Ötvennegyedik fejezet – Jason próbái 1.

Sziasztok!

Itt is van a fejezet, ahogy ígértem! ;);) Bétázva nincs, de a következő utáni rész már biztosan lesz! :)) Kedden úgy tűnik megoldódik itthon a probléma, és este már lesz áram, mikor hazajövök a suliból! ^^ (ergo ülök neki írni, és szerdán hozom a fejezetet!!) Addig ne nagyon várjatok tőlem bejegyzést, mert már lusta vagyok cipelni a gépet mindenhová... :/ Szerdán lesz az új oldalamon is frissítés, és amint vissza állt minden a normálisba kialakítok egy rendszert, hogy hol mikor lesz friss, hogy mindig tudjatok valamit olvasni! xD 

Na nem is szövegelek tovább, jó olvasást, bocsi a hibákért, és az enyhe függővégért is! :P

A sokkot, amit a két férfi okozott, nem volt könnyű leküzdeni, hisz ha rájuk tudtam volna fogni, hogy átlagos pasik, és csak eltévedésből jöttek a női mosdóba, akkor rendben, de ez a két hústorony közel sem nevezhető mindennapinak. A megdöbbenésből, és a mélyen szántó gondolataimból viszont a várnál könnyebben ki tudott zökkenteni egyetlen egy lépés is. Az egyik férfi, fogjuk rá, hogy a „kisebbik” tett egy elég bátortalan lépést felém, és a cseppnyi bizonytalanság a mozdulatában épp elég önbizalmat adott nekem. Azonnal betörtem a fejébe, ahol nem találtam mást egy folyamatos skandáláson és egy-két töredék gondolaton kívül. „Ajj, gyerünk Jim, egy valamire gondolj, ne engedd be a fejedbe, koncentrálj! Ez jó lesz, WC kagyló, WC kagyló, WC kagyló…”

            Lehet bármilyen komoly is egy helyzet, van, hogy az ember nem tudja visszatartani a feltörni készülő nevetést. Hát én sem tudtam. A térdemre támaszkodva röhögtem, miközben sűrűn potyogtak a könnyeim. Annyira megfeledkeztem magamról, hogy azt se vettem észre, mikor kezdtem el beszéli.

-         Ez az, ami kitelik a hírhedt Kathrinetől? Két WC kagylóra fókuszáló vérfarkas? Ha halálra akar röhögtetni, akkor remekül csinálja… - nem is igazán a két előttem álló állatnak mondtam a magamét, csak úgy bele a levegőbe, de ők is remekül hallották.

A szavaim súlyát viszont azonnal érzékeltette velem a két hatalmas vérfarkas vicsorba torzuló képe. Az én arcomról is azonnal lefagyott a mosoly.

            Mindketten egyszerre hajlították be a térdüket, és felkészültek rá, hogy rám vessék magukat, de mielőtt ezt megtették volna a „nagyobbik” kinyitotta a száját.

-         Még megadhatod magad önként.

Lehet, hogy érdemes lett volna ezt megfontolni, de az ösztöneim mást súgtak, és reflexből hátráltam egy lépést. A két farkas egymásra nézett, majd egy morgás után felugrottak, és egyenesen engem céloztak meg. Nem tudom, hogy hogyan csináltam, de mielőtt megéreztem volna a súlyukat magamon átváltoztam valami kicsi állattá, és elszaladtam előlük. A két srác egy nagy csomóba érkeztek le, és volt időm elbújni, míg lekászálódtak egymásról. Épp láttam, hogy már mindketten állnak, mikor nyílt a mosdó ajtaja, és két pár női láb lépett a helységbe. Vissza akartam változni, és rájuk akartam szólni, hogy fussanak, de mire megtehettem volna már láttam is elterülni a földön a vérfarkasokat. Mindketten a fejüket fogva görcsösen vonaglottak a kövön. Bonnie. Előbújtam a rejtekemből, visszaváltoztam emberré és megbizonyosodtam róla, hogy a megérkező lányok Bonnie és Caroline voltak.

-         Honnan tudtátok…?

-         Elég sokáig késlekedtél, és utánad indultam, mikor Bonnie is befordult a folyosón, és futva közölte, hogy büdös van.

-         Mi van?

-         A vérfarkasoknak is van egy szaguk, mint az embereknek, a vámpíroknak és szinte mindennek a földön. Ráadásul ezek itt a szokásosnál is jobban szaglanak. – fintorgott Caroline.

Furcsa, én semmit nem éreztem. Bonnie is felhagyott a fájdalomkeltéssel, és a két eszméletlen vérfarkast átvonszoltuk a férfi WC-be, hogy ott találjon rájuk majd valaki.

