Ötvenhatodik fejezet – Welcome Katherine Pierce

Jó reggelt olvasni vágyók! :))))

Kicsit elszontyolított, hogy csak 4 kommentet kaptam, de mind1, remélem most legalább ennek a kétszerese fog beérkezni. 

Annyit mondanék még, hogy már tényleg nincs hátra sok.... Lehet, hogy 60 fejezetnél tovább nem tudom húzni, szóval, most adjatok bele mindent, és próbáljátok befolyásolni, hogy hogyan fejezzem be!! ;)) :P

SPOILER

SPOILER

SPOILER-ként elárulom, hogy a következő fejezet vége olyan függővég lesz, hogy nagyon ki lesztek akadva!! Aztán, az 58. fejezetben olyat teszek, hogy meg fogtok ölni, megkerestek, levadásztok, de ha esetleg ettől eltekintetek, akkor még helyre hozhatok mindent az utolsó két fejezetben! (De nem tudom, hogy megteszem-e...)

VÉGE

Ennyit erről, jön a fejezet, jó olvasást!

Megpördültem a sarkamon és szembe találtam magam egy olyan férfivel, akire ha ránéz egy átlagember, akkor is megborzong. Nem azért, mert olyan jó képű, hanem, mert lerí róla, hogy vámpír. Papírvékonynak tűnő fakó bőr, sötétbarna szem, amibe mintha vörös és fekete is keveredne, nem egy izompacsirta, de határozottan erős és magas. Hátratántorodtam és Elenába ütköztem, mire a férfi csak elmosolyodott. Mintha pontosan erre számított volna.

-         Ki maga?

-         Szerintem tudod.

-         Nem az érdekel, hogy mi, hanem hogy ki!

-         Hm… Annyira nem is buta. – szólt át a vállam fölött a férfi. – Ne haragudj, de a többség nem tud jól kérdezni, elhamarkodottan ítéltem. – megkerült engem és Elenát, míg beszélt, majd megállt velem szemben. – Jól bánsz a szavakkal, jól bánsz a képességeddel, jól bánsz a férfiakkal és minden természetfelettivel. Felettébb dicséretes.

-         Mikor született?

-         Furcsának tűnik, ahogy beszélek igaz? 1202-ben születtem Norvégiában, egyike vagyok a legöregebb vámpíroknak. És hogy az első kérdésedre is feleljek Harald Folkung a nevem.

Mire végigmondta, addigra sikerült felfognom, hogy több mint 800 éves emberrel nézek szembe.

-         De most nem ezért vagyunk itt…

-         Hanem? – csúszott ki a számon, de Harald csak elnevette magát.

-         Hm, át kell gondolnom. – elkezdett fel alá járkálni, nekem pedig megindult az agyműködésem.

El kell innen tűnnünk, mert bármit is akar ez a vámpír, én biztos nem járok jól, de hol lennék biztonságban? A házban, oda nem jöhet be! De hogy jutok el addig? El kéne tűnnöm, szó szerint, de akkor mit kezdek Elenával.

-         Elena… - tátogtam, mire rögtön rám villant a tekintete Haraldról – Mit csináljunk? – suttogtam szinte hang nélkül.

-         Ne gyerekeskedj már! – szólt ránk Harald, de mikor ránéztem, ő nem engem, hanem Elenát figyelte.

Semmit nem értek. Egy hatalmas kérdőjellel az arcomon fordultam újra Elena felé, aki ördögi mosolyra húzta a száját, ahogy találkozott a pillantásunk.

-         Jenny, Jenny Jenny… Túl könnyű volt téged átverni. Azt hittem a Salvatore fiúk kiokosítottak, de úgy látom tévedtem.

-         Katherine. – mintha egy nagy vödör jeges vizet öntöttek volna a nyakamba.

Én ostoba, bolond, hülye, idióta… Hát persze, annyira átlátszó volt, de ez miért csak így utólag esik le nekem?! Miért!??

-         Pontosan. És ezzel el is jutottunk oda, hogy miért gyűltünk ma itt össze. – mondta, mint egy pap az esküvőn, majd jót nevetett a cseppet sem humoros kijelentésén.

-         Katherine. Elég. – szólt nyugodt hangon Harald – Tudod, legalább egy magyarázattal tartozunk, azt hiszem. – elém lépett, majd lehajolt, hogy egy magasságba kerüljön a szemünk – Kath egyszer, még régen, megmentette az életem, így tartozom neki. Ő azt kérte tőlem, hogy szabadítsam meg az ősök üldözésétől, de ez korántsem egy egyszerű feladat. Sokáig kutattunk mindketten, mire ráakadtunk az alakváltók legendájára és még több idő telt el, míg találtunk is egyet. Amikor Kath úgy gondolta, itt az idő, felkeresett, és idehívott, hogy törlesszem a tartozásom, és segítsek neki a kivégzésedben, de most…

-         Most mi? – kapta fel a fejét Katherine.

-         Már nem tartom olyan jó ötletnek a halálod…

-         Harald, ne feledd, hogy megmentettem az életed!

