Ötvenkilencedik fejezet – Hiábavaló keresés

Sziasztok.

A fejezet címe simán lehetne az is, hogy vihar előtti csend.. Egy ilyen fejezetre számítsatok, igazából csak elővezeti a következőt. Egy két infó van benne, ami fontos, és van elszórva 1-1 olyan pillanat benne, ami sokat mondhat a következő részről, ha valaki megleli. (bár elég tisztán leírtam, nem tudom, hogy észreveszitek-e, de nem is fogom elárulni, ha rákérdeztek sem...xD)

Szóval egy inkább Damon szemszögű rész következik, és bocsi, ha egy kicsit unalmasra sikerült.. :(

Pusssz, jó olvasást!

/Damon/

            Tövig nyomtam a gázt. a háztól a gimnáziumig, és ott is csak a kapu előtt, az utolsó pillanatban váltottam át a fékre, hogy csikorgó kerekekkel, hosszú féknyomot hagyva magam után parkoljak le pár centire Bonnie kocsijától. Még a motor sem futotta le az utolsó körét, olyan gyorsan ugrottam ki az autóból, Dean pedig kissé kótyagosan követte a példám. Nem vártam meg, mert a zöld arcából arra következtettem, hogy nem lenne most képes a fénysebesség átlépésére. Egyedül jóval gyorsabban megtaláltam Stefant a lányokkal, ahogy a tornatermet díszítették és rendezték be.

-         Damon? Mit keresel itt?

-         Baj van. – mindenki azonnal eldobta azt, ami épp a kezébe volt, és közelebb szaladt.

-         Kath? – kérdezte Elena.

-         Igen, ráadásul most nagyon kihúzta a gyufát.

-         Mi történt? – szólalt meg pontosan egyszerre Stefan és Bonnie is.

-         Valahogy felvette Jen alakját, és úgy várt rám a szobámban és átvert, Jen pedig akkor ért haza, mikor már majdnem lefektettem őt. – mindenki arca mélységes döbbenetet árasztott – Jen pedig elszaladt. Valószínűleg beült Dean kocsijába és lehet, hogy vele együtt lelépett valahova, hacsak nem Kath emberei voltak a gyorsabbak.

-         Meg kell keresnünk. – jelentette ki Elena, mintha ez lenne a világ legegyszerűbb dolga, bár tény, hogy a pontos vágyaimat mondta ki.

-         Bonnie, nem tudod valahogy…? – kérdezte Stefan, de Bonnie csak lehorgasztotta a fejét, és egyszer megrázta.

-         Még mikor Kathre terelődött a gyanú, ráolvastam Jenre, hogy ne lehessen bemérni vagy az elméjére távolról boszorkányerővel hatni.

-         Remek! És akkor most mégis mit csináljunk? Nem tudod levenni az igézetet mi?

-         Ha nem ordibálnál, talán elmondanám végig! – üvöltött vissza Bonnie, de a célját elérte, végighallgattam. – Le tudom venni, de sokáig fog eltartani, mivel a virág, amivel füstölni kell a varázsige közben, csak este nyílik, és 14°C alatt.

-         Magyarra lefordítva?

-         Körülbelül éjfél és hajnali kettő között, és onnan még idő, míg feloldom.

-         Szuper. Egyéb ötlet? – vetettem egy nem túl őszinte, gúnyos mosolyt a társaságra, de nem hatott rájuk.

Ekkor esett be a tornaterembe, a még mindig kissé zöld és szédelgő Zac.

-         Megvan! – Stefan kapott a fejéhez – Zac! Hová mehetett Dean? Te jobban ismered, csak van valami ötleted.

-         Van, még pedig az, hogy nem Dean vitte el Jent, vagy ha mégis, akkor haza is fogja hozni.

-         Persze, és a mikulás épp Hawaii-on nyaral… - morogtam magamban, majd mégis kitört belőlem a szó. – Mindenki látta, hogy Deannek tetszik Jen, és szerintem kapott az alakalmon, mikor az, az ajtaján kopogtatott.

-         Fogd már be egy percig! – torkolltak le többen is.

-         Éljen a demokrácia! – azzal leültem a tornaterem lelátójára.

-         Szóval, szerintem csak várnunk kéne. Valószínűleg, ha együtt vannak, akkor kiszellőzteti Jen fejét, megvárja, míg lehiggad és hazahozza. Annyi esze azért van, hogy tudja, Damon nem lenne ilyen figyelmetlen, ha megcsalná, és fel fog neki tűnni, hogy nem stimmel a történet, nem hagyja majd, hogy hibát kövessen el Jen. Esetleg egy hotelban lehetnek, vagy egy kocsmában, de lehet, hogy egy üres házban, vagy simán csak a kocsiban.