            Akármennyire is győzködtem mindenkit arról, hogy jól vagyok, és tényleg nem történt semmi komoly, Elena és Bonnie jóvoltából végül is kocsiba kellett ülnünk. Jobban belegondolva furcsa is lett volna, ha van egy „normális” napom, viszont annál inkább örültem neki, hogy ilyen hamar viszontláthatom Damont. Az újonnan jött jókedvem sem tartott sokáig, csupán a ház előtti parkolásig, mert nem csak Damon, Stefan és Dean kocsija állt Elenáé mellett, hanem két ismerős motor is. Teljesen sikerült megfeledkeznek róla, hogy Jason beígért egy fontos edzést, és hogy reggel kihallgattam Dean és Zac ezzel kapcsolatos beszélgetését is. Magamat szidva szálltam ki az autóból, és ez nem kerülte el Caroline figyelmét sem.

-         Baj van? Mit nem mondasz el? Bántott az a két büdös kutya, vagy…

Hát igen, Damonnak is remek időérzéke van, pont a két büdös kutya kifejezést sikerült meghallania.

-         Miről van szó?

Caroline rögtön befogta a száját és zavartan toporgott egyhelyben, valószínűleg fogalma sincs róla, hogy Damonnak mit mondhat el, és mit nem. Bár lehet, hogy csak azt fontolgatja mennyire lesz letépve a feje, ha kiderül, hogy egyedül engedett el WC, ami tegyük hozzá, teljesen természetes lenne, ha nem vámpírok, vérfarkasok és boszorkányok földjén élnénk.

-         Szóval? – kérdezte egyre türelmetlenebbül Damon, és ezt a kérdését inkább nekem szánta, mint Carolinenak.

-         Semmi nem történt, csak betévedt két vérfarkas a női mosdóba.

Egy pár másodperces szünet után állt csak be változás Damon arcán. A szemöldökét felhúzta, a homlokát összeráncolta és úgy válaszolt.

-         Aha, az tényleg semmiség. – megfogta a karom, elvette tőlem a szatyraim, és a ház felé kezdett vezetni, miközben fennhangon folytatta – És, vettél valami szépet?

Teljesen ledöbbentem, és válaszolni képtelen voltam, de mire ezt felfogtam már csukódott is be mögöttünk a Salvatore ház ajtaja.

-         Részleteket. – sziszegte pár centire az arcomtól.

-         Bejöttek, azt mondták jobb lesz, ha velük megyek, nem mentem. Belenéztem az egyik fejébe, és képzik őket, hogy engem zárjanak ki, de ez a kettő különösen hülye volt. Rám akartak ugrani, erre gyíkká változtam és elbújtam, aztán már ott is volt Bonnie és hatástalanította őket.

-         Mást nem mondtak?

-         Semmit.

Damon hátrébb lépett és a nappali felé indult, de egy nagy sóhaj után mégis megfordult, így beleütköztem a mellkasának, amire mintha ő számított volna. A szatyrokkal a kezében a hátam mögé nyúlt, nehogy elessek, de a reflexszerű mozdulatot határozott cselekvés követte. A csomagokkal együtt engem is felemelt a földről és felvitt az emeletre. Én is megnyugodtam, hisz hazaértem, túléltem egy „veszedelmes vásárlást” és Damon sem vette le a fejem. Hagytam magam sodródni az árral, és vártam mit fog tenni Damon, de csak felvitt a szobájába és letett az ágyra, majd miután a zacskóktól is megszabadult mellém ült az ágyra.

-         Legközelebb velem jössz el vásárolni… - egy csókot adott a nyakamra – és veszünk neked valamit… - a nyakam másik oldalához érintette az ajkait – amit aztán… - a fülem mögé is elért a szájával - szétszaggathatok rajtad. – fejezte be a másik fülembe suttogva.

Tudtam, hogy arra megy ki a játék, hogy megőrjítsen, de nem hagytam magam, tudtam mi az, amivel őt lehet ugyan így felhúzni. Még mindig a fülembe szuszogott, így nem láthatta mire készülök. Beharaptam a szám, olyan erősen, hogy kiserkedt a vérem is, és pont ez volt, amit akartam. Damon egy másodperc tört része alatt megérezte és döbbenten nézett először a számra, aztán a szemembe.

            Rájöttem, hogy nem szeretek sodródni… Én akarok lenni a kormányos, a gályázó is egyszerre és ezért nekem kell tenni. Damon nyakához nyúltam, majd felfuttattam az ujjaim a hajába, és ahogy közelebb húztam magamhoz, úgy csúsztam bele az ölébe. Nem kellett kétszer jelezni neki, hogy mit miért tettem, azonnal a számhoz kapott, és egyszerre csókolta a szám és ízlelte a vérem. Egyszerre mozdultak az ajkaink, és olyan szorosan ültem az ölében, hogy lehettünk volna akár egy ember is kettő helyett. Damon már elkezdte felgyűrni a pólóm mikor kopogtattak az ajtón…

            Mindkettőnk száját dühös és fájdalmas nyögés hagyta el.

-         Jen itt vagy? – hallottam meg Jason hangját.