-         Megkedveltelek Jen, tetszel nekem…

-         Harald, nem teheted ezt!

-         Talán még hasznos is lehetsz…

-         Nem! – kiáltotta Kath, miközben mögém ugrott, és hátrahúzta a fejem. – Emlékezz, ígéretet tettél! A szavadat adtad!

Harald összehúzta a szemöldökét, és nem mosolygott tovább.

-         Mit érne ezek után a szavam igaz…? Hm… Kár, igazán kár. – Kath hátracsavarta a karom és húzni kezdett valamerre. A lábam csak súrolta a földet és hiába kapálóztam volna, esélytelen volt a szabadulás.

-         Még egy mozdulat Katherine és karót kapsz a szívedbe. – egyszer csak megálltunk.

-         A híres Salvatore testvérek. – húzódott mosolyra újra Harald szája.

Stefan hangjára összerezzentem, mint egy gyerek, akit valamilyen csínyen kaptak, viszont Damon és Caroline feltűnésére már az aggodalom uralkodott bennem. Egy 800 éves vámpírnak nem lehet túl nagy feladat elbánni három egyszerű, fiatal vámpírral, főleg, hogy van vele egy másik kb. 500 éves is. Úgy látszik, ezzel Harald is tökéletesen tisztában van.

-         Stefan, szerintem le kéne eresztened azt a botocskát, mielőtt valakit megsértesz… mondjuk Jent.

Nem láttam Stefant, csak Damon arcának rezdüléseiből tudtam következtetni, hogy mi folyik a hátam mögött. Leeresztette a karót… Ennyi volt? Vége? Mindenkit megölnek, vagy csak engem?

-         Újabb vendégek! – nézett új fénnyel a szemében a fák közé – csak nem ő is olyan, mint Sylar?

-         Majdnem ugyan olyan. – mintha csak köpte volna a szavakat Kath.

-         És egy Bennett boszorkány! Igazán megtisztelő. Ismertem a nagymamádat, egyszer tett nekem egy kis szívességet. Kár, hogy sosem tudtam meghálálni… - gondolkodott el Harald. – Katherine, ideje mennünk. Éhes vagyok.

-         De megígérted! – csattant fel Kath.

-         Tudom mit ígértem, és be is fogom tartani, de nem most! – mondta Harald, miután engem kikerülve a torkánál kapta el Katherinet és nyomta egy fának. – Örülnék, ha nem kapkodnál, és mutatnál némi tiszteletet is akár.

Kath nem válaszolt, csak ölni tudott volna a tekintetével, Harald viszont gyorsan túllépett a kis közjátékon, és újra mosolyogva fordult felénk. Damon már szorosan mögöttem állt, és ezen el is időzött egy ideig Harald tekintete.

-         Nos, hölgyeim, és uraim, örülök a találkozásnak! Hamarosan megismételjük. – majd Katherinenel együtt elsuhantak a sötétben.

Ahogy eltűntek azonnal leeresztettem, mint egy lufi. El sem tudom képzelni mennyire fáradt lennék, ha nem keringne bennem a vámpírvér. Ki kell aludnom magam, különben magamtól is feldobom a lábam végelgyengülésben. Senki nem szólt a jelenlévők közül egy szót sem, csak Damon nyúlt a térdem és a hátam mögé, hogy felemelhessen. Egy csepp tiltakozás nélkül simultam a mellkasához, átkaroltam a nyakát és a vállába temettem az arcom. A süvítő szél, és az alig 20 másodperc ellenére is majdnem elaludtam mire a Salvatore házba érkezve megálltunk, aztán mikor Damon letett a puha kanapéra még súlyosabbnak éreztem a szemhéjaimat.

-         Jen!

-         Mi történt?

-         Minden rendben? – egyszer csak áradni kezdtek a kérdések mindenkitől.

-         Hé! – szólt rá Damon mindenkire, és pedig egy lapos, de hálás pillantást küldtem felé.

-         Beszélgettem vele, mert azt hittem, hogy te vagy az Elena, és csak későn észleltem, hogy már vissza kellett volna érkeznünk. Ekkor furcsán kezdett viselkedni, és megjelent egy Harald nevű 800 éves vámpír.

-         800 éves?! – kapott a szája elé több ember is a szobában. Persze egyikőjük sem a vámpírok vagy a boszorkányok közé tartozott.

-         Mit mondott neked? – érdeklődött Stefan – Nem úgy nézett ki, aki a halálod akarja.

-         Azt mondta, hogy kedvel, és hogy hasznos is lehetnék neki.

-         Akkor már az is stimmel miért nézett meg annyira engem. – tette hozzá Damon.

Ezt többen nem értették, ezért Damon röviden elmondta azt, amit én is gondoltam.

-         Amikor látták, hogy többen vagyunk, elhúztak, de előtte ez a Harald nevű ős úgy méregetett minket, mintha valami érdekes találós kérdést látna.

-         Minket? – kérdezett vissza Gabe, aki úgy látszik nem figyelte meg annyira jól Haraldot.