-         Meg kell hagyni, Kath trükkje alattomos volt, és Jen pont azt reagálta, amit várt. Lehet, hogy nem rögtön szaladt bele a karjába, de ha nem keresnek szállást maguknak, bármikor rájuk törhetnek.

-         Dean meg tudja védeni magukat, van nála mindenféle fegyver. – igyekezett megvédeni a barátját Zac, de ezzel csak tovább töltötte, az amúgy is teli poharam.

Az ingénél fogva a falhoz szorítottam, és elemeltem a lábait a földtől, de neki meglepődni sem volt ideje.

-         Ha lett most volna nála fegyver, tudtad volna használni? – nem válaszolt – És most vedd számításba, hogy egy 800 éves vámpírt hasonlítani sem lehet hozzám. Ezen felül nem tudom, hogy milyen fegyver árthat annak a Sylar nevű mészárosnak, és azt sem tudod, hogy egy valaki megy el kettőjükért, vagy Kath egész csapata, ami állhat akár több tucat lényből is. Na, meg tudja Jent védeni?

-         Ezek szerint te sem tudod.

Ha Stefan nem kap el, és Bonnie nem reagál elég gyorsan, akkor a tornaterem már rég Zac vérében úszna. Rég dühítettek már fel ennyire, alig fél órája. Elena, Zac és Bonnie maradtak díszíteni, engem pedig magával rángatott Stefan.

-         Hová hurcolsz?

-         El kell mondanunk Jasonnek és Gabenek az eseményeket, hátha nekik van megoldásuk. – nagyon nem fűlött a fogam ehhez a találkozáshoz, de Stefannak igaza volt, lehet, hogy Gabe tarsolyában van egy megfelelő képesség.

Az én autómhoz mentünk, és Stefan ment volna a vezető üléshez, de egy morgással eltérítettem a céljától. Újfent teljes sebességgel száguldottunk végig az utakon, én vezettem, Stefan pedig navigált, és így alig öt perc alatt megérkeztünk Jasonék kis házához. A felzördülő kavicsokat, a motorzúgást, vagy talán a nyikorgó féket hallva azonnal feltűnt a két emlegetett szamár feje egy ablakban, majd azonnal a ház előtt teremtek.

-         Mi történt?

-         Jen eltűnt.

-         Mi? – keltek ki magukból, és egymás szavába vágva tették fel a kérdéseiket – Miért? Hogyan? Hová? Mikor?

-         Álljatok le, és elmondom. – beszélt helyettem Stefan, mert tudta, hogy az én előadásomban kicsit máshogy hangzanának a dolgok – Kath bejutott a házunka, és átverte Damont, úgy, hogy felvette Jen alakját. Jen pedig rossz pillanatot választott a hazaérésre és csak azt látta, hogy Damon egy nővel van, erre elrohant, elvitte Dean kocsiját, lehet, hogy Deant is, és most nem tudunk róluk semmit, mert Bonnie olyan igézetet tett Jenre, hogy ne lehessen lenyomozni.

-         Ez nagyon nagy baj… nagyon, nagyon nagy baj…

-         Befejeznéd? Tudjuk, hogy ez nagy baj anélkül is, hogy ezt hajtogatnád.

-         Te ezt nem érted. – torkolt le Gabe, és kivételesen komolynak tűnt a hangja. – Jason muszáj őket behívnunk.

Gabe már bent is volt a házban, de nem tudtam hová tenni a fura viselkedését, amit azzal tetézett, hogy már a küszöbön le is kapta magáról a pólóját.

-         Na, jó, de kérlek titeket, hogy ne éljetek ezzel vissza. Ez inkább rád vonatkozik. – nézett rám Jason, aztán a küszöbnél visszafordult – Gyertek be.

Eltűnt a láthatatlan fal, amely nem engedett még közel sem az ajtóhoz, így beléptem a világ egyik legfurcsább házába. A földön mindenhol könyvek voltak, több kinyitva hevert egy-egy kupac tetején, és furcsa deformált embereket ábrázoltak a képeik. A tükrök egyáltalán nem voltak a házban, pedig a helyük a falon mindenhol megvolt. A nappaliban körbe a bútorok helyén különböző méretű vásznak voltak elhelyezve. Némelyiken már voltak sötét és kivehetetlen alakok, de voltak felismerhető emberek és helyek is, ám üres vászonból sem volt hiány.

            Gabe épp egy ilyen vászon előtt állt és hihetetlen sebességgel dolgozott. Minden úszott körülötte a festékben, de a fehér szöveten lassan egy kép kezdett el kirajzolódni. Egy sötét szoba, benne egy alakkal… Gabe hirtelen megállt és egy üres kerethez fordult, és új képhez kezdett.

-         Nem tudja irányítani a látomásokat, de felismeri, melyik kell neki, és melyik nem. Most Jenre próbál fókuszálni, keresi.

-         Hogyan?

-         A jövőbe lát. De ahogy nézem nem sokkal ment előre az időbe. Nagyon aggódik.

