmű, miért vagyok itt. Mindegy.
- Mindent, amit el akarok költöztetni.
- Végleg Mistic Fallsba költözöl?
- Amíg 18 nem leszek addig biztosan. – vagy amíg ki nem járom az iskolát, ki tudja?!
- Mikor mentek az ügyvédhez?
- Mindjárt indulunk. Akarod, hogy felhívjalak, ha elindultunk haza?
- De ott lesz Drew melletted.
- Tudom, de csak megcsörgetlek, nem várom meg, míg felveszed.
- Úgy jó. Semmi furcsát nem láttál, vagy hallottál?
- Drew nem aludt egész éjszaka és nagyon csendes, de ennyi. Én sem szívesen beszélek vele.
- Miért? Mi történt? Eddig egy percre sem hagyott békén.
- Ez egy hosszú történet. – nem kéne, hogy megtudja, csak még jobban összekavarnám a dolgokat.
- Mond el röviden. – annyira határozottan utasított, hogy inkább megmondtam neki.
- Megcsókolt.
Hosszú csend következett.
- Damon ott vagy még?
- Igen. Hívj akkor is, ha Mistic Falls határát átléptétek. A szobádban várlak. Vigyázz magadra. Szia.
- Szia. – mondtam a már süket telefonnak. Nem kellett volna elmondanom.
Bár nincs is köztünk semmi, a természetfeletti dolgokon kívül, mégis lehet, hogy ezzel megbántottam. Mit fog mondani, ha hazaérünk vajon?
/Damon/
Megcsókolta. De mért esik ez nekem ilyen rohadtul szarul? Azt csinál, amit akar. Joga van hozzá. A francba is, kész, eldöntöttem mi lesz! Ki fogom deríteni, hogy ki üldözi Jent és nem érdekel, hogy veszélybe sodrom azzal, hogy foglalkozok vele, mert ott leszek mellette és megvédem bármitől, ami fenyegeti.
Szia Killa, drága! (:
VálaszTörlésDamon, többet kell iránt érezned még ennél is! Nem engedheted hogy Drew elvegye tőled! Ja.. bocsi.
Valami eszméletlenül jó volt ez a fejezet is, ahhoz képest hogy csak "átvezető". Damon olyan aranyos, és aggódó..
Remélem Jennynek nem lesz különösebb baja, bár kéltem. 1) Damon megvédi. 2) Alakot változtat.
Nincs gond. Legalábbis remélem.
Nagyon várom a következőt! Csak így tovább!
Puszi. <3
Szervusz Killa!
VálaszTörlésElérkezett az idö, hogy írjak neked. Olyan szépen rakosgatod fel a részeket, és nem kell mondanom mennyire tetszik is a történeted. Szóval csak gratulálni tudok hozzá.
Jen-t kedvelem és Damon ugyebár hozza a formáját:) Drew viszont nem igazán kedvelem, föleg azóta amióta megtörtént az a bizonyos csók. Remélem Damon es Jen hamar egymásra találnak, és nem csak hollo formájában :)
Timi