-         Amikor Jen mögé álltam, kettőnket kezdett méregetni. Mintha azt akarná kitalálni, mennyire vagyunk erősek, vagy hogy mennyit bírunk ki.

-         Szerinted mit kéne tenni? – kérdezte Rick – Ha ez az ős segít Kathnek, sokkal nehezebb a dolgunk, de meg lehet oldani, viszont, ha Kath ellen fordul, az csak úgy történhet meg, ha ő akarja felhasználni Jent, és akkor megint oda lyukadunk ki, hogy meg kell vele küzdenünk.

Egy-két percig néma csöndben gondolkodtunk, aztán Zac szólalt meg.

-         Egyszerűbb lenne egyszerre csak egy emberre fókuszálni. – Dean már vágott is volna közbe, de Zac leintette – De, ha nem figyelünk erre a Haraldra, mert Kathre fókuszálunk, egyszerűen felszívódhat Jennel.

-         Ezen felesleges gondolkodni. – állt fel Jeremy mellől Bonnie – Úgysem tudjuk eldönteni ki, mit tenne… Túl sok a variáció. Bíznunk kell a pillanatnyi döntéseinkben. – jelentőségteljesen villant a szeme rám – Még mindig két vége lehet, és a két végnek ezernyi folytatása, ha ezzel foglalkozunk, elsiklunk a jelen lehetőségei felett, és azok, akik a jelenben élnek könnyen meglephetnek.

Felhúzta Jeremyt is a fotelból, és elindultak az ajtó felé.

-         Jen, jobban tennéd, ha kialudnád magad. – súgta oda, miközben elhaladt mellettem.

Lassan oszlani látszott a társaság. Dean és Zac is felmentek az emeletre, és Caroline és Tyler is együtt távoztak.

-         Azért nagyon jól csináltad ma, el kell ismerni. – guggolt le elém Jason. – Nem hittem benne, hogy sikerülni fog, de pozitívan csalódtam. – nagyobb mosolyra húzta a száját – Milyen volt?

-         Homályosan láttam, lebegtem, könnyűnek és boldognak éreztem magam. Láttam mindenki körül egy fénysávot, és fajonként más-más színű volt, és a hangulatukkal együtt változott.

-         És sikerült érinteni, vagy beszélni a végén? – bár szerintem erre tudta magától is a választ, ezért csak bólintottam. Egy fél percig gondolkodott, majd még egy mondatot szánt nekem mára. – Nem is tudom mennyi mindent lehetett volna belőled kihozni mostanra, ha nem visznek el engem otthonról, vagy téged is bedugtak volna az intézetbe… - de inkább csak magának mondta, mint nekem. – Jó éjt! – egy puszit is kaptam a fejem tetejére, majd Jason eltűnt a képből.

Helyette viszont jött Gabe. Gabe akinek a tekintete és a viselkedése mást és mást árult el. A szeme azt mesélte, hogy mennyire aggódott, hogy mennyire dühös, és hogy mennyire szeretné, ha most kettesben tudnánk beszélni, de ezen kívül volt benne egy csepp lemondás és kétely is. A teste viszont próbált minél kevesebbet elárulni. A kezét mélyen a zsebébe süllyesztette, hogy a pillanat hevében se tudjon hozzám érni, a hátát egyenesen tartotta, ezzel próbálva elhitetni azt, hogy erős, és hogy felülemelkedik mindenen. A fejét viszont lehajtva tartotta, de a szeme így még kifejezőbb volt, ahogy a szempillái alól tekintett rám. Egy szót sem szólt, pedig látszott rajta, hogy lenne mit mondania, aztán végül csak egy fejbillentéssel elköszönt és követte Jasont az udvarra.

-         Ez érdekes volt. – hallottam meg Damon hangját a pult felől, ahol épp egy bourbonnel teli poharat tartott a kezében. Elena és Stefan is felszívódtak időközben. – Na, gyerünk aludni!

Letette a poharát, és egy másodperc múlva már fel is kapott, nem is hagyott esélyt rá, hogy egyedül próbáljak meg felkelni. Automatikusan a saját szobájába vitt és ruhástól az ágyra rakott, majd egy pillanat múlva visszatért a pizsamámmal.

            Megint csak nem hagyott időt az önálló mozgás megpróbálására sem. Lassan lehámozta rólam az összes ruhát, és ezzel sikerült egy kicsit felébresztenie. Ha nem lett volna ilyen kimerítő ez a nap, én sem hagytam volna Damonon a ruháit. Egy-két lágy érintésen kívül mást nem adott Damon, csak a pizsamámat rám. Úgy tűnik a bosszút elhalasztotta ez erdei rosszalkodásomért.

-         Most nem adok a véremből, mert nem tudnál tőle aludni, de majd reggel bepótoljuk.

Fölém hajolt, és a homlokomra adott egy puszit, de fáradtság ide vagy oda, nem értem be ennyivel, és az utolsó erőmmel magamhoz húztam a száját, és egy rövid, de nagyon finom csók közben aludtam el. 

*A képen fent Harald van.