-         Miért? – Stefan ennél hülyébben nem kérdezhetett volna, de erre rájött magától is.

-         Sylar elvette Gabe egy barátjának, Mollynak az erejét, aki bárkit megtalál, ha tudja, hogy néz ki a keresett személy, és van előtte egy térkép.

Rögtön mi is feszülten kezdtük el figyelni Gabe alkotásait, amit sorra dobott félre.

            A figyelmünk óráról órára egyre inkább lankadt, akármennyire is szédítő sebességben készültek el a művek. Voltak felismerhetők is, és néha akaratlanul is rossz érzésem támadt… Volt egy kép, amin csak lángok voltak, vagy olyan, amire Gabe csak egy vérvörös fröcskölést vitt fel, majd félre is dobta, aztán egy, amin villám csapott egy fába és így tovább egész éjszaka. Néha felálltam, és fel-alá kezdtem járkálni, de ettől csak még inkább éreztem a tehetetlenséget, ezért leültem és később kezdtem elölről. Egyszer viszont nem az unalomtól pattantan fel, hanem mert megszólalt egy telefon a szobában, Stefané.

-         Igen? – szünet… - Remek, mi még semmire nem jutottunk, hívj, ha van valami. – szünet… - oké, semmi gond, persze, vigyázzatok magatokra!

-         Na, mi volt? – csaptam le rá, amint kinyomta.

-         Bonnie megtalálta a növényt, és neki is áll az igézet feloldásának. Mindenki nálunk van, kivéve Deant és Jent. Szóval biztos, hogy együtt mentek el.

-         Szuper, igazából még mindig nem történt semmi. – az óra néztem, ami már hajnali 4-et mutatott.

/Jenny/

            Még akkor is kopogott az eső a kocsin, mikor reggel felébredtünk. Kicsit zavarban voltam a tegnap este történtek miatt, de Deant egyáltalán nem feszéjezte a helyzet.

-         Na, kész vagy hazamenni?

-         Mi lesz, ha azt mondom, hogy nem?

-         Hazaindulunk.

-         És ha azt mondom, hogy igen?

-         Akkor hazaindulunk.

-         Ez neked fair ajánlat?

-         Ki mondta, hogy ami jó, az igazságos is?

-         Hogy lenne már ez jó?

-         Hidd el, valami ferde ebbe a storyba. Egész este ezen gondolkodtam, és nem illik bele a képbe ez a fordulat.

-         Persze. – ráhagytam a találgatást, én pedig csak néztem ki az ablakon, Dean pedig újra Mystic Falls felé vette az irányt.

Féltem a Damonnal való találkozástól. Jobb volt magamba temetni azt, amit láttam, nem is gondolni rá, mert így olyan, mint ha meg sem történt volna, de ha most újra abban a házban fogok állni, és megint látom majd Damon arcát, hallom majd a hangját, nem vehetem semmibe a tegnap eseményeit. Akartam hallani a magyarázatot, de félek, hogy nem hinném el, vagy lehet, hogy Damon nem is magyarázkodna, csak megmondaná, hogy ennyi, már nem kíváncsi rám. Nem tudom, hogy mit csinálnék. Lehet, hogy összetörnék ott, mindenki előtt? Nem, ezt nem akarom, ezért is félek. Eddig Mystic Falls az otthont jelentette, de ma már, mikor újra megláttam az üdvözlő táblát, csak a félelem jutott eszembe. Lesz ez valaha máshogy? Meg lehet változtatni a múltat? El lehet felejteni mindent?

/Damon/

            Sokáig nem történt semmi, aztán pedig minden egyszerre zúdult a nyakunkba. Gabe először festette le Jen szemét, mikor megszólalt Stefan telefonja.

-         Épp most kezdte el Gabe lefesteni. – helyeslően hümmögött valamit aztán – Értem, jó, akkor otthon találkozunk.

-         Mit mondtak? – kérdeztem Stefantól, de le sem vettem a szemem Gabe kezeiről.

-         Bonnie feloldotta az igézetét, de nagyon kimerült, ezért csak most kezdi el a kereső bűbáját ráolvasni.

Gabe közben már majdnem befejezte a képet, amin Jen és Dean ültek egy kocsiban, Jen az üvegnek támasztott fejjel vágott fájdalmas képet, Dean pedig valamit magyarázott, miközben fél kézzel kormányzott.

            Gabe kinyitotta a szemét, körülnézett a szobában, majd az utolsó képét is szemügyre vette és csak annyit mondott:

-         Hazaérnek, csak egy óra. – azzal ki is feküdt a földre.

-         Köszönjük Jason, Gabe – mondta Stefan, mikor én már az ajtóban jártam – gyertek át, amint tudtok. – aztán ő is beugrott mellém a kocsiba, és meg sem álltunk a Salvatore házig.