-         Igen, máris megyek. – kiáltottam vissza, majd Damonhöz fordultam mikor Jason lábai már a lépcsőt koptatták.

Lenyaltam a vért a számról majd kiszálltam volna az öléből, ha engedett volna. Mielőtt bármit is kérdezhettem volna, felemelte a kezét, és megharapta a saját csuklóját, elém tolta a vérző sebet.

-         Sokat ittam, legyengültél.

Nem is kellett mondania semmit, már az első hang előtt odahajoltam a karjához, és inni kezdtem. Pár korty után úgy éreztem, hogy elég, és Damon is elégedettnek tűnt, így vonakodva bár, de lementünk a földszintre. Jasonön kívül nem volt más a szobában.

-         Kész vagy kipróbálni mit tudsz?

-         Mi lesz, vizsga?

-         Nem igazán, de azt, amit ki fogsz próbálni eddig még egyikünk se érte el. Csupán a könyvekből tudjuk, hogy létezett ez az adottság is.

-         Mégis milyen adottság?

-         Nem árulhatom el, ha képes vagy rá, az úgyis mindjárt kiderül.

Nem hagyva időt a tiltakozásra Jason elindult a hátsókertbe, mi pedig némán elgondolkodva követtük.

            A füvön ott állt mindenki közülünk, Dean, Zac, Jason, Gabe, Stefan, Elena, Bonnie, Caroline, Tyler, Rick, Jeremy és végezetül én Damonnal, mintha csak a kivégzésemet jöttek volna el megbámulni a kíváncsiskodók. Jason és Gabe középen álltak és intettek, hogy lépjek eléjük. Mikor eléjük értem Gabriel szólalt meg.

-         A feladatod nem lesz egyszerű, és nem lesz veszélytelen. Mindenki, aki itt van most segíteni fog, de nem neked, hanem nekünk. Nem árulhatom el, hogy mit kell elérned, csak azt, hogy gyorsnak kell lenned. Mindannyian rád fogunk támadni a saját módszereinkkel, neked pedig nincs más dolgod, mint túlélni csupán a transzformáció segítségével.

-         Értem… - ez igaz is volt, de nem hangzottak olyan jól Gabe mondatai. Rám fog támadni egy jó pár vámpír, vadász, alakváltó, egy boszorkány és egy vérfarkas. Szerintem közel sem hangzik túl jól, de mindegy.

-         Kezdhetjük?

-         Azt hiszem. – nem voltam túl meggyőző, de ennyi is megtette.

-         Akkor fuss… - kacsintott Gabe, miközben megvillant a kezében valami.

Nem gondolkoztam tovább, csak szedtem a lábam, ahogy tudtam. Mellettem fák dőltek ki, villámok cikáztak, mögöttem kiabáltak, és egy kutya is morogni kezdett. Néha fel-felvillant előttem egy árny, de ahogy jött, úgy távozott is. Mikor szemből közeledett felém valaki elfordultam balra és úgy rohantam a fák között, ahogy csak tudtam. Pár perc után elhaltak körülöttem a zajok és furcsának találtam a hirtelen jött nagy csendet. Valami készül… A megérzés jó volt, és a reflexeim sem hagytak cserben, mert épp le tudtam guggolni egy felém zuhanó sas elől, de ahogy a földre néztem alattam már kúszott is egy hatalmas kígyó. Arrébb ugrottam, majd felkaptam a fejem, mert felettem megreccsentek az ágak, sőt néhány le is tört valami alatt. Magam mögött halottam valami zajt, így megfordultam, de csak sűrűn gomolygó ködöt láttam közeledni. Menekültem volna a köd elől, de az utam elállta 3 ember, akik a fák között megbújva éppen, hogy csak látszódtak. Visszafordultam a köd felé, de már a ködben is mozgást véltem látni. Tovább szaladtam volna a köd határa mentén, de bármerre néztem valaki, vagy valami elállta az utam. Szúrt az oldalam a futástól, de ha lett volna egy kis egérutam biztos, hogy egy maratont is lefutottam még. Körbe-körbe kapkodtam a fejem, de megoldást nem találtam.

            Most jutottak csak eszembe Gabe szavai. Át kell változnom. De mivé változzak? Fölöttem madár repked, alattam kígyó csúszik, körülöttem emberek! Bárcsak láthatatlanná válhatnék, vagy bármi. Megszólalt egy hang a fejemben, de nem Jason és nem is Gabe volt az, de még csak Bonnie sem.

Bízz az ösztöneidben!

Édesanyám hangját hallottam a fejemben, de olyan kristály tisztán, mintha csak itt állna mellettem.

Gyerünk, csináld, ne késlekedj…!

Tettem, amit mondott, behunytam a szemem, és az átváltozásra koncentráltam, semmi másra. Zúgott a fülem, hallottam az embereket és az állatokat magam körül, aztán hirtelen fülsüketítő csend lett, és úgy éreztem magam, mint aki súlytalanul lebeg a semmiben.